Zoe Margolis aka Abby Lee a szerzője annak a 2004-ben indult világhírű szexblognak, amely 2 millió látogatójával elnyerte Anglia legnépszerűbb blogjának a címét, és amiből nagysikerű könyv (Hol jár az eszem?) is született. A szerző azóta is járja a világot és már valódi nevén Zoe Margolisként küzd a nők elleni erőszak ellen és beszél arról milyen független, feminista nőként élni. Zoe Margolisszal a Könyvfesztiválon találkoztunk.
(Fotók: Valuska Gábor)
Mi a véleményed arról, amit a nemrég befejeződött beszélgetésen a meghívott pszichológus kifejtett, miszerint bármennyire is csűrjük-csavarjuk, a biológia mindennek az alapja, a férfi meg akarja kapni a nőt, és ha a nő kihívóan viselkedik, magára vessen, ha férfi akár erőszakosan is meg akarja szerezni, továbbá, hogy a férfi célja mindig is az utódok nemzése lesz. A nők pedig hiába beszélnek arról, hogy csak jó szexre vágynak, valójában minden rövid távú, sőt egyéjszakás kapcsolatukban is a leendő férjüket, gyermekeik apját keresik.
Nem térnék ki rá hosszasan, hogy hány ponton nem értek ezzel egyet, annyit csak, hogy fontosak a biológiai magyarázatok, de a szocializáció még fontosabb. Ne feledjük, hogy a szocializációnk miatt is lettünk a majomból azzá, amik most vagyunk, és tartunk ott, ahol most. A társadalmi hatások erősebbek, mint a biológia. Nem igaz az sem, hogy a nők minden férfiban a gyermekük apját keresik, erre nem csak én vagyok az élő példa, a blogomon keresztül más emberektől is megtanultam azt, hogy a nők éppen annyira vágynak a szexre, és csakis a szexre, mint amennyire a férfiak egy szerető, hosszú távú, biztonságos kapcsolatra. Olyan társadalomban élünk, amely nem támogatja, hogy ezek a vélemények is hangot kapjanak. Egy férfinak nem illdomos bevallani, hogy szerelmes szeretne lenni, érzelemre, boldogságra vágyik, és teszem azt gyenge, sőt sír is néha, mert ez nem férfias. Ugyanúgy egy nő sem mondhatja ki, hogy csak egy jót akar dugni, semmi több. Pontosabban, ha ezt mondja, a társadalom nagy részének megvan róla a véleménye. Ez visszafelé is működik, ezek az emberek szégyellik magukat a társadalom hibás megítélése miatt. Én magam is kényelmetlenül érzem magam bizonyos helyzetekben, pedig én aztán nyílt vagyok, de a társadalom által belémnevelt korlátok miatt néha elbizonytalanodom. De nem adom fel, hiszen a blogom és ezek az előadások is, ahol vállalom magam, mind azt segítik elő, hogy foglalkozzunk a témával, merjünk előállni. Ez nem csak az én véleményem, ezek nemcsak az én tapasztalataim, hanem sok ezer emberé, az olvasóké, ezek érvényesen állnak szemben a tudományos magyarázatokkal.
Az ittléted egyik fő oka az, saját példádon keresztül beszélj arról, ami a kerekasztal beszélgetés fő témája: ha a nő nemet mond a férfi közeledésére, akkor az tényleg nemet jelent. Mennyire határozta és határozza meg az életedet, hogy tizenhét évesen erőszak áldozata lettél? És mennyire kapcsolódik ehhez a blogod?
Ez az élmény a korai húszas éveimet határozta meg. Nem értettem igazán, hogy mi történt, hogy mennyire viselt meg érzelmileg. De mivel szerető, liberális családban nőttem fel, sokat segített ez a háttér. Segítségével képes voltam túljutni ezen az élményen és ugyanúgy élvezem, szeretem a szexet, mint előtte. Ma már nem jelent ez a gyakorlatban semmit, nincs rám hatással, de beszélek róla, mert fontosnak tartom.
Amikor elkezdted írni a blogodat, egyfajta társadalmi feladatként fogtad fel, volt előzetes koncepciód vagy csak hirtelen kedved támadt leírni a kalandjaidat?
