Trianoni Hamlet, black metal Haramiák és a Káli-medencében forgatott zombiapokalipszis a Füst Milán Színház ifjú színészének, Csáky Alexnek a repertoárján. A karrierjét szívós tudatossággal építő fiatalember szakmai és magánéleti kudarcok sorozatán át bukdácsolva nemcsak a kortárs színházi és filmes világot szemléli egyre kritikusabban, de lassanként önmagával is meghasonlik. Térey Jánost első prózaregényéről, a Káli holtakról kérdeztük.
Káli-medence: Ösztönösen írok, azt írom, ami szembejön. Ha ez a kitüntetett jelentőségű kultúrtáj, a Káli-medence jön velem szembe, akkor azt. Él barátom Badacsonyban, áthalad az ember íróként is néhányszor rajta, amíg az eszébe jut, hogy mit kezdhet vele. Ez a táj nem tűr meg egy óriásplakátot, de a sztráda mellett állt egy, ami egy zombiapokalipszist harangozott be. Egy tényleges sorozatot egy tényleges csatornán.
Térey János: Káli holtak
Jelenkor Könyvkiadó, 2018, 534 oldal, 3999 HUF
Zombik: Az érdekelt, hogyan veszi birtokába a vidéket a civilizáció, vagy durvábban fogalmazva, hogyan gázol le egy tájat az idegenforgalom. A Káli holtak is azt választja témájául, hogyan történik ez a folyamat, miközben azzá válik, ami ellen harcol, hiszen maga is átalakítja a helyszínül használt falvakat. Mindenki módosít egy idilli falucskán, ha már szigetel, napelemet szerel fel a cseréptetőre. Egy filmrendező barátomnak írtam, hogy javasoljon a műfajból filmeket: George A. Romerót (Az élőhalottak éjszakája - a szerk.) és a The Walking Deadet néztem, persze nem éjjel-nappal, de meg kellett ismernem a zsánert. Hozzám kiskamaszként sokkal közelebb álltak Stephen King regényei vagy Alfred Hitchcock filmjei, mint a véres, öldöklős, elözönlős horror, viszont ebbe a regénybe ez kellett.
Művészregény: A Protokoll a diplomácia világában játszódik, A Legkisebb Jégkorszak fent a hegyen, a felső tízezer világában. Ezzel szemben a színház és a film sokkal inkább az én világom is, együtt sírunk, együtt nevetünk ennek a világnak a hőseivel, amikor együtt dolgozunk. Csáky Alex az Átkelés Budapesten utolsó novellájában jelenik meg, mint egy parti vendége, A Legkisebb Jégkorszakban a síparadicsom vendégeként, mert akkor forgatja azt a szinglifilmet, ami a Káli holtakhoz képest a jövő. Ezért a Káli holtak tulajdonképpen A Legkisebb Jégkorszak prequelje (előzménye - a szerk.). Nem terveztem így tíz éve, de nekem így kényelmes, így adódik kézre az anyag. Nem tervezek balzaci univerzumot, de valamiért könnyebb az átjárás a könyvek között, illetve az új szöveg írása is, ha vihetem tovább egy korábbi könyvem hagyatékát, szereplőit, díszleteit.
Térey János nem léha játéknak szánta a zombikat
Fotó: Valuska GáborZombik, Balaton, a kerítés meg a #metoo - markánsan vagy jelzésértékűen mindegyik jelen van Térey János új regényében, a Káli holtakban, melyet csütörtök este mutattak be a Margón. A holtak ez esetben élők, már amennyiben élőholtak, hiszen Térey hőse, egy Csáky Alex nevű fiatal...
