Dan Brown pokoli tempót diktál

.konyvesblog. | 2013. július 01. |

Dan Brown: Inferno (angolul!)

Bantam Press, 2013, 462 oldal, 5983 HUF

Dr. Langdon visszatért. A tényt valószínűleg örömmel fogadja az a sok millió olvasó, aki az eladási statisztikák alapján vásárolja a Dan Brown-könyveket, és fanyalgással az a réteg, akit zavar, hogy minden irodalmi médium egy bestselleríróval lesz tele. Hogy tovább bosszantsuk ez utóbbi csoportot, meg kell jegyezzük, hogy a Dan Brown-jelenség mellett mi sem tudunk szótlanul elmenni: az írónak A Da Vinci-kód 2003-ban markáns helyet jelölt ki a legsikeresebb thriller-szerzők között, és ezt a pozícióját azóta is megingathatatlanul tartja. Sikerkönyvét az is ismeri, aki nem olvasta, és még a belőle készült filmet sem látta. Egész iparág épült a műre: a EuroStar és a Louvre Da Vinci túrákat indított, dokumentumfilmek, szakkönyvek készültek a regény valóságalapját cáfolandó és erősítendő. A mű sikere a Langdon-sorozat első kötetét, az addig nem túl népszerű Angyalok és démonokat is keresetté tette, nem is beszélve a harmadik részről, Az elveszett jelképről, amiből a megjelenés napján egymillió példány fogyott.

Ilyen előzmények után idén májusban látott napvilágot az Inferno, a Robert Langdon negyedik kalandját elbeszélő regény. A cselekmény stílusa és az ezt közvetítő elbeszélői beszédmód nem hoz újdonságot az eddigiekhez képest: a professzor itt is egy nap leforgása alatt kényszerül egy szövevényes ügy megoldására, s az olvasó 460 oldalon át rohan vele, vágtatva a lényegre törő, eseménycentrikus mondatokon keresztül. Annyi a futást-mozgást-menekülést ábrázoló rész, hogy még a puha párnák között kényelmesen fekvő olvasó is úgy érzi, elfárad. Az író erős atmoszféra-teremtő képessége saját világot hoz létre, mely könnyen beszippantja az arra tévedőt. Nehéz ebből az univerzumból kiszállni. Mikor kénytelen-kelletlen fölállunk, hogy saját profán dolgunkhoz lássunk, valami olyasmit érzünk, mint mikor kedvenc szappanoperánkat reklám szakítja meg: gyomorlebegtető türelmetlen várakozást. Ez az érzés akkor a legkellemetlenebb, ha valaki olyat érint, akinek nem is tetszik a világ, ami bekebelezte. Ugyanis a könyv azok számára is letehetetlen, akik nem tartoznak a rajongók táborába. Érdekes skizofrén helyzet ez: az ember egyrészről látja a mű hibáit, bosszantja az elbeszélés helyenkénti sutasága, a tények szájbarágós ismételgetése (például négyszer tudjuk meg, hogy Langdon rejtekhelyét számítógépének IP címe alapján találják meg üldözői) , másrészről azonban nem bírja ki, hogy ne járjon a történtek végére. Így nincs mit tenni, lohol tovább Robert Langdonnal. Csak a regény befejeztével fogy ki a szusz. Ekkor viszont furcsa ürességet érzünk. Egyfajta csalódottságérzet ez: az olvasó kicsit becsapva érzi magát. Majd ötszáz oldalt együtt töltött Langdonnal s mégsem tudja meg, ki ő. Látta akcióhősként, látta ahogy fáradhatatlan robotként egyik vészhelyzetből a másikba ugrik, de a gondolatait nem hallotta. Legalábbis nem nagyon. A karakter felszínes papírmasé figura marad. És sajnos ugyanez mondható el a többi szereplőről. Persze vannak epizódszereplők, akiktől nem várunk komolyabb tartalmat. De a barátból ellenséggé váló Sienna Brooks és a fogolyból főanimátorrá váló Elizabeth Sinskey mindenképp érdemelt volna némi mélységet. Egy rövid belső monológ, a cselekménysort megszakító, azokra reflektáló gondolatsor még nem lett volna műfajidegen.

Korábbi cikkeink a témában:
Bunkerben dolgoztak Dan Brown fordítói
Ma jelenik meg angolul az Inferno
Dan Brown fejen áll az új ötletekért

Érdemel pár szót a mű befejezése is, mely, ha nem is stílusában, de tartalmában újat hoz az eddigiekhez képest. Az előző kötetek úgy értek véget, hogy visszaállt a status quo, megoldódott minden rejtély, mindenki dolgavégezetten távozott. Bár az egyes cselekedetek mozgatórugói az Inferno végére is nyilvánvalóvá válnak, a rend itt messze nem áll helyre. Sőt, egy végérvényesen megváltozott világban hagy minket váratlanul magunkra az író: a főantagonista, Bertrand Zobrist egy vírust szabadít el, mely az emberi termékenység drasztikus csökkentésével megtizedeli majd a Föld népességét. Kíváncsi vagyok, hogy innen hogyan fog Brown továbblépni. A következő kötetek vajon reflektálnak a módosult körülményekre, vagy – az Inferno zárlatát figyelmen kívül hagyva – egy teljesen különálló történetet fognak elmesélni. A válaszra pár évet még bizonyára várni kell, de az kétségtelen – az író nyilatkozataiból is ez derül ki –, hogy Langdon prof távol áll a nyugdíjtól, s biztosan visszatér még, hogy rajongóit szórakoztassa, és jó tanárhoz illően tanítsa is.

A regénynek ugyanis van egy didaktikus rétege is, melynek kulcsfigurájáról, Dante Alighieriről is muszáj megemlékezni. A reneszánsz mester iránt érzett rajongás a közös nevező, ami a szereplőket, tartozzanak bármelyik oldalhoz is, összeköti. Az Isteni színjáték szolgáltatja a labirintust, mely mentén az eszét vesztett Zobrist őrült tervét igyekszik megvalósítani, s melynek fiktív útvesztőiben Langdon és társai is bolyongnak, hogy a katasztrófát sikerüljön megakadályozni. Így a mozgalmas cselekmény tudománynépszerűsítő jelleget is nyer. Az akciók közepette az olvasó akaratlanul is megtud egyet s mást Dantéről, s talán akaratlanul is kíváncsi lesz rá.
S ha már annyit elér az Inferno, hogy Dante alakját kicsit közelebb hozza azokhoz, akik addig csak unalmas érettségi tételt láttak benne, és megmutatja a reneszánsz szellemiség izgalmasan ellentmondásos nagyszerűségét, a könyvre szánt idő már nem volt haszontalan.

Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Könyves Advent

A Barátnőm, Anne Frank életigenlő memoár a veszteségről és a túlélésről

A kis Hannah Amszterdamban köt barátságot Anne Frankkal. Aztán 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején szétválasztják őket. Hannah Pick-Goslar szeretetteljes portréja a barátságról, a reményről és a bátorságról is szól. Olvass bele!