Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház éléről

sa | 2023. november 13. |

„Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert” – írta a Magyar Nemzet a Nemzeti Színház nyilatkozata nyomán.

A nemzeti Színház szombaton írta a Facebookon, hogy a Rómeó és Júlia pénteki előadása közben baleset érte Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót.

Az RTL szerint a színészek több métert zuhanhattak. A második felvonást így leállították, majd a mentősök kórházba szállították Szászt és Horváthot. A Semmelweis Egyetem hétfői nyilatkozata szerint a színészeket végtagsérüléseik miatt még aznap megműtötték, miután a Traumatológiai Klinikára vitték őket. Az állapotuk stabil.

Frissítés:

"A direktor a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait"  közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig a minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.

(Telex, MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Megtalálták a színházat, ami zengett Nero császár költeményeitől

A maradványok a Szent Péter térre vezető széles Conciliazione-sugárúton emelkedő Palazzo della Rovere-palota udvarán folyó ásatások során kerültek elő.

...

Az ember tragédiája részleteivel emlékezik a Vígszínház Madách Imrére

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából a Vígszínház  kisfilmet forgatott, felidézve Az ember tragédiája közismert és néhány ritkábban idézett részletét. Az alkotásban olyan színészeket láthatunk, mint Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila.

...

Négy nyertese van a Mastercard - Alkotótárs színházi pályázatának

A pályázat célja, hogy szakmai mentorálás mellett próbahelyszínnel is támogassák a feltörekvő kortárs színházi előadók legígéretesebb projektjeit.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (3. rész)

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast