Eljött az időszak, amikor a receptfüzettől a keresztrejtvény-gyűjteményig minden kiadvány karácsonyi kisprózát publikál, hogy legyen mit olvasni a Reszkessetek, betörők! után. Idén a Könyves Magazin sem akar kimaradni az év végi összegzésből és a karácsonyozásból, úgyhogy megkértük Boldizsár Ildikót, Király Kinga Júliát, Potozky Lászlót, Szerényi Szabolcsot és Szív Ernőt, hogy írják meg a saját rendhagyó ünnepi novellájukat. A szaloncukor- és giccstúladagolás elkerülése érdekében mindegyikük kapott egy 2017-re nagyon jellemző témát az észak-koreai atomfenyegetéstől a #metoo-kampányon, az álhíren és a kibertámadáson át a rapszodikus hármas metróig. A plüssangyal webkamerát rejt, a Mikulás meztelen, a karácsonyfa pedig a föld alatt lobban lángra. Elsőként olvassátok el Boldizsár Ildikló cyber fairy tale-jét.
Könyves Magazin 2017/5.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
– Itt írd alá – mutatott a királyfi a lap aljára.
A királylány aláírta mind a négy példányt. Mivel nem volt a közelben se számítógép, se nyomtató, a titoktartási nyilatkozat példányait kézzel írta meg. A szöveget a királyfi diktálta, ő csak az adatokat adta meg: születési hely és idő, anyja neve, lakcím. Tanúkat nem kerestek.
A királyfi begyűrt két példányt a hátizsákjába, a másik kettőt pedig odaadta a királylánynak.
– Mostantól semmit nem árulhatsz el rólam senkinek, a fotóinkat pedig nem teheted föl a közösségi oldalakra – mondta, miközben megsimogatta a királylány arcocskáját. – Mindet semmisítsd meg, a rólam készült képekkel együtt.
– Dehogy semmisítem – gondolta a királylány, miközben búcsút intett a királyfinak. – Egyszer még sokat fognak érni nekem.
A titoktartási nyilatkozat hátizsákba gyűrt két példányát a boszorkány találta meg, amikor kimosni készült a királyfi vándorúton bepiszkolódott ruháit.
– Ócska kis sztori – húzta el a száját a banya, miközben átfutotta a sorokat. – Annyira unom. Mindig ugyanaz a forgatókönyv.
Kicsit tépelődött, hogy mit tegyen, aztán ránézett a királylány gyöngybetűire és meghozta a döntést:
– Ezt jelentenem kell.
Elővette a mobilját, és lefényképezte az egyik példányt. Megszámozta a képet (ezertizenkettő), és kiballagott a kunyhóból. A tisztáson volt a legjobb a térerő. Belépett a levelezőrendszerébe és kikereste a címet. Csatolta a megszámozott fotót, a tárgyhoz pedig beírta: „Mi legyen velük?” Levelet nem írt, így küldte el az üzenetet.
Pontosan ezertizenkettedszer hajtotta végre a műveletet.
Szokatlanul hosszú idő telt el a válaszig. Végre meghallotta a pittyegést. A kijelzőn ez állt: PQW132s.
– Bakker – nyögött fel. – Erről az óráról pont hiányoztam.
Fogalma sem volt, mi lehet ez. Az eddig kapott kódokat azonnal fölismerte. Pillanatok alatt dekódolta a kővé változtatást, az elrablást, a toronyba zárást, a vascipő-koptatást, az üveghegy-mászást, az állattá változtatást vagy a föld alá süllyesztést. A sárkányküzdelem kódját visszafelé is tudta. De a PQW132s-t most látta először.
Visszament a kunyhóba, ahol a királyfi nagyokat horkolva aludt. Bekapcsolta az asztali gépet, lefuttatott egy rendszerdiagnosztikát, majd belépett a titkos adatbázisba. Beütötte a keresőbe a kódot és belekortyolt a kávéjába. A szájában éppen szétáradt a keserű íz, amikor a képernyőn egyetlen szó jelent meg. A boszorkány kezéből kiesett a pöttyös bögre.
– Bakker! Ne már! Miért pont ők?
A képernyő egy pillanatra elsötétedett, majd egy bekeretezett mondat tűnt fel rajta vörös betűkkel:
„Utasítást nem kérdőjelezünk meg és nem bírálunk felül.”
A banya lehajolt a pöttyös bögre összetört darabjaiért.
– Persze, tudom – morogta – egyes számú szabály.
Mire fölegyenesedett, újabb mondat villogott a képernyőn:
„ Legkésőbb karácsonyig.”
– Vagyis pontosan két hónapom van rá – összegezte a boszorkány eseménydús délutánja történéseit. – Igazán nem sok egy ördögi terv megvalósításához.
Hangosan azonban csak ennyit mondott: – Rendben.