Térey János: Káli holtak (részlet)
Este Növényivel, a maszkmesterünkkel indulunk Veszprémbe. A meghirdetett sajtótájékoztató a Villa Mediciben lesz. Előzékenyen én vezetek. A falusi Szent Flórián-szobornál kicsit felköhög a nyolcéves Toyota Corollám. Be a lekopaszított Bakonyba. És máris itt a város. Maga a Medici egy építészeti csőd. Minden épület, amelyet a kilencvenes években szántak ultramodernnek és előkelőnek, mára nevetségesen idejétmúlttá vált. Sőt kissé szegényessé, nem csupán Kelet-Európában. És ez a név! Micsoda nagyképűség.
A rutinkérdések után kettesben adunk interjúkat. Ez már a nyolcadik újságíró a héten, egy hangos helyi csóka, és nem lehet telefonon jóllakatni információval. Szerencsére főleg Növényit faggatja. Egyébként miért is őt? Ha már egyszer itt vagyok, áldoztam rá időt, én, a színész, a saját életem is van olyan érdekes, mint a vörös festék meg a trutymó összetétele a zombik pofáján, gondolom.
Még a végén ellopja előlem a show-t. De csak nem. Észrevettem, hogy az újságíró éppen be akarja
húzni a csőbe.
„Növényi úr, a helyieket nem zavarja ez a forgatás? Nincs elég baj a világban? És akkor maguk jönnek ezzel a bizarr zombifölvonulással?”, kezdi a provokálást.
„Dehogyis zavarja. Mi állítottuk újra pályára a régiót. Kezdett megkopni a régi ragyogása, amióta minden Zs kategóriás idióta itt vett házat.”
„Azt kérdezem, nem zavarják maguk a falusiakat?”
„Nekem nem szokták mondani.”
„Nem szokták. De azért tudhatja. Igaz, hogy ki vannak szorítva a saját falujukból? Ha már az egyetlen kocsmájukból is méregdrága gasztrobisztró lett.”
„Hiszen éppen erről a káros jelenségről szól a sorozatunk. Épphogy a káli ipar ellen ágálunk, a csönd védelmében.”
„És közben külön ajándékbolt és kávézó is profitál a maguk sikeréből.”
„Infrastruktúrát teremtünk, baj?”
„Sőt a helyiek elviselik azt is, hogy a főutcán zajló forgatások bő ötven napja alatt az üzletek csak újságpapírral leragasztott kirakatok mögött nyithatnak ki, a hátsó bejáratot használva.”
„Elviselik.”
„Ne hülyéskedjen, és akinek nincs ilyenje?”
„Milyenje?”
„Hátsó ajtaja.”
„Az ingyen és bérmentve kap a produkciótól.”
„Fúrnak neki egyet? Értse meg, uram, elviselik, de nem fogják megszeretni. Kinek jó az, ha nem érezheti magát otthon a saját
falujában?”
Növényi próbál úgy tenni, mintha nem venné észre a támadó élt az újságíró hangjában:
„Nem szokták mondani. Pedig csapatostul járnak nézni a munkánkat.”
Jön egy SMS Sulyoktól, hogy a Hamletünket meghívták Rómába, októberre. A legjobbkor.
„És mondja, uram, annyi műfaji előzmény után milyen trükkökkel lehet még újszerűbbé tenni a zombik látványát? Őszintén, nem unalmas ez maguknak?”
„Szerencsém van – folytatja Növényi –, mert nagyon hatékonyan dolgozunk együtt Gézával meg a svájci és az izraeli producerekkel. Ha egy zombi autó alá szorul, és én úgy ítélem meg, hogy szegényes látvány, mert akár föl is csavarodhatna a kerékre törött bordákkal, akkor simán megcsináljuk, fél nap elég rá. Annyi előzmény után akár rá is unhattunk volna az élőholtakra, de mi képesek vagyunk
megtalálni a kreativitás titkos ösvényeit. Így a mi számunkra is izgalmas az egész. Kizárólag a saját szórakoztatásunkra pedig olyan apró meglepetéseket is elrejtek az egyes epizódokban, amelyeket szerintem rajtunk kívül nem vesz észre senki.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg.
