Fotó: Valuska Gábor
Vasárnap este nemcsak a Duna vízszintje és a Könyvhét látogatóinak száma tetőzött Budapesten, hanem a hangulat is, hiszen a Margó Feszt megkoronázásaként ismét randevút adott egymásnak költészet és popzene a Vörösmarty téren. A 2011-ben életre hívott Rájátszás mára vitán felül az egyik legizgalmasabb kulturális projektté nőtte ki magát Magyarországon, melynek elevenségét bizonyította a mostani rendezvény is.
A siker titka arra az ősi, szinte már banális felismerésre épül, hogy vers és dal egymásnak lett teremtve, pusztán a találka helyét kell megteremteni számukra. A Rájátszás pontosan ezt tette: összeeresztette a kortárs költőket és zenészeket, akik láthatóan nagy élvezettel próbálják fel egymás rímeit és dallamait. A folyton bővülő csapat töretlen lelkesedését jelzi, hogy az ötlet idén kilépett spontán medréből, hiszen tavasszal CD-vel kísért kötet formájában is megjelent egy csokor az alkotásokból. Mindez persze nem több hazavihető pillanatfelvételnél - a dolog sava-borsát épp az állandó változás és újragondolás adja.
Na, meg persze az élő előadások, mint amilyen a vasárnapi is volt. Az estére áttolt Kaláka koncert jól megágyazott a hangulatnak, hogy aztán rövidke csúszással a húrok és a sorok közé csaphassanak az első rájátszók. Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs párosa kiválóan működött ezúttal is: áldoztak kicsit a dekadencia oltárán (a Vidámházban), de aztán a humoré és a paródiáé volt a főszerep. Kaptunk tőlük sci-fi-be bújtatott népdalt, fociból csiholt filozófiát, a Heaven Street Seven "Crazy srác" című slágere pedig az olvasók nélküli költő rettenetes bosszújának martalékává vált.
Persze nem csak a versekről és a dalokról szól a műsor, hiszen a különböző habitusú fellépők kommunikációja már önmagában is roppant szórakoztató tud lenni. A színpadon rutinosan mozgó Szűcs Krisztián például annak kinyomozásával töltötte az előadás jelentékeny részét, hogy merre is járhat éppen a reflektorfényből bravúrosan szabaduló Szálinger. A résztvevők teljes felszabadultsága az ilyen apró nehézségeket is képes volt a jókedv szolgálatába állítani. Ez az oka annak, hogy sem a technika ördöge (elnémuló gitárok), sem az elemekkel való harc (kottákat magával ragadó szél) nem siklathat ki egy Rájátszás-koncertet a kerékvágásból.
Spontaneitásból a következő duónál sem volt hiány. A modern nimfának öltözött Karafiáth Orsolya ezúttal Takáts Eszterrel kollaborált, aki új igazolásnak számít a csapatban. A versek vezérfonalát az extravagáns költőnő válogatott szakításai adták, melyek kiválóan rezonáltak Takáts sanzonjaira. Itt is bőven kapott teret a humor, és még az énekesnő új albumának sláger-gyanús dala is elhangzott. A technikai kényszerszünetekben pedig fény derült olyan hétpecsétes titkokra, hogy mi mindenben hasonlít egymásra Orsi és Eszter (például egyikük sem tud autót vezetni). A frissen alakult párosban azért érezhetően maradt még tartalék, ami a későbbi fellépéseken bizonyára felszínre fog törni.
Az utolsó felvonás szereplői viszont már nem is lehettek volna ennél összeszokottabbak. Grecsó Krisztián és a Kistehénből ismerős Kollár-Klemencz László mintha egész életükben együtt nyomták volna a show-t. Előadásuk lehengerlő zenés stand-up comedy, amely váratlan pillanatokban száll alá költői mélységekbe. A "szexi csoki"-hoz írt kamaszkori óda itt tökéletesen megfér az édesbús Cseh Tamás-utánérzéssel, akárcsak a sötét tónusú Kistehén-átirat a Kollár-Klemencz derékba tört méhész-karrierjét elregélő anekdotával (rövidre zárva a sztorit: betegesen retteg a méhektől). A rutinos duó hatalmas hangulatot teremtett a koncert vége felé közeledve, hogy aztán a fináléra visszahívják a többieket is a színpadra.
A Rájátszás megérdemelten kultikussá váló dala, az "Ezt is elviszem magammal" már a megszokott össznépi formában hangzott el. A közös zenélés nyomatékosította a rendezvény fő üzenetét: a nyitottság és a párbeszéd fontosságát. A Rájátszás folyamatosan szemlélteti azt, hogy a karanténba zárt műfajok milyen termékeny kölcsönhatásra lépnek, ha merjük őket összeereszteni. Ahogy a Vörösmartyn felgyűlt tömeg is visszaigazolta; bőven van még igény az ilyesfajta élményekre. Aztán az emberek szépen lassan elszivárogtak a standok között, miközben észrevétlenül a Duna is kezdett visszahúzódni a hétköznapi mederbe.
Szerző: Jankovics Márton
