Damian Hirst: In and Out of Love (Kép forrása)
(Winkler Nóra könyvespolca izgalmas művészeti galéria is egyben: a jó könyvborítók megszólítanak és megidéznek más képzőművészeti alkotásokat. Az Artmagazin alapítója rendszeresen vezet árveréseket, a Csillagtúra című könyvében írta meg kalandjait a művészeti világban. Most megtanítja nekünk, hogy ne ítéljünk borító alapján! – A szerk.)
„Persze, lehet utálni ezt a Damien Hirst csávót – mondta londoni galériás barátom a Soho egyik teraszán – de abban, hogy te most éppen itt tanulsz, az ő keze is benne van.” Előtte együtt néztünk végig egy kortárs aukciót, ahol a Hirst-képek elég vehemens licitálás után mind egy szálig elkeltek. Azért azt nem gondoltam, hogy miatta akartam volna Londonban a művészeti piacok bonyolult, sokszor manipulált, viszont engem nagyon érdeklő működéséről tanulni, de az tény, hogy a kortárs művészet iránti általános, globális figyelem felizgatásában tényleg volt szerepe. Sőt, az is beszédes, hogy évekkel később, amikor egy könyvesboltban megláttam Alan Hollinghurst Más apától című könyvének borítóját, ő jutott eszembe elsőre, holott van elég másik pillangó a művészettörténetben, nemcsak azok, amiket ő használt fel – állatvédők szerint gyilkolt le tömegével – a műveihez.
A magyar kiadás borítóját Máthé Hanga, a Scolar Könyvkiadó vezető tervezője jegyzi: levegős, fehér alapon egy pillangó szép közelijét látjuk, másodikra már észrevesszük a szárnyba applikált portréfotókat. Ott van ebben a már elment, de az időn visszaderengő múlt, és finoman utal is a viktoriánus kor rendszerező mániájának egyik alfajára, a lepkegyűjtésre. Itt bemutatott könyve három történelmi korszakon át ábrázol társadalmi rétegeket, szubkultúrákat, szerelmi szálakat és családi történeteket, fülszövege meg így indul; „Akar az özvegyem lenni?”
MEGJELENT AZ ÚJ Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal, Irvine Welsh-sel, Vlagyimir Szorokinnal
Kezdhetjük a pillangóknál a sort egy egyiptomi sírfestmény részletével, amely a British Múzeumban látható, és időszámításunk előtt 1350-ből származik. Nebamunt, a jómódú egyiptomi hivatalnokot ábrázolja feleségével és lányával, amint a Nílus környéki mocsarakon hajóznak, ő közben vadászik. A mocsarak újjászületést, erotikát szimbolizálnak, a vadászott állatokkal mintha a halált győzné le a férfi, körülötte repdeső és pihenő pillangók.
Hogy hol volt pontosan a sír, nem tudni, és ennek kalandos a története. Egy görög sírrabló, Giovanni d’Athanasi találta meg és ásta ki Thébában, a korábbi Luxorban, és egy gyűjtőn keresztül eljuttatta a British Museum szakembereihez. Miután megbizonyosodtak, hogy ez tényleg az, ami, szerették volna a sír pontos helyét megtudni, de a nyomravezetői díj mértékén annyira összevesztek, hogy 1835-ben Giovanni becsapta maga mögött a múzeum kapuját, utána többet nem ment a környékére sem. Teljes szegénységben érte a halál, és a titkot, amire kutatók generációi vártak és várnak, magával vitte egy Nebamunénál sokkal szerényebb sírba. A pillangók viszont életre kelnek az olasz reneszánsz festő Dosso Dossi képén, ahogy a vászonra kerülnek, már huss, repülnek is el. Mitológiai összeveszés-történet a festmény alapja, az Erény és a Szerencse istennői reménytelen vitájából született. Utolsó menstvárként az Erény segítségért Jupiterhez, minden istenek fejéhez fordult, de Merkúr közbeszólt, hogy várja már ki a sorát; az isteneknek fontos dolguk van, például uborkákat virágoztatnak és lepkéknek festenek szárnyakat. Ezt látjuk az 1520-as képen, jobb szélen gesztikulál egy virágokkal díszített, húsos nőalak, őt a középen ülő Merkúr utasítja nagyon határozottan csendre, míg bal oldalon teljes áhítatban zajlik a festés. Jupiter itt lehet maga Dossi is, a lényeg az isteni teremtés, ami minden kreativitás, tehát a művészet metaforája is, a lepkék meg boldogan szálldosnak.
Mikor nálunk forradalom/ellenforradalom volt, Dali megfestette egyik szürreális képét, a Táj pillangókkal címűt. Lehet, hogy egy álom képe volt a kihalt, sivatagos tájban szálló lepkepár, árnyékuk egy faldarabra vetül, szárnyaik aprólékos kidolgozottsága pedig a Hirst-féle pillangóképekre emlékeztet. Hirst sose volt az állatvédők kedvence, bőven a pillangók tömeghalála előtt megutálták. Egy korszak ikonja lett a formaldehidben úszó cápa, amely műkereskedelmi könyvek címlapja, Lego-miniatűrök alapja, pólók mintája és továbbvitt poénok indítója lett (például David Cerny csinált egy verziót a megkötözött, alsónadrágos Szaddám Huszeinnel), megbabonázta a nézőket, sőt még a szigorú művészeti kritikusokat is, míg szegény cápát kevesen siratták.
