Fotó: Valuska Gábor
Bár magyar és román rendezők is szerettek volna filmet forgatni A fehér király című, nemzetközileg is sikeres, harminc nyelvre lefordított regényből, végül egy angol csapat kapta meg a lehetőséget. A kis Dzsátá története gyerekkorról, családról és diktatúráról mesél. A brit alkotók, Alex Helfrecht és Jörg Tittel olyan disztópiát írtak Dragomán György regényéből, ami semennyire sem kötődik konkrét helyhez, inkább általánosan vizsgálja az elnyomó rendszereket, ilyen szempontból az Éhezők viadala- vagy az Útvesztő-sorozathoz is kapcsolódik. Tavaly jártunk a forgatáson, interjúztunk az alkotókkal, illetve Dragomán Györggyel is, ezek ebben a cikkben is megtalálhatóak, ezért most a film utóéletéről, a filmes újságírásról, adaptációkról és a videokorszakáról kérdeztük emailben az írót aki elárulta, hogy tanult meg "kapásból metál szöveget fordítani", és hogy a tatár kungfu-szálat mibe szeretné beleírni.
Mostanában sokat járhattok moziba, mert bemutatták a regényedből készült adaptációt, húsz év után folytatták a Trainspottingot, Welsh regényének te voltál a társfordítója, illetve elkészült a Szólít a szörny is Patrick Ness szövegéből, amit Szabó T. Anna fordított. Nézőként hogy készülsz egy-egy adaptációra? Szembesíted magad az elvárásokkal, hogy ne érjen csalódás? Van kedvenc adaptációd, ami fel tud nőni a regényhez?
Én filmet nézni megyek a moziba, és nem adaptációt. Vagyis a filmet önálló entitásnak tekintem, igazából szeretem azt gondolni, hogy semmi köze a könyvhöz. Nekem mindig a könyv a fontosabb, nagyon szeretem például Cormac McCarthyt, de se a Vad lovak, se Az út adaptációját nem néztem meg, a Nem vénnek való vidéket is csak a Coen testvérek miatt, azt mondjuk eléggé szerettem is. Az egyik legkedvesebb adaptációm szintén a Coen testvérek nevéhez fűződik, ők az Odüsszeiát adaptálták az Ó, testvér merre visz utad?-ban. Persze az is egy elég laza adaptáció.
A forgatásról készített beszámolónk itt olvasható:
A fehér király megmutatja, milyen borzasztó tud lenni a való világ
Fotók: The White King/FacebookEgy évvel ezelőtt Etyeken és a Dunakanyarban kezdett forogni A fehér király, amit szombat este mutattak be az Edinburghi Filmfesztivál Best of British szekciójában. Dragomán György 2005-ben jelentette meg második regényét, sőt regényes novellafüzérét, amelyben a 12...
Az egyik Facebook-posztodban azt írtad, hogy 1987-ben Dzsátá néven "én voltam a családnak a szinkron. (A videokalóz-korszakban élőben szinkrontolmácsoltam a filmeket - így lettem író, ezt egyszer megírom majd hosszabban is.)”. Most nem arra kérünk, hogy írd ki magadból a történetet, de elmondanád röviden, hogy volt?
Úgy 1986 őszétől kezdődően villámgyorsan kialakult Romániában egy hatalmas underground videokalóz-kultúra, az úgynevezett videózás. Videók kerültek be az országba, egy nagyon rövid ideig még mozitermekben is beállítottak tévéket, amik akkumulátorokról mentek, ezt persze villámgyorsan betiltották, aztán magánházaknál kezdett terjedni a videózás, a feketepiacról lehetett bérelni videókat egy éjszakára való filmkészlettel, afféle illegális éjszaki mozimaratonok zajlottak. Aztán egyre többen vettek maguknak videót, úgyhogy a videózás sokszor már csak családi és baráti körben zajlott. Nagyapám is elég nagy technikarajongó volt, gyorsan beszerzett egy videót. Onnan kezdve napi két filmet néztünk meg szinte vallásos áhítattal, és mivel ezek általában eredeti nyelven voltak (a magyar tévéből felvett szinkronos filmek ritka kincseknek számítottak), és nekem kellett fordítani a filmeket a családnak meg a barátoknak. Elég kalandos volt, mert azért nem tudtam tökéletesen angolul, de két év alatt szépen belejöttem. Jól is jött ez a tudás, mert Szombathelyen aztán nagy sikert arattam a suliban azzal, hogy kapásból tudtam metál szövegeket fordítani.
