Fotó: Valuska Gábor
Az Esterházyak családi titkai, Térey tanácsai leendő költőknek, természetes élőhelyükről kiragadott írók, fuvolázó Aegon-győztes, és új szerzővel bemutatkozó Ráadás is jutott idén a Margó Irodalmi Fesztiválra. A fesztivál végére remélhetőleg az is megtanulta, hogy nem a pletykás szomszédasszonyt, hanem az ország legmenőbb irodalmi fesztiválját emlegetik ilyen sokan, aki az elmúlt két évben csukott szemmel közlekedett a városban. Margó top5.
Rokonok: Esterházy-rostélyos
„A Závadák, Péterfyk, Grecsók után a Margó Rokonok című estjén ezúttal Esterházy Péter író és Párizsban élő képzőművész fia, Marcell libbenti fel kicsit a függönyt, és enged némi betekintést a családi mindennapokba. Lesz szó itt a történelmi név súlyáról, a fotók évtizedeken átívelő összekapcsolódásáról, egy emlékezetes marseille-i igazoltatásról, és még egy óriási szarvasbika is előkerül. Először azonban egy kis családi névtannal indítunk, az estet levezénylő Winkler Nóra ugyanis arra kíváncsi, hogyan szólítja egymást apa és fia. Papa, Marcell. Ez eddig még rendben is van. Van még egy, de azt nem akarom elmondani, böki ki Esterházy. Helyette elárulja, hogy fia megszólításakor dívik még a Cselló is, a Marcsellóból, igaz, így inkább a nagybátyját szólítják, pedig ő Marci. Ha édes fiamnak szólítja, „akkor nyilván baj van”. Esterházy Marcell végül elárulja a titkos becenevet. Csumpi. „Én találtam ki magamnak 3 évesen. De ezt most mindenki felejtse el.” – írtuk az Esterházyak családi matinéjáról. Kígyózó sorok, a technika diszkrét bája, kardozós könyvek, kortárs képző és újraértelmezett családi fotók a Preziben.
Térey Mollban
Térey estjén nem voltak rózsaszín horizontok, volt viszont lágynak ható keménység, szentimentális szláv lírikus és a poroszos mérnöki lélek, és jó tanácsok a jövő írónemzedékének. „Winkler ezek után Térey egy (nyilvánvalóan ironikusnak szánt) megjegyzését idézi, melyben azt tanácsolja a fiataloknak, hogy ne legyenek művészek. Ezt a beszélgetésen a biztos egzisztencia hiányával, és azzal magyarázza, hogy a művészeknek, a költőknek a hagyományos hivatásokkal szemben nincs egy ívük, a bejárt pálya kiszámíthatatlan, szeszélyeken, ízléseken múlik, olyan dolgokon, melyeket nem igazán lehet befolyásolni. Valamint, teszi hozzá nevetve, ez egy olyan hivatás, melynek értelmét, létjogosultságát nehéz megmagyarázni. Téreyt elnézve valahogy mégis biztos vagyok abban, ha újrakezdené, akkor sem döntene másképp. Egyszerűen nem lenne lehetősége rá, vagyis ahogyan a Paulus mottójának Luther-idézete fogalmaz: „Itt állok és nem tehetek mást.”
Irodalom Éjszakája
Üvegfalon innen és túl, elegáns szalonban, sőt Nanushka showroomjában is tartottak felolvasásokat az éjszakán, amikor minden az irodalom körül forgott. A szerzőket sem az utcazaj, sem a gyanútlanul arra tévedők, de még a próbafülkéből áradó fémes, és titokzatos zörejek sem zavarják. „Szvoren Edina mindezek ellenére rendületlenül olvas, még ha kizökken ő maga is, ha kell, szünetet tart, kivárja a mandala mögül érkező repetitív zörgést. A fehér lepedővel bevont mennyezet alatt, a fényes-arany űrdzsekik, az ujjatlan hálós pólók és lófejjel kivarrt pulóverek között, mint aki épp most termett itt, hirtelen, és egészen véletlenül, nem nanushkás dizájnba öltözötten, kockás, hosszított ingben, mintha kissé ijedten (elszántan mindenképp), de mesél.”
A másik Barnás
Az idei Aegon-díj nyerteséről eddig nem sokat tudtunk, a Margón viszont négy arcát is megismerhettük. (A barnási kereteken belül természetesen.) És akkor még nem is beszéltünk az eseményt beharangozó plakátról, amelyen Barnás Ferenc leginkább egy sármos, francia filmszínészre hajaz. Megismerhettük az Írót, aki „folyamatos párbeszédet folytat a benne élő íróképpel arról, hogyan közelíthetné meg a kamaszkori ideálját, hiszen a lényeg nem az ismertség, hanem az, hogy a munka mennyire épül bele az emberek életébe.” A Zenészt, akinek „egyfajta „kalandorlétet” kellett magára kényszerítenie a turnék alatt, szinte minden este más étterem-tulajdonossal kellett elhitetnie, hogy rá van a legnagyobb szüksége”. A Tanárt, aki” a gyakorlatba ültette át a filozófiát, volt, hogy a diákoknak futkározniuk kellett az óráján”. És végül a Múzeumi Embert, akinek „s régi mániája a tér érzékeltetése, a tér érzetének sűrítése”. Magasirodalom, két nagyon masszív órában.
Rájátszás
Az elmaradhatatlan Margózáró Rájátszáson az írókat Karafiáth Orsolya, Grecsó Krisztián és Szálinger Balázs képviselte, zenészek oldalán pedig Szűcs Krisztián és Kollár-Klemencz László mellett egy új hang, Takáts Eszter is bemutatkozott. Takáts és Karafiáth találkozása állítólag annyira inspirálóra sikerült, hogy legalább négy új dalvers született boszorkánykonyhájukban. Grecsó és Kollár-Klemencz összeszokott párosként nyomták a show-t, Szűcs Krisztián pedig többször a reflektorfényből bravúrosan szabaduló Szálingert kutatta. Örömzene és karanténból kiszabaduló műfajok, ráadásként pedig még a Duna is kezdett észrevétlenül visszahúzódni a hétköznapi mederbe.