A cápát Charles Saatchi rendelte meg 1991-ben: neki voltaképp mindegy volt, mit készít Hirst, vállalta a finanszírozást. Saatchi, aki a saját nevét viselő nemzetközi reklámügynökség-hálózat alapítója, már huszonévesen elkezdett gyűjteni, és egy nagyon jó nemzetközi kollekciót vásárolt össze, amit az 1985-ben nyitott Saatchi Galériában azóta is folyamatosan kiállít. 1988-ban találkozott először Hirsttel, aki az egyik legjobb művészeti iskola, a Goldsmith College másodéves hallgatójaként Freeze (Fagy) címen rendezett kiállítást a londoni Docklands egy használaton kívüli telepén egyetemi társai munkáiból. Saatchi tisztán emlékszik, hogy nem akart hinni a szemének. Támogatásából Hirst megbízott egy halászt, és az ausztrál partoknál kifogatott vele egy cápát, mert „valami nagyot akart, ami meg tudna enni”. A kitömött, több mint ötméteres akváriumban, formaldehidben úszó állat mint mű, a The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living (A halál fizikai képtelensége egy élő tudatában) címen debütált 1992-ben, ezzel nyitott a Young British Artist kiállítássorozat. Saatchi 20 millió forintnyi összeget fizetett a létrehozásáért, ami soknak hangzik, de úgy nem, hogy 2004-ben 1,9 milliárd forintért, más források szerint 2,8-ért vette meg tőle Steven A. Cohen pénzügyi befektető. Saatchi, akit mostanában a volt felesége, a sztárszakács Nigella Lawson pitiáner fojtogatójaként tart számon a világ, a kilencvenes évektől nagy játékosa a kortárs műtárgypiacnak. Sokat tett e londoni művészgeneráció befuttatásáért, előzmények nélküli globális karriert, hihetetlen árakat épített nekik, évtizedes reklámügynökségi tapasztalattal jól értve, hogyan működik és működtethető egy piac.
Eközben Hirst, aki a legvagyonosabb élő angol művész, az élet alapkérdéseivel foglalatoskodik konceptmunkáiban; hit, szerelem, hűség, árulás, leggyakoribb témája a halál. Az elmúlásnak, a testet elhagyó léleknek, de a feltámadásnak is pillangók a művészettörténeti szimbólumai, úgyhogy szinte természetes, hogy gyakran szerepelnek az életműben. Először 1991-ben használta a lepkéket az In and Out of Love című, két termet megtöltő alkotásához. A falakon fehér és színes képeken leszúrt lárva, az asztalokon gyümölcsök, virágok, és szálldosó pillangók mindenfelé. Amikor 2012-ben a londoni Tate rendezett nagy Hirst-kiállítást, ezt a művet is reprodukálták. Az állatvédőknek eldurrant az agyuk, szalagcímek hozták, hogy itt 9000 pillangó halt meg, hogy mégis mitől lenne ez művészet. Bezzeg ha kutyákról lenne szó, nem kellene magyarázni, mi a baj vele. A Tate értelmezésében a mű az élet-halál, szépség-horror dualitását emeli ki. Ez igaz is.
Egyszer egy velencei művészeti biennálén láttam egy filmet, ami gyönyörű, ropogós, piros almákból álló gyümölcstálról indul, aztán gyorsítva végignézhettük, ahogy megbarnulnak, összeszottyadnak, és véglegesen elszáradva eltűnnek. Elég nyomasztó volt az élet végességét nézni, viszont mindenki imádta, mikor kiléphettünk a Giardini napfényes kertjébe, ahol ott mászkált az extrém jól öltözött, hangos nemzetközi közönség, és lehetett inni egy kávét a víz partján. A Tate-ben Hirst művénél még fizikaibb volt az érzet: még itt vannak, csodás kis szárnyaikkal repkednek körülöttünk, de hát látjuk, ez egy ív, elkerülhetetlen fázisaival. A pillangókról azt mondták, a legjobb angol házaktól rendelték őket, kifejezetten olyanokat, amelyek szeretik az adott körülményeket, sőt sokan hosszabb életciklust kaptak így ajándékba, mintha kint lettek volna. Azt nem mesélték, hogy sokukat véletlenül széttaposták, agyonnyomták a látogatók, mert ez volt a múzeum történetének egyik legsikeresebb kiállítása, napi háromezer emberrel. A következő látványos lepkés munka az Amazing Revelations sorozat volt, hatalmas méretben, mandalákat formázva szárnyakból, amiket egyenként ragasztgatott – nem ő, a stúdiójában dolgozó asszisztenssereg – festékbe. Szikrázó, mágikusan ható képeit felháborodott, szadistázó cikkek és bizakodó, előjegyzéssel sorbanálló gyűjtők övezik. Hirst kétségkívül egy korszak emblematikus alakja, profi önmarketinggel, médiatudatosan építkező tehetséges képzőművész. Hollinghurst szintén brit, ő irodalomban az egyik legismertebb kortárs. Életük egy-egy nagy pillanata pár nappal követte egymást 2004 októberében; 15-én egy aukción Hirst Pharmacy nevű kultéttermének elemeiért fizettek rekordáron többmillió fontot, 19-én Hollinghurst nevét olvasták fel a Man Booker Díj átadó-ünnepségén.
Szerző: Winkler Nóra
