Darvasi László már a tavaly őszi Margón említette, hogy regényt ír a szegedi boszorkányperekről. A Taligás első lapjain valóban felcsapnak a lángok, és száll a pernye, aztán jön a nagy meglepetés. Az új Darvasi ugyanis minden előzetes várakozás ellenére nem a boszorkányperekről szól. Pontosabban nem csak arról. A szegedi per persze fontos eleme a történetnek, központi figurája ugyanakkor egy névtelen, ismeretlen férfi, aki egész nap a taligáját tolja Bécs, Pest vagy Kassa útjain, és könyveket ad-vesz. Szavakkal kel és költészettel fekszik. Egy unortodox irodalmár, aki hisz abban, hogy a szavak ereje megvédi minden bajtól. Nem alakítója, csak külső szemlélője, adott esetben elszenvedője az eseményeknek. Története apránként, mozaikokból áll össze, melyek összeillesztését Darvasi meghagyja olvasóinak. Így leszünk mindannyian egy primitív, aljas és babonás félelmekből táplálkozó ügy nyomozói, melynek szálait nem is a sors vagy Isten, hanem politikai és gazdasági machinátorok egész szövetsége sodorgatja. A Taligás a hét könyve.
A szegedi boszorkányper az évszázadok során egyfajta népmesei sztorivá szelídült, pedig valójában egy végtelenül primitív és igazságtalan eljárás volt. 1728 nyarán tizenkét ember égettek el Szegeden boszorkányság vádjával, jobbára asszonyokat, de akadt köztük férfi is, nem is akárki, az egykori városbíró, Rózsa Dániel, aki hosszú élete során kanászból lett a város egyik leggazdagabb embere. Azzal vádolták őket, hogy lepaktáltak, szövetséget kötöttek az ördöggel, nem mellesleg pedig őket okolták a várost és környékét sújtó súlyos aszályért is, és azt vetették a szemükre, hogy eladták az esőt a töröknek. A per tehát fontos kiindulópontja Darvasi László regényének, mégsem erről szól igazán. Hőse egy Taligás nevű férfi, akit főként két dolog érdekel: a költészet és Paulina, a szép kocsmárosné.
„Ha kerülget valami rossz, azt képzelem, hogy a szavak betakarnak és megóvnak. Azt képzeltem, hogy a szavakkal vívok meg olyan csatákat, amit mások fegyverekkel, karddal és lándzsával, s ha nem is győzök, de nem is pusztítanak el.”
Taligáján megtalálhatók Shakespeare, Villon, Janus Pannonius, Dante művei, de megrendelésre szállít törvénykönyvet, és ha igény van rá, pajzán rajzokkal és történetekkel teli kiadványokat. Vándorlásai és seftelései során a legkülönbözőbb szerzetekkel kerül kapcsolatba: bejárása van például abba a bécsi házba, ahol gnómokat, szörnyszülötteket tárolnak üvegbe zárva, de többször keresztezi a gyertyaöntő Guld, és lánya, a táncos lábú Johanna útját. A Taligásnak akár kerek is lehetne az élete, a bor – szerelem – költészet szentháromságból semmi sem hibádzik, de egy nap feladatot kap: Szegedre kell vinnie egy bolond néma fiút, Juliust. Taligásnak nincs választási lehetősége, megzsarolják, így a fiúval és a szörnyek terméből elemet egyik gnómmal, a szerelmes Barbarával együtt útnak indul. Taligás legfeljebb csak sejti, hogy ő maga csupán egy piciny csavar egy nála sokkal hatalmasabb gépezetben, melyet bár Bécsben indítottak be, de igazi hatását Szegeden fogja kifejteni.
