Mértéktelen fogyasztás, az oktatási rendszer hanyatlása, az elöregedés vagy az egyre extrémebbé váló valóságshow-k - a közbeszédet időnként uraló társadalmi témák közül több is felbukkan Tünde Farrandnak a közelmúltban immár magyarul is megjelent disztópikus társadalomkritikájában. Az izgalmas világépítés mellett azonban a történet mégis inkább személyes hangvételű családi dráma, meglepő fordulatokkal. A magyar származású, de angolul alkotó írónőt e-mailben kérdeztük a regény megjelenéseiről és hátteréről, valamint a saját tapasztalatairól, amelyek erősen hatottak a Farkasország 2050-ben létező Angliájára.
Tünde Farrand: Farkasország
Fordította: Miks-Rédai Viktória, Gabo Kiadó, 2019, 368 oldal, 3490 HUF
Mesélne magáról egy kicsit? Mit kell tudni az irodalmi előéletéről, hogyan lett író, kik hatottak önre?
Nyelvtanár az eredeti képesítésem, és bár mindig érdekelt az irodalom és gyerekkoromban rengeteget olvastam, nem gondoltam, hogy valaha író leszek. Bár elég élénk a fantáziám, nem éreztem indíttatást, nem találtam olyan témát, amelyhez olyan szenvedéllyel álltam volna hozzá, hogy úgy gondoljam, muszáj írnom róla. Gyerekkoromban az iskolai kötelezőket szerettem olvasni, Balzac-ot, Kafkát, Gogolt, illetve az egyetemen ismertem meg a lengyel klasszikusokat, akik közül Sienkiewicz Quo Vadisa és Reymont-tól a Parasztok maradandó élmény maradt. Magyarok közül Móricz, Mikszáth és József Attila voltak a kedvenceim. Utólag visszatekintve látom, hogy már akkor is a társadalmi témájú művekhez vonzódtam.
Aki nem költi a pénzét, arra a jövőben nem vár más, csak a békés eutanázia
2050, London: a társadalom a szűk eliten kívül a fogyasztás alapján tagolódik három rétegre, és mindenkinek eleget kell dolgoznia, keresnie és költenie, hogy kiérdemelje lakhatási jogát. Amikor pedig valaki már nem költi tovább a pénzét, nonprofit személynek minősítik, és vissza kell vonulnia valamelyik fényűző Méltóságházba, ahol előbb kilenc csodás hónap várja, aztán a békés eutanázia.
Hogyan jött az ötlet? Mi inspirálta a megírására?
Az ötlet adta magát, mivel Angliába költözésem után hamar rádöbbentem a fogyasztói társadalom visszásságaira. Ez egy olyan társadalom, amely csak úgy tudja képezni a jövő nemzedékét, hogy évtizedekre eladósítja őket, vagy milliós nagyságrendben termeli ki a hajléktalanokat, egyben büszkén hirdeti felsőbbrendűségét és gazdagságát, holott ez a vagyon csak a felső rétegek aránytalanul kis százalékához jut el. Amikor személyes példán keresztül tapasztaltam, hová juthat az ember egy ilyen vadkapitalista rendszerben, ha éppen elveszti a munkáját egészségügyi vagy egyéb okok miatt és nem képes többé kifizetni a horribilis összegeket, amelyek a létfenntartáshoz, főleg a lakhatáshoz szükségesek, akkor egyik napról a másikra akár el is tűnhet a süllyesztőben. A regény ennek a közeljövőre kivetített továbbgondolása.
Mennyire alakították esetleg az aktuális politikai események a sztorit?
Angliában a konzervatív kormány az, amely ezt a szinte feudális társadalmat próbálja fenntartani és a maga hasznára fordítani. Engem nem igazán érdekelt a politika, a társadalom viszont annál inkább. Először néhány évig Londonban és környékén éltem, gazdag és befolyásos emberek bentlakásos személyzeteként. Miután azonban Sheffieldbe – a szegénység és megszorítások által egyik legérintettebb régióba – költöztem, nem tudtam nem észrevenni az ország valódi arcát, a ma is erősen jelenlévő osztálytársadalmat. Kívülállóként ez könnyebben is ment, mint egy olyan személynek, aki mindebbe beleszületett.