Jelenet a filmből
Filmes újságíró voltál tíz évig. Jártál forgatásokon, interjúztál, kritikákat írtál. Hogy kerültél bele a filmes újságírás világába? Mit tanultál belőle?
Véletlenül lettünk Annával filmes újságírók. Úgy kezdődött, hogy ő lefordított egy Martin McDonagh darabot, és az egyik színész testévre épp a Cinema szerkesztője volt, ők pedig pont fordítót kerestek, amikor a bemutatón megismerkedtünk, megkérdezték nem volna-e kedvünk ehhez a munkához. Aztán lassan írni is kezdtünk nekik, rendes filmes újságírókká avanzsáltunk. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy a filmezés csapatmunka, és rengeteg megkötéssel és stresszel jár, nagyon ellentétben áll azzal az írói szabadsággal, amit én regényíróként élvezek, és ezért aztán nem is biztos, hogy nekem való..
Tudtommal többekben felmerült, hogy leforgassák A fehér királyt. Általánosságban mi volt fontos számodra azelőtt, hogy az angolok mellett döntöttél volna? Miért az angolok mellett döntöttél végül? Milyen volt velük a közös munka, egyáltalán mennyire vontak be?
Én nem nagyon akartam a filmmel dolgozni. Nem akartam újraírni a saját könyvem. A megkeresések meg sokszor úgy néznek ki, hogy de jó a könyved/novellád, írjál belőle fogatókönyvet és/vagy szinposzist, aztán mi pályázunk vele, és ha minden jól megy, akkor egyszer majd talán kifizetjük a munkádat. Én meg nem akartam fogatókönyvet írni saját magamból, eleve nehezen, kínlódva írok, többnyire a regényeim meg a novelláim emésztik fel a kreatív időmet. Aztán amikor A fehér király megjelent, Amerikában lett ügynököm, és utána már vele kellett tárgyalni. Voltak mindenféle próbálkozások és opciók, ezekről persze nem beszélhetek, végül az angolok lettek a nyerők. De érzékelek valamiféle mentalitásbeli különbséget, itthon sokszor úgy álltak hozzá, hogy én legyek hálás azért, mert dolgozhatok a filmnek, kint meg mintha ez fordítva lenne, a filmesek hálásak azért, hogy filmet csinálhatnak abból, amit írtál. Enyedi Ildikóval beszélgettünk egyszer jó régen, ő mondta, hogy ha egy író forgatókönyvet ír, az olyan, mintha ébenfával fűtenének.
Alex Helfrecht, Dragomán György és Jörg Tittel (fotó: The White King/Facebook)
A SZFE végzős színészhallgatóinak vizsgaelődása a Kalucsni, Máté Gábor rendezésében. Az első drámád a Nihil volt, amit sajnos nem mutattak be, pedig egy kétfejű ember szerepel benne az atomkatasztrófa után. A Kalucsni személyesebb, közelebb is áll A fehér királyhoz. A drámaírásban elsősorban a felkérések a vonzóak, vagy van egy belső indíttatás, amit íróilag meg akarsz oldani, vagy esetleg csak a színpadon lehet elmesélni?
Mindig is akartam drámát írni, mert pontosan látom az események dramaturgiáját. Eléggé szeretek párbeszédeket írni, csak a regényeimben a kiválasztott nézőpontok miatt nem élhettem ki ezt a szenvedélyem. Most, hogy végre két teljesen más előadásban is láttam a Kalucsnit (merthogy Kolozsváron is színpadra került Visky András rendezésében), azt gondolom, hogy hiába mások a színészek, mégiscsak eléggé pontosan az történik a színpadon, mint amit én elképzeltem, úgyhogy lehet, hogy írok majd még darabokat.
Dragománnal készített interjúnk a filmről:
Dragomán: Az apró pontatlanságok sokkal jobban zavarnának, mint a radikálisan másfajta értelmezés
Alex Helfrecht, Dragomán György és Jörg Tittel (fotó: The White King/Facebook) Korábban beszéltél arról, hogy olyan mélyen benne voltál A fehér király történetében, hogy nem tudnál újra „visszamenni", hogy megírd a forgatókönyvet. Még mindig úgy gondolod, hogy nem tudnál forgatókönyvet írni a saját szövegedből?
A filmet ért kritikákat és dicséreteket olvasod? Mennyire veszed magadra azokat a szövegeke? Mennyire tekinted sajátodnak a filmet?
Az én könyvem, az ő filmjük.
Melyik a kedvenc jeleneted a könyvből, ami kimaradt vagy nagyon máshogy került a vászonra?
Nagyon szeretem az Ugrás című fejezetet, meg a Muzsika címűt is, azok például egyáltalán nincsenek benne, éppúgy, ahogy a Szelep sincs. Igazából legalább annyi minden kimaradt, mint amennyi belekerült, de ez már csak így van, nagyon különbözik egymástól a két műfaj.
Az egyik jelenetben feltűnsz a családoddal A fehér királyban. Hogy jött az ötlet? Milyen volt a forgatást belülről megélni?
Gondoltam, kipróbálom ezt is. Nagy élmény volt, pláne azt látni, hogy több százan dolgoznak erejüket megfeszítve a tűző napon, csak azért, mert én tíz évvel azelőtt írtam egy fél mondatot – a teljes tömegjelenetről ugyanis csak egy fél mondatos utalás van a könyvben. A többség nem tudta, hogy ki vagyok, úgyhogy kicsit úgy éreztem magam, mint egy álruhás Mátyás király.
A két Dzsátá (forrás: Dragomán György/Facbook)
Azt korábban már mondtad, hogy az írás egyfajta szabad filmkészítés a papíron, amennyiben az író rendezi, válogatja ki a szereplőket, talál helyszínt, de még az operatőri munkát is elvégzi. Melyik a legnagyobb költségvetésű regényterved?
Regénytervekről nem jó beszélni, de akartam egyszer írni egy rendes, tisztességes negyvennyolcas regényt, (Petőfi környékén feltűnt állítólag egy Dragomán Sándor nevű katonaorvos, ez egy időben eléggé foglalkoztatott, lett volna benne például egy tatár kung-fu szál), az filmként biztos lenne jó pár milliárd. Én meg ehhez képest suhogó ingyen megírhatom.
Az olvasás belső mozi: nem sokkoló/meglepő ezt a saját mozit mások elképzelései szerint látni/megnézni? El tudtál vonatkoztatni attól, hogy a saját történeted nézed?
Az jó, hogy én teljes mértékben el tudtam engedni a könyvem. De ezt más adaptációk esetén is remekül meg tudom tenni.
Ha felkérnének, hogy írj egy eredeti forgatókönyvet (nem valamelyik munkád átdolgozását), akkor milyen történetet választanál? Van olyan történeted, amit kifejezetten a filmvásznon lehet megvalósítani?
Van egy csomó, ami erre alkalmas lenne. Ott van mindjárt az első regényem. Abból egy nagyon komoly westernt lehetne csinálni. Fel is szoktak időről-időre bukkanni filmesek, de valahogy sose fordul velük komolyra a dolog. Legutóbb a Döghecc-ciklusból akart filmet csinálni egy rendező, csomót dolgozott is rajta, végül mégse lett belőle semmi. De biztosan írok egyszer egy kötetnyi filmnovellát, rengeteg vázlatom van már hozzá. Egyszer még egy meghívásos pályázatot is megnyertem, ifjúsági kardos-kalandos film lett volna belőle, napjainkban játszódik, Szondi György ikerkardjai után nyomoznak egy kisváros fiatal kamaszai, arról is egy hosszú filmnovellát írtam, az volt a címe, hogy Az ikerkardok titka. Sajnos, mire komolyra fordultak volna a dolgok, megszűnt a stúdió. De még nem tettem le róla, hogy ebből írjak egy kamaszregényt.