Mind a kettő egyszerre: amikor 2004-ben elkezdtem, az élményeimet akartam megírni, mert úgy éreztem egyedül vagyok, el vagyok zárva, csak nekem vannak ilyen gondolataim, másnak nem. A blogon szabadon beszélhettem a szexről. Nagyon hamar olyan fokú érdeklődés övezte a blogot, amit soha nem vártam volna. Szinte azonnal kiderült, mennyi nő van, aki hasonlóan érez, mint én, szinte egyszerre kiabáltak: "én is, én is, így érzek!" A férfiolvasóim pedig őszintén meg voltak döbbenve, hogy mi nők így, így is működhetünk. Először nem is nagyon láttam át ezt az egészet, hogy mit jelent ekkora olvasottság: ez bizony nemcsak arról szól, hogy naponta tízezrek követik a blogomat, hanem segítségével egy sokkal szélesebb diskurzus is kialakult, aminek nagyon örülök.
Igen, de a sikerek elején rejtve maradt a személyed, mi történt akkor, amikor felfedték az anonimitásod? Megbántad, amit addig írtál? És tudtad olyan őszintén folytatni, mint annak előtte?
Hát nagyon megrázott, szó szerint majdnem megnyomtam a delete gombot, és nem azért mert szégyelltem magam, hanem mert úgy éreztem annyira kiadtam magam érzelmileg, olyan sebezehetőnek éreztem magam, hogy az szinte elviselhetetlen volt. Hirtelen emberek ezrei tudták meg, hogy ki van a gondolatok mögött, nemcsak a barátaim és a családom, hanem a volt szeretőim is. Azt azért nem nagyon akartam, hogy ők is elolvasák ezeket. Tudom, ironikus ezt mondani, hiszen én tettem fel a netre, de akkor is meg akartam őrizni egyfajta anonimitást. Nehéz volt, amikor minden kiderült, de azt is tudtam, hogy mindaz, amit a blogomon leírok, annak kell, hogy legyen alárendelve, hogy ne szégyeljek olyan nő lenni, aki mer beszélni a szexről, aki ki meri mondani, hogy szereti és akarja szexet. Ha megszabadultam volna a blogomtól, mindezt elvesztettem volna, ezt az erőt, ami nemcsak bennem van meg, hanem mindazokban a nőkben, nők ezreiben, akik bíznak bennem, akik hálásak nekem, mert az írom meg, amit ők éreznek. Úgyhogy muszáj voltam folytatni. Azelőtt is megpróbáltam elrejteni a szereplők kilétét, ám nem tartoztam senkinek elszámolással. Most már másokat is figyelembe kell vennem. Nem tudok ugyanolyan őszinte lenni, mert nem lehet. Még akkor is, ha azt mondják, "á, hagyd nem számít, írd csak le, mi is része vagyunk annak az élménynek", azt gondolom, hogy el kell küldenem nekik amit írtam, mielőtt megjelenik. Az is igaz, hogy nem szeretnék többé olyan részletességgel írni a szexről, mint annak előtte. Az egy dolog, amikor anomimitásban vagy, és egy másik, amikor az emberek tudják, hogyan nézel ki, amikor a család és barátok is olvasnak. Ettől függetlenül a blog fontos, ugyanolyan fontos, mint régen, de már kicsit más regiszterekben mozog.
A könyvből számomra egyetlen dolog hiányzott, ami most a beszélgetésen egyértelmű volt, az hogy milyen határozott politikai és feminista állásfoglalásod van. Úgy éreztem a sztori és a kalandok fontosabbak a könyvben, ezek a kérdések csak nagyon érintőlegesen vannak kezelve, holott látható, hogy számodra is fontos kérdések. Miért nem volt ez benne a könyvben, és tervezed-e ezeket valamikor valahogy megírni?
Hát ami azt illeti, ez a kiadóm döntése volt, hogy maradjon ki teljesen a politikai állásfoglalásom, mert a könyv kevésbé lesz eladható. Tartom, hogy a politika valójában minden cselekedetünket meghatározza, ezért bár nem közvetlenül, hanem a sorok közé ágyazottan, de a könyv is bír erős politikai állásfoglalással. Abban is benne van, amikor a nők szexi fehérneműjéről, maszturbálásáról írok, az is feminista téma, de ez nem direkt módon van tálalva, úgy van csomagolva, hogy élvezhető és befogadható legyen az olvasónak. Nem hiszek abban, hogy valami attól jobb, hogy túl komolyan veszi magát, és folyamatosan az olvasó orra alá dörgőli, hogy "hé, ez feminista téma, foglalkozz vele". Az igaz, hogy a blogon a feminizmusom sokkal közvetlenebbül átjön. Teljesen elégedett vagyok azzal a platformmal, amit most használok, hogy kifejtsem politkai és a társadalomról alkotott véleményemet. Nem igazán tudom, hogy ezt egy következő könyvben ki kellene-e fejtenem, sőt azt sem gondolom, hogy a folytatnom kéne a Hol jár az eszemet? Szeretnék még írni, de teljesen más témában, aminek semmi köze a szexuális életemhez. Valami sokkal irodalmibban gondolkozom.
