Eljött az időszak, amikor a receptfüzettől a keresztrejtvény-gyűjteményig minden kiadvány karácsonyi kisprózát publikál, hogy legyen mit olvasni a Reszkessetek, betörők! után. Idén a Könyves Magazin sem akar kimaradni az év végi összegzésből és a karácsonyozásból, úgyhogy megkértük Boldizsár Ildikót, Király Kinga Júliát, Potozky Lászlót, Szerényi Szabolcsot és Szív Ernőt, hogy írják meg a saját rendhagyó ünnepi novellájukat. A szaloncukor- és giccstúladagolás elkerülése érdekében mindegyikük kapott egy 2017-re nagyon jellemző témát az észak-koreai atomfenyegetéstől a #metoo-kampányon, az álhíren és a kibertámadáson át a rapszodikus hármas metróig. A plüssangyal webkamerát rejt, a Mikulás meztelen, a karácsonyfa pedig a föld alatt lobban lángra. Boldizsár Ildikó, Király Kinga Júlia és Potozky László után Szerényi Szabolcs novelláját olvashatjátok.
Könyves Magazin 2017/5.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Öklendezett. Még mindig a szájában érezte az ízt, soha olyan undorítót nem érzett korábban. Lehajolt volna, hogy a csapnál kiöblítse, de a manósapka állandóan előrebukott, bojtja belelógott a vízsugárba, inkább levette és a mosdó szélére rakta.
Mocskos volt a tükör, ahogy a vécé is. Pont olyan mocskos, amilyennek ezeket a városszéli moteleket elképzelte. – Ezek tuti ebből élnek. Normális ember biztos nem jön ide – gondolta. A bojt most is belelógott a vízbe, de már nem érdekelte. Lehajolt, öblögetett, egyszer, kétszer, kiköpte, aztán ivott. Arra gondolt, jó volna fogat mosni, vagy legalább egy rágó. Majdnem mindig volt nála egy Orbit, ösztönösen a zsebe felé mozdult a keze, aztán rájött, hogy tök felesleges. Végignézett magán: ott állt élénkzöld fehérneműben, melltartó, tangabugyi, harisnyakötő, harisnya, mindegyiknek pont olyan volt a színe, mint Amerikában azoké a karácsonyi manóké. – Meg sem állunk Hollywoodig, kislány, meg sem állunk! – mondta a rendező. Hogy ez mégsem egy amerikai álom, azt a fehérnemű szegélyein lévő műszőr prémcsík jelezte: fehérnek jóindulattal sem lehetett nevezni, színe leginkább szürke volt, mint egy agyonmosott póló.
Aztán arra gondolt, hogy hát ez az ára. Hogy ennyibe kerül egy rendes albérlet Pesten. Hogy ő biztos nem fog élete végéig mosogatni vagy mosógépeket összeszerelni. Hogy az anyja már semmit sem tehet, mert tizenkilenc éves. És hogy a Pali talán még ennél a dagadt mikulásnál is undorítóbb.
Két hónapja telt be végleg a pohár, mikor a szomszéd srác elköltözött. A harmadikon laktak, a fiúnak is volt egy kutyája, egy foxi keverék, a Söprű, akit egy ideig együtt sétáltattak Zsömlével. Nagyon hiányzott neki Zsömle. Az anyja akart mindenáron kutyát, de nem sokat foglalkozott vele, amióta kihozták a sintértelepről. Minden egyes nap ő vitte le sétálni, háromszor: reggel, délután és késő este.
Jó ideig nem is igazán beszéltek a sráccal. Néha elmentek egymás mellett a körfolyosón, összeakadtak a liftnél, mikor levitték a kutyákat, annyi, hogy köszöntek egymásnak. Amúgy is, a srác a barátnőjével költözött oda, közösen szerezték Söprűt, együtt nevelték.
Aztán a lány egyszer csak eltűnt. Nem látta többet. A fiú meg a foxi maradt. Két-három hónap telt el így, épp vitte le Zsömlét ölben a lépcsőn, amikor a földszinten a liftnél ismét összefutottak. Köszöntek, ő ment volna a kapu felé, de a fiú megszólította.
– Hogyhogy ölben?
– Nem szeretem, ha lépcsőzik. Nem tesz jót a gerincének – mondta. – És hát valaki lehívta a liftet – tette hozzá mosolyogva, amitől a fiú zavarba jött. Újra a kapu felé indult, de a srác folytatta.