Darvasi László: Taligás
Magvető Könyvkiadó, 2016, 336 oldal, 3490 HUF
Egy fuldokló, kétségbeesett városba érkezik – útközben persze a regényközi motívumvándorlás szép példájaként találkoznak egy szekérrel, melynek ponyvájára két nagy könnycsepp van festve –, küldetését tehát a verses ember végeredményben teljesítette. A Taligás mégsem fordul sarkon, marad Szegeden, és tehetetlenül, testközelből szemléli végig az előtte kibontakozó eseményeket. Utóbbi szálait a püspöki titkár, Róth mozgatja, egy kiismerhetetlen, egyházi státusa ellenére paradox módon ördögi figura. Ő az, aki felismeri, hogy a hónapról hónapra dagadó városi feszültségeket muszáj levezetni, a szelep pedig egy per lesz. Némi huzakodás előzi meg, hogy kik is legyenek a vádlottak, a legkézenfekvőbbnek pedig azok bizonyulnak, akik egyben a legvédtelenebbek is. (A szegedi boszorkányperekről rengeteg adat található a neten, érdemes itt és itt utánaolvasni.) Olyan nők, asszonyok, akik nem tudtak vagy nem akartak beilleszkedni, és foglalkozásuk vagy egyéb okok miatt kívülállók maradtak.
„Nem lettek bennszülöttek, jó ismerősök vagy szomszédok, feleségek vagy anyák, kívül maradtak a hirtelen összetákolt rend kalyibáján.”
A kínzások hatására a lefogottak persze egymásra is vallanak, és még, aki ártatlannak is vallja magát, a próbák (szurkálások, vagdosások, végső soron pedig a vízpróba) során ugyancsak bűnösnek bizonyulnak. Mindent bevallanak, amit csak kínzóik akarnak.
„Egy másik vénasszony azt a vallomást tette, hogy az Ördög megtanította záptojást tojni. Rá akarták venni, tegye a vallatók előtt is. Tojjon tojást a banya! De csak maga alá fosott a nyomorult, ami-kor a vallatók szóra bírták volna, beszart, legalábbis a jegyzőkönyvek szerint, megrugdosták érte.”
Az eljárástól Taligás sem tudja távol tartani magát, kívülállói pozícióját legfeljebb csak ideig-óráig tudja fenntartani. Ő az ellenpont a várost magával ragadó őrületben, és ez még akkor is igaz, ha alkatilag szorongó, félelemmel telített ember, akit időről időre rohamok gyötörnek. A betű, a felvilágosodás, a költészet embere, bizonyos szempontból egy naiv figura, aki hisz abban, hogy a kegyetlenséggel, durvasággal, hatalommal szemben a szónak márpedig ereje van, ugyanakkor realista, aki tökéletesen látja helyzetét az akkori társadalomban (mely lehetne akár a mai is):
„Már fiatalon sokszor gondoltam arra, testhezálló feladat lenne nekem, hogy mondatokkal vándoroljak. Nem emlékszem, azt észbe vettem-e, hogy kevesen értik és értékelik őket, hogy az efféle erőfeszítésnek sok haszna nem mutatkozik. Bizonyos értelemben tudatlan maradtam. Kelekótya éhenkórász. Mégis megvan a magamhoz való eszem, azt hiszem, mert nem akarok annál több lenni, mint ami vagyok.”
A körülmények azok, amelyek nem engedik Taligást, hogy az maradjon, ami (lásd: szerelmes, borissza, könyvekkel és szavakkal kereskedő férfi, egy a tömegből). A könyv, az irodalom, a költészet embereként áll szemben egy végtelenül profán és aljas eljárással, melyet babonás félelem igazgat, no és persze az anyagi haszonszerzés. A boszorkányper ugyanis csak látszólag az ördög szajháinak és földi helytartóinak pere, mindamellett kiváló ürügy egy kis lokális leszámolásra is. A Taligás pedig csak látszólag ez utóbbi krónikája, valójában több pici – időnként széttartó – történetfoszlányból felépített, műfaji zsánerelemeket keverő, A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók hangulatát megidéző történet. Egyszerre nyomozás és döccenőkkel teli belső utazás, melynek legnehezebb stációin csak az írott szó és a szerelem erejébe vetett hit segíti át a Taligást.
Bemutató. Június 11-én 18 órakor mutatják be Darvasi László új regényét, a Taligást a Margó Irodalmi Fesztiválon. A szerzővel Vojnich Erzsébet beszélget. A helyszín a Petőfi Irodalmi Múzeum.