Garth Ennis január 16-án múlt 39 éves. A köszöntéséről ugyan pár héttel lecsúsztunk, de talán még nincs késő bemutatni, miért ő a brit képregényipar legtökösebb fenegyereke, hogyan hatott munkássága az amerikai mainstream comicsra - és főleg, hogy mi olvasható tőle magyarul.
"Garth Ennis, képregényisten" - állhatna a műfaj Tarantinójának névjegykártyáján, de mivel e jeles szerző Wostry kollégának is nagy kedvence (Tarantino viszont nem), nevezzük inkább Ennist a képregény Robert Rodriguezének. Mert beteg humorból és kinontott vérből-belsőségből a Dredd bíróban, a Prédikátorban és a Megtorlóban is van annyi, mint az Alkonyattól pirkadatigban vagy a Terrorbolygóban.
Ennis viszonylag későn, 17 évesen fedezte fel magának a képregényeket. Szerencsére jól választott: Alan Moore-tól olvasta el a szuperhőskultuszt arcul csapó Watchment, meg a Thatcher-érát kigúnyoló, fasisztoid Angliában játszódó V, mint vérbosszút (hoppá, mindkettőből készült mozifilm is, nem véletlenül). Rájött, hogy ilyneket ő is tudna írni, és ebből kiválóan meg lehet élni (nem úgy, mint a magyar képregényesek, de erről majd máskor).
Mivel Észak-Írországban született, kézenfekvő volt, hogy az ottani vallási konfliktusokról szóljon az első képregénye: ez volt az 1989-es Troubled Souls, ami a rövid életű, de elismert brit képregényantológiában, a Crisisben jelent meg. Rajzolónak a belfasti John McCrea-t kapta maga mellé, akivel később is sokszor dolgozott együtt (ez a páros követte el például a magyarul is kapható Megtorló: Balfékek szövetségét is). A Troubled Souls egy fiatal protestáns pap történetét meséliel, aki akaratán kívül belesodródik az ír vallási villongásokba. A folytatás a For a Few Troubles More címet kapta - nem véletlenül, Ennis a képregényeknél csak a westernfilmeket szerette jobban.
A Crisis megszűnése után Ennis a brit képregénykiadás zászlóshajójához, a 2000 AD-hez került, ahol 20 évesen(!) átvette John Wagnertől a kiadó legfontosabb karakterét, Dredd bírót. Aki ismeri a Judge Dredd képregényeket, jól tudja, hogy a 95-ös Stallone-film csak halvány mása az eredetinek. Dredd a jövő század mogorva rendfenntartója: zsaru, ügyész, bíró és hóhér egy személyben, aki válogatás nélkül trancsírozza fel Mega City keménykedő rockereit/mutánsait/láncfűrészes gyilkosait. Sőt, a karácsonyi részben a Mikulást is.
Ennis 1991-ben, az Emerald Isle című Dredd bíró-epizód készítésekor haverkodott össze Steve Dillon rajzolóval, a ráncos arcok, nyílt alkaltörések, és kiloccsanó agyvelődarabok igazi nagymesterével. 95-től már együtt készítették Ennis máig legjobbnak tartott képregényét, a Prédikátort, amiben Jesse Custer (a John Wayne szellemével társalgó tiszteletes) a bérgyilkos csajával, meg egy ír vámpírral autózza végig Amerikát, hogy szétrúgják a tahó redneckek - és nem mellesleg Isten - seggét.
A 80-as évek második fele "brit invázióként" vonult be az amerikai képregénykiadás történelmébe, a nagy múltú DC (de főleg annak felnőttképregényekre szakosodott alkiadója, a Vertigo) ekkor csábította át az óceán túlpartjára a 2000 AD legtehetségesebb íróit: Alan Moore-t (1988-as Gyilkos tréfa című Batman-képregénye mai napig a legjobb) a skót Grant Morrisont (ő írta a magyarul is kapható Arkham Elmegyógyintézetet), Neil Gaimant (aki a regényei mellett megírta az egyik legjobb felnőttképregény-sorozatot, a Sandmant), és Jamie Delanót (akinek a magyarul is olvasható Constantine-képregényeit hamarosan külön cikkben mutatjuk be). A Vertigo kiadóhoz igazolt brit zseninemzedék kiválóan bemutatta, hogy egy jó képregénynél a szöveg is legalább olyan fontos, mint a látványvilág.
De térjünk vissza Dredd bíróhoz, és a Judge Dredd képregények első magyar kiadásához. Emlékszik még itt valaki a Rock Power című hajmetál-magazinra? A brit kiadás szolgai átvétele volt, valamikor a 90-es évek elején, csapnivaló fordításokkal, és még annál is rosszabb szöveggondozással (balra zárt hasábok, XX. Század és társai). De legalább az iskolai papírgyűjtésen kivághattuk belőle a Terminator 2-cikkeket, meg a backstage fotókat a Gunsról (tudod, ez volt az az időszak, amikor mindenkiből fejkendős rockert csinált a Use Your Illusions I-II, amit a bolhapiacon egy-, két- és háromrózsás kiadásban vehettél meg, mert a hamisítók csak ennyi 60 perces AGFA kazira tudták átmásolni).
És kitéphettük középről a Judge Dredd képregényeket is: csupa Alan Grant-Simon Bisley klasszikust: például a The Legend of Johnny Bikert, amiben a szétrobbantott arcú motoros még a halála után is meg akarta nyerni a gyorsulási versenyt, vagy az Ironfist: Live At The MegaDome-ot, amiben a kiberzombiként feltámasztott rocksztár koncertje Kossuth-téri dzsemboriba csap át. Na ebbe a térdig vérben és koponyahalomban gázolós idillbe csempészett Garth Ennis extrém mennyiségű társadalomkritikát, amikor átvette a sorozatot.
Ennis több tucat Judge Dredd-sztorit írt, magyarul viszont csak a Talkback olvasható tőle. Alan Grantnél még Dredd ész nélküli vérontásán volt a hangsúly, elég ritkán tudtuk meg a kersztüllőtt/kettéhasított bűnözők múltját és indítékait. A Talkbackben Dredd már csak mellékszereplő, és a sztori is inkább emlékeztet egy jövőben játszódó Helyszínelők-epizódra. A Stallone-állú bírák nem tudnak mit kezdeni a szemétdarálóba fejest ugró DJ ügyével, ezért segítségül hívnak egy pszichót, aki a telepatikus képességével fel tudja idézni a hulla utolsó óráit. Figyeljük meg Ennis cinizmusát: a félbevágott fószer maradványait a zsaruk csak belekaparják egy HUMAN REMAINS BUCKET feliratú vödörbe - ennyit ér Mega Cityben az emberélet.
De megkapják a magukét a nagypofájú, öntelt rádiós műsorvezetők is: a hülye nevű Laza Laza János ugyanis egy baleset után (ráesik a fejére a vécétartály) maga is lappangó pszichó lesz, és érzékelni kezdi a város összes rádióhallgatójának "szeretetét". Na most képzeljük el, amint ugyanígy a darálóban végzi Boros meg Bochkor, vagy a többi celebrádiós, mert meghallják, mit gondol róluk a nép. Ugye hogy Ennis egy beteg zseni, aki a nagyvárosi ember veséjébe lát?
A következő részben bemutatjuk azt a helyet, amit Ennis a bűnben tobzódó nagyvárosnál is jobban szeret: az amerikai Délt, ahol a whiskyt vedelő redneckek élik erőszakos mindennapjaikat csatahajónyi oldtimerek, duplacsövű puskák és lángoló keresztek társaságában. Igen, jön a Prédikátor.