– Jártam a kisboltos bácsinál. Mesélte, hogy állatorvosi asszisztensnek tanulsz – a kisboltos volt a környék információs központja, mindenről tudott, ami a háztömbben történt. Tényleg csinált egy OKJ-s képzést, amit azóta persze abbahagyott, de akkor ez volt, amiről elkezdtek beszélgetni. Ő is járt a kisboltba, sokszor találta ott Palit, az anyja élettársát, aki többnyire egy Arany Ászokat szorongatott és a Vasasról beszélt. Rokkantnyugdíjas volt hivatalosan, amúgy kőművesmunkákból élt. Vagyis hát, éltek. Az anyja nem dolgozott semmit. Néha betért egy-két ismerős a házból. A kisboltos bácsi ilyenkor nem kérdezett semmit, fogta, szó nélkül kiadta az alsószomszédnak a kiskevertet, a felsőnek meg a presszókávé-sör kombót. Pali meg állandóan őt méricskélte, még be is szólogatott, ha túl rövid szoknyában ment be.
Hamarosan azt a rendszert alakították ki a fiúval, hogy rövid sétára vitték le a kutyákat, a srác hamarabb felment, ő kicsit később utána. Mindig a hátsó, kis lépcsőházon át ment, ami sötét volt, és még az elsőnél is mocskosabb.
Youtube-ot néztek, zenét hallgattak, elvoltak fél órát. Egyszer sem feküdtek le. Nem értette, hogy miért, de a fiú nem akarta. Vagyis szerinte akarta, csak nem merte, mindenesetre nem tette meg. Megcsókolni viszont egyszer megcsókolta, már a végén, közben simogatta a kezét, játszott a hajával, az az este nagyon jó volt.
Paliról sohasem beszélt neki, bár a srác egyszer felhozta az otthoni dolgokat. – Sokszor hallom, hogy veszekedtek – mondta, mire ő annyit felelt, hogy ha hallaná a keresztszüleit, nem így gondolná.
Aztán talált egy barátnőt. Párszor látta csak a lányt, a fiút meg Söprűt viszont egyre ritkábban. Hamar összeköltöztek. A lány valahol Albertfalván lakott, a srác átcuccolt hozzá. Szeptember végén ment el végleg, írt neki Messengeren, hogy tök jó volt, meg hogy sajnálja, és hogy amúgy is van köztük nyolc év, nem működött volna, biztosan talál majd egy rendes pasit. Egy elvált nő vette ki utána lakást.
Egy hét múlva eljött otthonról. Szombat este volt, Pali megint az X-Faktoros trükkel próbálkozott. Először az anyjával ordított, kivett egy Ászokat a hűtőből, rácsapta az ajtót és bejött hozzá. Mindig az volt az indok, hogy az anyja az X-Faktort nézi, a Palit viszont jobban érdekelte a bajnoki. Kislánykorában ragadt rá, amikor a fiúkkal nézte a meccset, hogy ő is szereti a focit. Pedig nem a focit szerette, hanem ott lenni a fiúkkal.
Pali ilyenkor bejött a szobájába, leheveredett mellé az ágyra. Csakhogy azon az estén már az sem volt elég neki, ami addig igen, már nem volt elég neki a keze, nem volt elég neki a szája, már ennél is többet akart.
Végül kifutott a szobából, rácsapta az ajtót, felkapta a telefont, pénztárcát, a kabátját, kirontott a folyosóra. Ösztönösen a szomszéd lakás ajtaja felé indult volna, aztán rögtön le is esett neki, hogy mit keresne ott, hogy hiába kopogtat be azon az ajtón, semmi sem fog történni, csak hülyét csinál magából egy ötvenéves, elvált nő előtt, akinek ráadásul kutya helyett macskája van.
A barátnője, akihez időlegesen költözött, csinált már ezt-azt, akkor épp erotikus masszőz volt. Ez úgy nézett ki, hogy háromnegyed órán keresztül masszírozta a csávókat, majd az utolsó tizenöt perc a happy endingről szólt. Elkezdte ő is, a pénz nagyon jó volt, viszont hamar kibukott, hogy nem alkalmas erre. Egyszerűen nem bírta a keze a napi négyszer háromnegyed óra svédmasszázst. Két hét után a reumatológiára kellett mennie, hogy egyáltalán fogni tudjon. Ezután következtek a modell- és castingügynökségek, próbafelvételek, kamu producerek, de a vége mégiscsak az lett, hogy elkezdett pénzt keresni.
Felnézett a dzsuvás tükörre. Mennyivel egyszerűbb a pasiknak. Sírnak, aztán letörlik-. Mondjuk, nem is sírnak olyan gyakran, meg amúgy is, minek kell ennyit könnyezni. Megigazította a festéket.
Mikor visszament a szobába, a pocakos, szakállas mikulás még ott pihegett a kanapén. A nadrágja legalább már fel volt húzva. A rendező pattogott.
– Folytassuk, gyerekek, nem érünk rá szarakodni.
Elkezdték forgatni a második színt. Ezzel a szóval azelőtt csak magyar órán találkozott, amikor a Hamletről meg Bánk Bánról tanultak. Azok is mind színekre voltak osztva. Fene se gondolta, hogy a pornó ugyanúgy működik, mint a színház.
A novella eredetileg a Könyves Magazin 2017/5. számában jelent meg.