Mennyit változott a könyv az első elképzelésekhez képest?
A legelső dolog, amit biztosan tudtam, hogy fontos társadalmi mondanivalót szeretnék közvetíteni, mivel amit Angliában láttam, nagyon ki akart törni és úgy éreztem, muszáj írnom róla. A történet, amely csupán körítés társadalmi témába ágyazva, állandóan változott, gazdagodott, mélyült. Ahogy haladtam előre, úgy tartottam egyre fontosabbnak, hogy a karakterek is érdekesek és eredetiek legyenek, hogy a regény lelke is megfogja az olvasót.
Farkasok prédájává válhatsz, ha nem vásárolsz eleget
Napjainkra a különböző disztópiákban leírt világképek némelyike rémisztően kézzelfogható közelségbe került. Kár lenne azonban feleslegesnek titulálni a nyomasztó, negatív társadalmi formákat szerepeltető műveket. Ugyanis amíg létezni fognak aggasztó irányba mutató politikai, társadalmi folyamatok, addig a hasonló témájú irodalomra is szükség lesz, hogy figyelmeztessenek a közelgő, vagy éppen a már jelenlévő veszélyekre.
Sokan mintha még mindig előítélettel viszonyulnának a „női fantasztikumhoz”. Mit gondol, van értelme egyáltalán bármi ilyesmi különbségtételnek?
A feminista beütésű fantasztikus irodalomban egyértelműen fontosnak, sőt elengedhetetlennek találom a női szemszögből való látást, gondoljunk csak az azóta úttörővé vált A szolgálólány meséjére. Mint minden műfajban, itt is az érzelemközpontúbb, lelki rezdülésekre jobban kihegyezett női szempont, az empátia, a kifinomultabb részletek észrevétele az, ami pluszt tud adni.
A könyv világában felvázolt rendszer globálisan lépett érvénybe vagy lokálisan? Mi történt a könyv jelenidejében Magyarországon?
Az eredeti ötletet az Angliába költözésem adta, mivel Magyarországról oda költözve a fogyasztói társadalom hátulütői azonnal szembetűntek. A könyvben azonban több helyen is elhintettem, hogy az új rendszer globálisan is átvette az irányítást. Tapasztalatom szerint ami az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban beindul, csak idő kérdése, hogy a világ többi pontján is elterjedjen. A könyv megírása alatt rengeteg emberrel beszélgettem, Magyarországon is, és mindenkinek volt egy-két sztorija, amely azt bizonyította, hogy a szakadék az elit és a maradék között a vadkapitalizmus elterjedésével rohamosan nő. Magyarországon is egyre többen kezdtek el multinacionális cégeknél dolgozni, így mindig meg lettem erősítve abban a meggyőződésemben, hogy az elit mohósága és vagyona az utóbbi időben aránytalanul növekszik, és az átlagember kizsákmányolása egyre inkább természetessé válik. Az emberek Magyarországon is kezdtek hozzászokni ahhoz, hogy „költeni muszáj”, de az árnyékoldal akkor még nem nagyon mutatta meg magát.
A könyv rengeteg eleme rendkívül bensőségesnek hat. Milyen mélységben táplálkozott a saját élményeiből?
Fontosnak tartottam, hogy a disztópián alapuló történet ne sablonos legyen, hanem igazából egy család személyes történetét mesélje el - egy beteges fogyasztói társadalomba ágyazva. Mint a legtöbb irodalmi műben, itt is keveredik a személyes tapasztalat a fantáziával. Hasonló műként említeném Kazuo Ishiguro Ne engedj el... című könyvét, amely voltaképpen az ihletet adta nekem.
Erősen jelen van még a tanári lét és annak viszontagságai is. Ezeket is első kézből tapasztalta meg?