A királyfival kezdte. Tudta, hogy igyekeznie kell, mert miután a fiú fölébred és magába tömi a banya gasztronómiai csodáit – a fahéjas szilvalekvár volt a kedvence –, azonnal tovább áll. A boszorkány kihozott két üveggel a kamrából, egyiket a konyhaasztalra tette, a másikat felcímkézte. A címke alá nyomkövető chipet rejtett, majd az üveget átkötötte egy metálkék ajándékszalaggal.
Utána a királyfi telefonját vette kezelésbe. Annyira ócska volt, hogy könnyen boldogult vele. Módosított néhány adatot a telefonon, az újabb királylány nevéhez pedig – szokás szerint – saját mobilszámát állította be. Erre csak az elején volt szükség, mert a boszorkány jól ismerte a királyfik szokásait: kétnaponta egy-egy sms, időnként szex-chat a messengeren. Szegény királylányok ezzel nem tudtak mit kezdeni. Ha nagy ritkán mégis befutott a fiúktól egy hívás, a boszorkány gyorsan kinyomta, és küldött egy integető cicamatricát piros szívekkel. Három integető cica után egyetlen királyfi sem jelentkezett többé.
A hátizsák alján lapuló laptopon néhány perc alatt kiderítette a belépési jelszót, majd ugyanennyi idő alatt feltelepítette a keyloggert. – Elég gyatra a digitális immunrendszere – állapította meg.
Szusszant egyet, feltette a teavizet, bekészítette a kávét, majd leült a varrógépéhez. Ezt a részt kifejezetten utálta. Maga elé terített egy hófehér plüssdarabot és ráfektette az angyal szabásmintát. Gondosan körberajzolta, kivágta és összeillesztette a darabokat. Arany fonallal apró csillagokat is cakkozott az angyal testére, majd nekiállt a fej kidolgozásának. A webkamerát úgy kellett beszerelnie, hogy a kamera pontosan az angyal szeme mögé kerüljön. Ebből kétszer is megbukott az Anonymous-mestervizsgán, mert nem tudta a megadott időn belül teljesíteni a parancsot. Most is túlment rajta három perccel, mert az angyal aranyhaja folyton a kamera elé lógott, de végül egy mini hajpánt – középen aranycsillaggal – megoldotta a problémát.
Az elkészült angyalt a fahéjas szilvalekvár mellé ültette, összedobott egy gyors – ám kulináris élvezetek szempontjából csöppet sem igénytelen – reggelit, pöttyös bögréjét teletöltötte kávéval és várta a királyfit. Kedélyesen megreggeliztek, aztán a királyfi eltette az ajándékokat. – Mindjárt itt a karácsony – gondolta –, jól jön majd valamelyik királylánynak.
A boszorkány alig várta, hogy a fiú kilépjen a kunyhóból. Volt benne némi aggodalom a királylány tűzfala miatt, nem tudta, mennyi idő kell az áthatoláshoz. A Metasploittal azonban pillanatok alatt megtalálta a rést a távoli operációs rendszeren – amit a múlt iránti tiszteletből egyszerűen csak óperenciás rendszerként emlegetett –, és azonnal átvette fölötte az uralmat. Miután itt is elvégezte a szükséges módosításokat, habozás nélkül megkezdte a küldetés teljesítését.
Innét tulajdonképpen már gyerekjáték volt az egész. Egész nap nyomogatta a gombokat, küldözgette a szerelmes üzeneteket meg a távvezérelt módon készített erotikus fotókat, és a királylány nevében időnként szex-chatelt a királyfival. A terv szépen haladt a végkifejlet felé, a királyfi egyre szerelmesebb lett, a királylány pedig kezdte elhinni, hogy ez a királyfi az igazi. Már csak kilenc nap volt karácsonyig.
– Bele kell húznom – gondolta Vasorrú Bakkerhekker –, mert ha nem sikerül, megint letiltanak a dark webről. Holnapra összehozok nekik egy randit – csettintett és meg sem lepődött azon, hogy milyen gyorsan sikerült. – Csak el ne felejtse odaadni a plüssangyalt – fohászkodott lefekvés előtt a banya. Főnöke ragaszkodott a finálé egyenes adásban való közvetítéséhez.
Nem felejtette el. Bakkerhekker viszont csak a találkozás ötödik percében tudta működésbe hozni a plüssangyalba rejtett webkamerát.
– Hozzám jössz feleségül? – kérdezte éppen a királyfi.
– Nem – gondolta a királylány, és azonnal igent mondott. – Karácsonykor megtarthatnánk az eljegyzést.
– Még csak az hiányozna! – gondolta a királyfi, és beleegyezése jeléül megcsókolta a királylányt.
Bakkerhekker megtörölte izzadt homlokát.
Két hónap után végre saját levelezőrendszerét nyitotta meg.
Mission completed – írta a tárgyhoz, és már röpítette is az üzenetet.
A mese eredetileg a Könyves Magazin 2017/5. számában jelent meg.