Meglepődnek az emberek, amikor ilyen komoly nővel találkoznak, a könyved és blogod után?
Miért te meglepődtél?
Én egyáltalán nem, de amikor férfiaknak meséltem, hogy veled találkozom, igencsak sztereotíp módon nyilatkoztak.
Azt hiszem azok, akik ismerik a könyvet és a blogot, tudják, hogy ezek a dolgok foglalkoztatnak engem. Remélem, azért sikerül eloszlatnom szterotípiákat, amikor olyanokkal találkozom, akik csak a szexbloggert ismerik belőlem. Azt hiszem ezeken a talákozókon kifejtett véleményem csak bővebb kibontásai mindannak, ami már eleve benne van a blogomban és a könyvemben. Könnyű beskatulyázni azt, aki a szexről ír, hogy az nem más mint egyszerű erotikus irodalom, és egyszerű pornográfia. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legintellektuálisabb alkotás ez, de remélem egyszerre el is gondolkodtatja az embereket, amellett, hogy szórakoztat.
Tudom, hogy még kevés időt töltöttél Magyarországon, de mégis mik a benyomásaid az itteni emberekről, mennyire nyitottak?
Tényleg csak most érkeztem, így csak az előzetes tudásomra hagyatkozhatom. Ez pedig igencsak korlátozott. Mindaz ami Angliába eljut a magyarokról annyi - és itt remélem nem bántok meg senkit, de a széles közvéleményhez tényleg ennyi jut el sajnos -, hogy Magyarország a nem túl drága sztriptíztácosok hazája, ahova rengeteg angol fiatal jár rövid, olcsó hétvégékre, mert a lányok szépek és nemcsak táncolni hajlandók. Tudom, hogy ez csak felületes kép, de bármennyire torz lehet, valahol igaz. De azon vagyok, hogy ne csak ez a felületes tudásom legyen meg Magyarországról. Tényleg, nem tudsz egy jó programot ma estére?
Kritika itt a könyvesen
forrás: litera
(Fotók: Valuska Gábor)
Mi a véleményed arról, amit a nemrég befejeződött beszélgetésen a meghívott pszichológus kifejtett, miszerint bármennyire is csűrjük-csavarjuk, a biológia mindennek az alapja, a férfi meg akarja kapni a nőt, és ha a nő kihívóan viselkedik, magára vessen, ha férfi akár erőszakosan is meg akarja szerezni, továbbá, hogy a férfi célja mindig is az utódok nemzése lesz. A nők pedig hiába beszélnek arról, hogy csak jó szexre vágynak, valójában minden rövid távú, sőt egyéjszakás kapcsolatukban is a leendő férjüket, gyermekeik apját keresik.
Nem térnék ki rá hosszasan, hogy hány ponton nem értek ezzel egyet, annyit csak, hogy fontosak a biológiai magyarázatok, de a szocializáció még fontosabb. Ne feledjük, hogy a szocializációnk miatt is lettünk a majomból azzá, amik most vagyunk, és tartunk ott, ahol most. A társadalmi hatások erősebbek, mint a biológia. Nem igaz az sem, hogy a nők minden férfiban a gyermekük apját keresik, erre nem csak én vagyok az élő példa, a blogomon keresztül más emberektől is megtanultam azt, hogy a nők éppen annyira vágynak a szexre, és csakis a szexre, mint amennyire a férfiak egy szerető, hosszú távú, biztonságos kapcsolatra. Olyan társadalomban élünk, amely nem támogatja, hogy ezek a vélemények is hangot kapjanak. Egy férfinak nem illdomos bevallani, hogy szerelmes szeretne lenni, érzelemre, boldogságra vágyik, és teszem azt gyenge, sőt sír is néha, mert ez nem férfias. Ugyanúgy egy nő sem mondhatja ki, hogy csak egy jót akar dugni, semmi több. Pontosabban, ha ezt mondja, a társadalom nagy részének megvan róla a véleménye. Ez visszafelé is működik, ezek az emberek szégyellik magukat a társadalom hibás megítélése miatt. Én magam is kényelmetlenül érzem magam bizonyos helyzetekben, pedig én aztán nyílt vagyok, de a társadalom által belémnevelt korlátok miatt néha elbizonytalanodom. De nem adom fel, hiszen a blogom és ezek az előadások is, ahol vállalom magam, mind azt segítik elő, hogy foglalkozzunk a témával, merjünk előállni. Ez nem csak az én véleményem, ezek nemcsak az én tapasztalataim, hanem sok ezer emberé, az olvasóké, ezek érvényesen állnak szemben a tudományos magyarázatokkal.
