A 70 éves Szávai Géza Székelyföldről, világregényről és írásról

Szávai Géza december 4-én ünnepeplte 70. születésnapját, aminek alkalmából legfrissebb könyvéről, a Cérnapórázról beszélgettünk, valamint gyerekkori hatásokról, könyveiről, székelyföldi kíváncsiságról, a világregényről mint műfajról. A beszélgetés mellett részletet közlünk Cérnapórázból is.

vl | 2020. december 11. |

Szávai Géza: Cérnapóráz (részletek)

– A Kupper századosra várni kell – közölte az  egyik őr. – Na, indulj – mondta, de végül mégis csak végigkísérte a folyosón a kis gyűlésteremig a  fiút. Itt csak várjon türelmesen, ez a parancs.

A nagyon hosszú asztal végéhez vezette, leültette, hogy ott várjon türelmesen.

„Ülsz és vársz. Semmi más. Nem szabálytalankodsz.”
Majd megkönnyebbülten: „Készülj fel,  lesz rá időd. Mert ez, öcsém, téged ez megherél. Amiket beszélnek róla.”

Kicsit később az őr megint benyitott és cinkoskodva beszólt az ajtón:

– Ez gatyába ráz, és megnevel majd, mi?

Halkan nevetett.

– Nehogy nagyon beszarj, kis hülye. Hát te is tudod, hogy ítélkezés nincs, csakis a nagyteremben.

Na!

A „kis gyűlésterem” is nagy, tágas iroda volt. Egészen civil világnak tűnt, asztalka a bejárati ajtónál, az ablakok előtt virágállványok, gondozott, rendszeresen öntözött virágokkal.

Középen hatalmas szőnyeg, körülötte, asztalkák és öblösebb karosszékek alatt, a terem sarkaiban is szőnyegek, kisebbek.

*

Nem kopogtatott, csupán két gyors koppintással jelezte, hogy nyílni fog az ajtó. Szélesre tárta, széles mozdulattal meglóbálta az aktatáskát, és lassítás nélkül billegett tovább a szemközti falnál álló fogashoz. A kis kövér kutya ugyanolyan lépéssel – mintha gazdájától direkt eltanulta volna – készségesen billegve követte. A százados a fogasnál megállt, de még nem vetkőzött, hanem szembefordult a szalutáló katonával, a vigyázz-ban álló lánnyal, intett az őrnek, jól van, rendben, csukja be az ajtót. És kezdte letekerni a nyakáról a hosszú piros nyaksálat. Közben a nagy asztal mellől felkapott egy széket, a fogas mellé penderítette, szinte hajította, arra helyezte a súlyos aktatáskát, aztán levetette a kabátját, a fogasra akasztotta.
Hogy teljesen kiszabadítsa a nyakát, a nyaksálon még tekert egyet, de nem vette le, és nem dobta a fogasra, hanem hagyta hosszan lelógni a válláról.

Na? – kérdezte a lábánál várakozó kutyától.

*

Még mindig a fogas mellett állva, a lányra nézett. Az feszes vigyázz-ban, harsány hangon kiáltotta:

– Simon Rozália fogvatartott a kalocsai női fegyintézetből, jelentkezem.

Szusszanásnyi szünetet tartott, és ugyanilyen hangon folytatta:

– Megszólítást kérek!

– Igen. Igen. Hát persze, Róza, hát persze – dünnyögte szórakozottan Kupper százados, akiről így, nem túl feszes civilben – he-he – nehéz észlelni, hogy százados.

Az aktatáskát felkapta a fogas melletti székről, ráérősen a hosszú asztalhoz sétált vele, de nem az asztalfőre, hanem közvetlenül Lalával szemben helyezte el. Nem ült le a székre, hanem tovább morfondírozott, és sétafikált, a kutya bennfentesen trappolt mellette.

– Igen. Megszólítás. A „Vilmos bácsi” jó lesz, Róza – mondta, és kifordított egy széket az asztal mellől.

– Vilmos bácsinak jelentem – harsogta minden meglepődés nélkül, előírásosan a rabruhás lány –, munkára jelentkezem. 

Ekkor megszólalt az asztal mellett vigyázz-ban álló gyerek is:

– Kotzka Lajos!

A százados is, a lány is, de még az ajtónál ténfergő katona is furcsán nézett rá. A Vilmos bácsi is, akinek ő képtelen lett volna azt mondani, hogy Vilmos bácsi, hát még olyan magától értetődően, mint Simon Rozália.

– Kotzka Lajos ötödik osztályos tanuló.

Kotzka Lajos ötödik osztályos tanulót megnyugvásként veszi körül a beszéd. Direkt nem figyel rá.

Semmire nem figyel, csak a zsongásba süpped. 

– Menjenek csak, mi itt a derék fiatalemberrel, a Lalával, ezt azt. Szép nyugodtan. Kettesben majd. Meg kell még beszéljünk. Megnyugodva, megnyugtatóan rendben lesz, elvtársak.

**

Budapest utolsó nyüzsgésgyűrűjén túl az őrvezető fellélegzett, sóhajtott, és mint aki túl van valamin, számba vett. Körbenézett. 

A százados álmosan, „veszélyes tunyán” terült el az ülésen, az ujjait mozgatta, nézegette, mintha érdekelné, amit a szeme előtt mozgat. Amikor tunyaságba süppedni látta a századost, az mindig enyhe félelmet keltett az őrvezetőben. Azért lassul le, hogy majd teljes erővel kirobbanjon. Ez a tunyaság: a váratlan kitörés előtti utolsó pillanat, a rejtett összpontosításé. 

