Ed Brubaker- Sean Phillips,Covard, Criminal 1., Icon kiadó.
"That's what I was afraid of, you stupid piece of shit: what's inside of me."
Brubaker az amerikai mainstream képregény egyik sztárszerjője, jelenleg épp az Uncanny X-Men-t írja. A karrierjét azonban krimi-képregényekkel alapozta meg, és a mai napig ezekben a legjobb. Vissza is tér hozzájuk rövid időközönként, amire kiváló példa az Icon kiadó Criminal sorozata, illetve az ehelyütt tárgyalandó kötete, amely az első öt füzet reprintjeit foglalja magába.
Az amerikai krimiképregény csúcsa David Lapham Stray Bullets című epikus szériája, amely húsz év történéseit és figurák tucatjait vonultatja fel. A Criminalnak nincsenek ilyen nagyratörő ambíciói: Brubaker mindössze egy eszméletlen ügyességgel megírt, a konvencióktól ha túlságosan el nem is távolodó, de azokat ahol lehet feszegetni kezdő történetet akar papírra vetni, a kiváló grafikus, Sean Phillips segítségével. Sikerül nekik.
Brubaker személyétől több szempontból sem áll távol a téma: csikóéveit pitiáner bűnözként tengette, az elbaszott gyerekkort garantálta az ex-hírszerző faterja és az idegbeteg, alkoholista anyja. Fiatalkorát az A Complete Lowlife című képregényben örökítette meg, érdemes elolvasni. A kilencvenes évek eleje óta, ekkor lépett a képregényírás rögös mezejére, sorban szerzi a jobbnál jobb sztorikat - számomra a legemlékezetesebb a Gotham Central volt, amely Batman városának rendőrmindennapjait örökíti meg, egy kommersz fantáziavilág által körülvéve, ám ennek ellenére a lehető legrealisztikusabban.
A Criminal-sorozat különálló történeteket mesél el, egy-egy ilyen történet 4-5 füzet hosszában terpeszkedik. A Coward főhőse - és jelen esetben ez a szó a lehető legironikusabban értendő - Leo Patterson. Annak ellenére, hogy mindenféle lopáshoz mesterien ért, legyen szó akár zsebmetszésről vagy bankrablásról, a törvény ellentétes oldalán állók egyaránt megvetik, páriaként kezelik. Leo híres arról, hogy sosem kapták el, mivel a veszély legkisebb jelére mindenhonnan lelép. Leo egy "coward", egy gyáva nyúl, legalább is ez róla a közvélekedés.
A szakmai tudását azonban senki nem vonja kétségbe, így nem meglepő, hogy két korrupt rendőr éppen őt akarja beszervezni egy páncélautó kirablásába. Csakhogy a páncélautó rendőrségi bizonyítékokat szállít, és amikor a rablás során a rendőrök, akik eredetileg bevették őket a brancsba, Leo társait kezdik sorra lelődözni, villámgyorsan világos lesz a mestertolvaj számára, hogy piszkosul átverték őket, és hanyatt-homlok igyekszik elhúzni a tetthelyről a belét. A korrupt rendőrök és a velük egy húrra pendülő drogbáró emberei akkortól ott loholnak a nyomában, mivel Leo és sebesült társa menekülés közben azt a táskát is magukkal vitték, amely miatt az egész vérontás lezajlott...
Leo egy nagyszerűen kitalált figura, az ilyenre mondják, hogy ambivalens. Elsőre tényleg egy gyáva szarnak látszik, aki mindenféle hajánál fogva előrángatott szabállyal veszi körül magát, hogy saját nyúlbélaságát leplezze. A történet előrehaladtával kibomlik a figura: egy felelősségteljes, bár antiszociális (tehát bűnöző-realista) személyt ismerhetünk meg, aki a saját túlélő technikáját éppenséggel valódi természete elfedése végett fejlesztette ki - lásd a cikket bevezető idézetet.
A történet fantasztikus tempóban zakatol előre, Brubaker párbeszédei pedig csodálatos rögreálisak, néha gyönyörű, lírai betoldásokkal megízesítve. Tarantino-féle izzadtságszagú öncélúságnak nyoma sincs. Phillips képei darabosak, szálkásak, foltosak - a témához tökéletesen illenek.