Az ittléted egyik fő oka az, saját példádon keresztül beszélj arról, ami a kerekasztal beszélgetés fő témája: ha a nő nemet mond a férfi közeledésére, akkor az tényleg nemet jelent. Mennyire határozta és határozza meg az életedet, hogy tizenhét évesen erőszak áldozata lettél? És mennyire kapcsolódik ehhez a blogod?
Ez az élmény a korai húszas éveimet határozta meg. Nem értettem igazán, hogy mi történt, hogy mennyire viselt meg érzelmileg. De mivel szerető, liberális családban nőttem fel, sokat segített ez a háttér. Segítségével képes voltam túljutni ezen az élményen és ugyanúgy élvezem, szeretem a szexet, mint előtte. Ma már nem jelent ez a gyakorlatban semmit, nincs rám hatással, de beszélek róla, mert fontosnak tartom.
Amikor elkezdted írni a blogodat, egyfajta társadalmi feladatként fogtad fel, volt előzetes koncepciód vagy csak hirtelen kedved támadt leírni a kalandjaidat?
Mind a kettő egyszerre: amikor 2004-ben elkezdtem, az élményeimet akartam megírni, mert úgy éreztem egyedül vagyok, el vagyok zárva, csak nekem vannak ilyen gondolataim, másnak nem. A blogon szabadon beszélhettem a szexről. Nagyon hamar olyan fokú érdeklődés övezte a blogot, amit soha nem vártam volna. Szinte azonnal kiderült, mennyi nő van, aki hasonlóan érez, mint én, szinte egyszerre kiabáltak: "én is, én is, így érzek!" A férfiolvasóim pedig őszintén meg voltak döbbenve, hogy mi nők így, így is működhetünk. Először nem is nagyon láttam át ezt az egészet, hogy mit jelent ekkora olvasottság: ez bizony nemcsak arról szól, hogy naponta tízezrek követik a blogomat, hanem segítségével egy sokkal szélesebb diskurzus is kialakult, aminek nagyon örülök.
Igen, de a sikerek elején rejtve maradt a személyed, mi történt akkor, amikor felfedték az anonimitásod? Megbántad, amit addig írtál? És tudtad olyan őszintén folytatni, mint annak előtte?
Hát nagyon megrázott, szó szerint majdnem megnyomtam a delete gombot, és nem azért mert szégyelltem magam, hanem mert úgy éreztem annyira kiadtam magam érzelmileg, olyan sebezehetőnek éreztem magam, hogy az szinte elviselhetetlen volt. Hirtelen emberek ezrei tudták meg, hogy ki van a gondolatok mögött, nemcsak a barátaim és a családom, hanem a volt szeretőim is. Azt azért nem nagyon akartam, hogy ők is elolvasák ezeket. Tudom, ironikus ezt mondani, hiszen én tettem fel a netre, de akkor is meg akartam őrizni egyfajta anonimitást. Nehéz volt, amikor minden kiderült, de azt is tudtam, hogy mindaz, amit a blogomon leírok, annak kell, hogy legyen alárendelve, hogy ne szégyeljek olyan nő lenni, aki mer beszélni a szexről, aki ki meri mondani, hogy szereti és akarja szexet. Ha megszabadultam volna a blogomtól, mindezt elvesztettem volna, ezt az erőt, ami nemcsak bennem van meg, hanem mindazokban a nőkben, nők ezreiben, akik bíznak bennem, akik hálásak nekem, mert az írom meg, amit ők éreznek. Úgyhogy muszáj voltam folytatni. Azelőtt is megpróbáltam elrejteni a szereplők kilétét, ám nem tartoztam senkinek elszámolással. Most már másokat is figyelembe kell vennem. Nem tudok ugyanolyan őszinte lenni, mert nem lehet. Még akkor is, ha azt mondják, "á, hagyd nem számít, írd csak le, mi is része vagyunk annak az élménynek", azt gondolom, hogy el kell küldenem nekik amit írtam, mielőtt megjelenik. Az is igaz, hogy nem szeretnék többé olyan részletességgel írni a szexről, mint annak előtte. Az egy dolog, amikor anomimitásban vagy, és egy másik, amikor az emberek tudják, hogyan nézel ki, amikor a család és barátok is olvasnak. Ettől függetlenül a blog fontos, ugyanolyan fontos, mint régen, de már kicsit más regiszterekben mozog.