Igen, mivel a könyv írása előtt és közben éppen középiskolai tanárként dolgoztam. A magyar olvasó számára talán a fantázia termékének tűnhet néhány ötlet, mint például a fegyveres őrök jelenléte az iskolában vagy a kamerák az osztályteremben. Viszont ezek bármikor megjelenhetnek, mivel jelenlétük súlyosan indokolt, tekintve a diákok viselkedését. Úgy tudom, az USA-ban most tervezik a fegyvertartás engedélyezését a tanárok számára.
Az Egyesült Királyságban is ennyire erőteljesen jelentkeznek az oktatási rendszer problémái?
Sokkal erőteljesebben, mint Magyarországon, ahol a sok panasz ellenére még mindig viszonylag hagyományos és rendezett módon történik az oktatás. Több Angliába költöző magyar családdal beszélgettem, de olyanokkal is, akik más nyugati országba költöztek. Igencsak meg vannak döbbenve, amikor helyi iskoláskorú gyereket látnak. Azelőtt el sem tudták képzelni, milyen érzés, amikor egy felnőtt szabályosan retteg a gyerekcsoportoktól, vagy hogy egy gyerek nem képes még egy percig sem csendben ülni és figyelni. Nem értik, mi motiválja a gyerekeket, akik akár a buszon, akár az utcán szabályosan törnek-zúznak. Az iskolákban a tanárok olyan erősen túlterheltek, hogy néhány évnél tovább nem sokan bírják a tanítást, így mindig újak, pályakezdők jönnek, akik szintén csak pár évig bírják, mielőtt beleroppannának. Az iskolák vezetőségét csupán a pénz érdekli, illetve az iskola hírneve, rangsorolása, mivel ettől függ az anyagi támogatásuk. Az egyre súlyosbodó viselkedési zavarokat pedig egyre drasztikusabb módszerekkel lehet csak kordában tartani.
A TV-s (vagy inkább Gömbös) realityk ötlete honnan jött? A jövőben is ennyire hangsúlyosak lesznek a hasonló műsorok?
A szerkesztőm azt tanácsolta, hogy egy kicsit több fogyasztást kellene beletenni a könyvbe, és akkor gondoltam arra, hogy mivel a valóságshow-k népszerűsége nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, egyre növekszik és egyre durvább ötletekkel állnak elő, miért ne lehetne teljesen reális, hogy ezen keresztül is folyjon a népbutítás, az agymosás és ezáltal a fogyasztásra való buzdítás.
A Farkasország eddig az Egyesült Királyságban, Magyarországon, Portugáliában és Franciaországban is megjelent - milyen érzés volt, hogy a könyvét az anyanyelvére is lefordították?
A magyar kiadó az elsők között volt, aki ajánlatot tett. Amellett, hogy nagyon örültem, meg is lepett, mert minél kisebb egy ország, annál nagyobb bátorság kell, hogy megkockáztassák a fordítás és kiadás nem kis költségét. Úgy érzem, a magyar olvasók általában értik és értékelik a társadalmi jellegű, sötét hangulatú disztópiát.
Tervezi, hogy a későbbiekben magyar nyelven alkosson?
Most éppen azon vagyok, hogy angolul író és Angliában élő magyar származású írónőként megalapozzam az írói hírnevemet. Az ügynökségem is angol, és hacsak nem kapok felkérést novellaírásra, akkor inkább angolul írok, mert így van esély arra, hogy a művem a legszélesebb közönséghez eljusson.
Mik a további tervei a jövőre nézve?
Szeretnék a társadalmi témájú regényeknél maradni, illetve egy szatirikus novellásköteten is dolgozom, de ez hosszabb ideig fog tartani. A következő regényem szintén Londonban játszódik, egy cselekményes, szintén személyesnek ható történet, amely egy olyan társadalomban játszódik, ahol az egyre nagyobb fizikai közelség ellenére a magány és elidegenedés egyre inkább felemészti az emberek lelkét, kapcsolatait és életét. Ez - a Farkasország világához hasonlóan - egy olyan társadalom, amelyhez közelebb vagyunk, mint gondolnánk.
Szerző: Laki Péter
