Napjainkra a különböző disztópiákban leírt világképek némelyike rémisztően kézzelfogható közelségbe került. Kár lenne azonban feleslegesnek titulálni a nyomasztó, negatív társadalmi formákat szerepeltető műveket. Ugyanis amíg létezni fognak aggasztó irányba mutató politikai, társadalmi folyamatok, addig a hasonló témájú irodalomra is szükség lesz, hogy figyelmeztessenek a közelgő, vagy éppen a már jelenlévő veszélyekre. Tünde Farrand, a debreceni születésű, de Angliában élő és angolul publikáló író első regénye egyszerre kínálja a velünk élő múlt rendszereinek és a fogyasztói társadalomnak is fájóan aktuális kritikáját egy személyes hangvételű családi drámába ágyazva.
Tünde Farrand: Farkasország
Fordította: Miks-Rédai Viktória, Gabo, 368 oldal, 3490 HUF
2050 Angliájában egy vagyoni kasztrendszeren alapuló társadalmi forma jött létre. A létra legalsó fokán a nincstelenek, a Zónába száműzött non-profit személyek állnak, míg a tetején a Tulajdonosok vagyonos rétege pöffeszkedik. Köztük helyezkednek el a Kis-, Közép- és Csúcsfogyasztók, akiket a hónap vége felé közeledve a személyfonjuk figyelmeztet, ha még éppen nem vásároltak eleget. Az idősek, vagy a betegségük miatt non-profittá váló személyek pedig Méltóságházakba vonulhatnak, ahol aztán méltóságteljesen eltöltött utolsó napjaikat követően eutanázia segítségével távozhatnak az élők sorából.
„Apa megpróbálta elmagyarázni nekem és Sofiának, úgy, hogy meg is értsük, miért omlott össze a régi világ. Már kilencévesen is felfogtam, hogy az öregek és betegek túl nagy terhet jelentettek a szociális rendszer számára, és emiatt szegényedett el a keményen dolgozó többség. Még ma is emlékszem, micsoda izgalommal várta mindenki az ingyenes lakhatást; mindenhonnan erről hallottunk, idegenek borultak egymás nyakába az utcán, felnőtt férfiak sírtak örömükben, amiért a gazdasági és lakhatási válságot végleg felszámolták. Cserébe nem kellett mást tennünk, csak fogyasztani.”
A társadalmi mobilitás azonban működik: nem lehetetlen fogyasztói szintet lépni, ám mégis könnyebb lecsúszni, és a lejtőn alig lehetséges a megállás. Miután férje rejtélyes módon eltűnik, a tanárként dolgozó Alice-nek is meggyűlik a baja középfogyasztói életformájának fenntartásával. Meggondolatlan lépéseinek következtében nemcsak a munkáját veszti el, de el kell hagynia otthonát is, hogy Kisfogyasztóként a számukra fenntartott körzetek egyikébe költözzön. A lejtőn lefelé tartó útjából fakadó kétségbeesésében az időközben Tulajdonossá vált nővéréhez fordul segítségért, aki utolsó találkozásuk óta hatalmas változásokon ment keresztül, és talán az elmúlt években történteket is képes Alice számára más megvilágításba helyezni.
Farrand egy meglehetősen valóságos közelbe került társadalmi forma képét bontja ki olvasói előtt Alice szemszögén keresztül. Nem csupán a felesleges kacatok töméntelen vásárlásában fellelhető látszatboldogságot állítja pellengérre, de a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő társadalmi rétegek dehumanizálásán keresztül ijesztően sok ismerős elem és retorikai fogás bukkan fel a szövegben. Fontos kritikai aspektusban jelennek meg a főleg a közelmúltban, de még napjainkban is hihetetlen tömegeket megmozgató televíziós reality show-kra hasonlító, ám azok jóval extrémebb formáit kínáló műsorok és sztárjainak beemelése, a marketing és propaganda összefonódása, de egy nagyon éles vallási szertartásokat kifigurázó rész is.
Alice kálváriáján keresztül értheti meg az olvasó a rendszer kialakulásához vezető folyamatokat, a működését, annak néhány pozitív, de inkább sokkal több negatív aspektusát. Többszörösen is családi dráma, ami Alice körül történik. A férje elvesztése a regény jelenidejében bemutatja, hogy a pozícióját vesztő egyén lába alól a bürokrácia útvesztőjében milyen egyszerűen tud kicsúszni a talaj, de minden nehézség mellett egy fogadott családra is lelhet. Flashback-ek formájában villan fel testvéréhez fűződő viszonya, már elhunyt szülei iránt táplált érzései, mellette pedig bővebb képpel szolgál a társadalmi átrendeződésről.
Aki nem költi a pénzét, arra a jövőben nem vár más, csak a békés eutanázia
2050, London: a társadalom a szűk eliten kívül a fogyasztás alapján tagolódik három rétegre, és mindenkinek eleget kell dolgoznia, keresnie és költenie, hogy kiérdemelje lakhatási jogát. Amikor pedig valaki már nem költi tovább a pénzét, nonprofit személynek minősítik, és vissza kell vonulnia valamelyik fényűző Méltóságházba, ahol előbb kilenc csodás hónap várja, aztán a békés eutanázia.
Alice sodródására fókuszálva a könyv nagyon érzelemgazdag hangot üt meg és személyes történetszála annyira domináns, hogy az izgalmas társadalmi berendezkedés másodlagos lesz, így sajnos vannak olyan elemei, amelyek nem teljesen konzisztensek, logikusak vagy racionálisak. Bár a világ kidolgozása kellően részletes, legyen szó akár a kasztrendszerről, akár a technikai vívmányokról, ezek mégsem alkotják annyira szerves részét a vége felé meg-megbicsakló cselekménynek, hogy díszítőelem funkciójukon túl is sokat adjanak a történethez.
Így a Farkasországot érdemes inkább egy szimbolikus társadalomkritikaként értelmezni, ahol a látszatvalóság kiépítése a tényleges problémák és deviáns viselkedési formák elleplezésére szolgál. A protagonistával együtt megélt fizikai és belső utazás során pedig a sokk effektusra építő, deus ex machina jellegű végjátékban ismét bebizonyosodik a klasszikus tétel, hogy ember embernek farkasa. De mi történik akkor, ha a farkasok terelik a nyájat?
Szerző: Laki Péter