A könyvből számomra egyetlen dolog hiányzott, ami most a beszélgetésen egyértelmű volt, az hogy milyen határozott politikai és feminista állásfoglalásod van. Úgy éreztem a sztori és a kalandok fontosabbak a könyvben, ezek a kérdések csak nagyon érintőlegesen vannak kezelve, holott látható, hogy számodra is fontos kérdések. Miért nem volt ez benne a könyvben, és tervezed-e ezeket valamikor valahogy megírni?
Hát ami azt illeti, ez a kiadóm döntése volt, hogy maradjon ki teljesen a politikai állásfoglalásom, mert a könyv kevésbé lesz eladható. Tartom, hogy a politika valójában minden cselekedetünket meghatározza, ezért bár nem közvetlenül, hanem a sorok közé ágyazottan, de a könyv is bír erős politikai állásfoglalással. Abban is benne van, amikor a nők szexi fehérneműjéről, maszturbálásáról írok, az is feminista téma, de ez nem direkt módon van tálalva, úgy van csomagolva, hogy élvezhető és befogadható legyen az olvasónak. Nem hiszek abban, hogy valami attól jobb, hogy túl komolyan veszi magát, és folyamatosan az olvasó orra alá dörgőli, hogy "hé, ez feminista téma, foglalkozz vele". Az igaz, hogy a blogon a feminizmusom sokkal közvetlenebbül átjön. Teljesen elégedett vagyok azzal a platformmal, amit most használok, hogy kifejtsem politkai és a társadalomról alkotott véleményemet. Nem igazán tudom, hogy ezt egy következő könyvben ki kellene-e fejtenem, sőt azt sem gondolom, hogy a folytatnom kéne a Hol jár az eszemet? Szeretnék még írni, de teljesen más témában, aminek semmi köze a szexuális életemhez. Valami sokkal irodalmibban gondolkozom.
Meglepődnek az emberek, amikor ilyen komoly nővel találkoznak, a könyved és blogod után?
Miért te meglepődtél?
Én egyáltalán nem, de amikor férfiaknak meséltem, hogy veled találkozom, igencsak sztereotíp módon nyilatkoztak.
Azt hiszem azok, akik ismerik a könyvet és a blogot, tudják, hogy ezek a dolgok foglalkoztatnak engem. Remélem, azért sikerül eloszlatnom szterotípiákat, amikor olyanokkal találkozom, akik csak a szexbloggert ismerik belőlem. Azt hiszem ezeken a talákozókon kifejtett véleményem csak bővebb kibontásai mindannak, ami már eleve benne van a blogomban és a könyvemben. Könnyű beskatulyázni azt, aki a szexről ír, hogy az nem más mint egyszerű erotikus irodalom, és egyszerű pornográfia. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legintellektuálisabb alkotás ez, de remélem egyszerre el is gondolkodtatja az embereket, amellett, hogy szórakoztat.
Tudom, hogy még kevés időt töltöttél Magyarországon, de mégis mik a benyomásaid az itteni emberekről, mennyire nyitottak?
Tényleg csak most érkeztem, így csak az előzetes tudásomra hagyatkozhatom. Ez pedig igencsak korlátozott. Mindaz ami Angliába eljut a magyarokról annyi - és itt remélem nem bántok meg senkit, de a széles közvéleményhez tényleg ennyi jut el sajnos -, hogy Magyarország a nem túl drága sztriptíztácosok hazája, ahova rengeteg angol fiatal jár rövid, olcsó hétvégékre, mert a lányok szépek és nemcsak táncolni hajlandók. Tudom, hogy ez csak felületes kép, de bármennyire torz lehet, valahol igaz. De azon vagyok, hogy ne csak ez a felületes tudásom legyen meg Magyarországról. Tényleg, nem tudsz egy jó programot ma estére?
Kritika itt a könyvesen
forrás: litera