Mint egy házőrző kutya, a százados lustán hever, de sosem alszik. Hirtelen ugrik, és harap. Az őrvezető a válla fölött többször hátra nézve elég kimerítően ellenőrizte a pokrócon egykedvűen elfekvő Totyát.  Képtelen eligazodni rajta. Az biztos, hogy nem alszik. Figyel. A százados tömpe ujjainak mozgását követi. Anélkül, hogy akár a szeme is moccanna a nagy hájas fejében.

Az őrvezetőnek az a képzete támad, mintha a százados vékony cérnát tekergetne, húzogatna az ujja körül. Ahogyan az ujjaikra oda sem figyelő asszonyok kötögetnek. Miközben másra figyelnek, ujjaikon fut, fegyelmezetten fut szövetmintába a fonal. A százados ujjára persze vastag, puha fonal nem képzelhető, csakis nagyon vékony, fehér, szakadékony cérna, mely pórázként vezet a Totya nyakára.

Olyan vékony, hogy nem is látszik. 

Mintha nem is lenne. 

Ha nincs, akkor is ott van a százados ujján és a Totya nyakán. Az őrvezető, amikor teheti, rajtuk tartja a szemét. Ennél a kettőnél… minden moccanásuknak titkos jelentése van. 

A tiszti állományt szíjon vezetett, speciálisan kiképzett farkaskutyák kísérik. Már az titokzatosan kirívó, hogy Kupper százados eléggé hanyag – rendetlen, na! – civil öltözékben jár be laktanyába, börtönbe, minisztériumba, egyetemre, javítóintézetbe, és mindenhová vele – mellette – megy rövidke lábain Totya, az elhízott kutya. Mintha láthatatlanul vékony, fehér cérnán vinné és mozgatná a százados.  

Az, hogy ezt megengedik neki! Hát, mindennek jelentése van. 

Mindenesetre ebben a kutyában nagyon bízhat a százados. Egy cérnaszálon is olyan biztonsággal vezeti, mint elszakíthatatlan bőrszíjon. Az őrvezető így látta őket: lompos, már testesedő civil mozgású férfi, kisujján talán láthatatlan cérna, a cérna végén billeg a megfejthetetlen kiképzésű kutya. Ahogy ketten haladnak, abban semmi nincs, ami katonás volna.  

Egy évvel később, 1956 októberének rettenetes végnapjaiban is így látta őket Elek András, a forradalmat harsogó tömeg államvédelmis őrnagyot, ezredest kergetett és akasztott. De még hadnagyot is. Ávós katonáknak is – mindenkinek választania kellett: ki mellé, vagy ki ellen áll. Kupper százados tohonyán állt alig gombolt, hasán szétnyíló hosszú, civil kabátjában. Kezével, beszédesen elhárítóan kifordított tenyérrel int: „Nem, ne várjon rám, Elek András, tűnjön el.” Az ujjai is mozogtak, amint a nyakára tekert és kétfelől hosszan lelógó piros nyaksálát csípője magasságában rendezgette.

Akkor is, mintha az ujja végén, a láthatatlan vékony cérna végén a Totya a százados valamelyik ujjának jelzésére várna.  

A combközépig lelógó piros nyaksál, széles, lendületes kézmozdulatokat igényel a viselőjétől. De a százados nyáron, nyaksál nélkül is ilyen, karját lógató, tenyerét lengető mozdulatokkal caplatott végig a laktanyaudvaron. 

A csupa szem, csupa fül tacskó tökéletesen értette. 

Akármilyen érzéketlenül, tompán kövér volt is. Az autó zökkenéseire meg-megrezzenő háj mintha az éles sólyomszemet és a hallatlanul kifinomult hallást és a tű-finom szaglást rejtegette és védte volna. Valamit állandóan álcáz ez a nagyon kitanított kutya!

– Nem kölykedző véletlenül? – bökött hátra fejével az őrvezető. Mint aki hirtelen megvilágosodott. 

– Csodálkoznék. – A százados tényleg csodálkozott. Lassan, elmélázva nyújtotta a szavakat:

– Neem. Neem. Hiszen ez a Totya még szűz. 

Az őrvezető szemérmesen előre, az útra meredt. 

Kupper Vilmos önkéntelenül felvakkantott: 

– Hát ahogyan ezt a Mimi őrizte! 

Elek András elkapta a százados szemében a kaján villanást. „Gonoszságot” – döntött egy tapasztalt őrvezető beidegződésével. És elcsodálkozott. 

Mert a százados is előre nézett. Véletlenül se hátra, a kutyára. „Hiszen az megérezheti, miről beszél a gazdi. A kutyák mindent megéreznek.” Egy kutya nagyon sok mindent megérez. 

Elek András megdöbbent. Még tíz év múlva sem volt képes eldönteni, kinek higgyen. Nem is mert rákérdezni Mimi nénire: tényleg ő a hibás, ő kárhoztatta szegény Totyát szüzességre? 

Micsoda düh és elszánás, micsoda konok érzelmek, mint egy náci németben. Hát persze, hogy ő, a Mimi néni! 

– Különben hány éves? – kíváncsiskodott őszintén, csodálkozó civil hangon Elek András. 

– Körülbelül pontosan annyi, mint maga, András. 

A százados elmagyarázta. Elek András addig még nem hallott ilyen élet-átszámításról. A tacskó átlag életkora tizenkét év. Ennyi a Totya kilátása az életre. 

– Három éve született. Négy hetes korában nevezte el Totyának egy másik András, bizony, kedves András. De ő még mindig óvodás. 

A három éves Totya leélte élete egynegyedét, legszebb leánykorában van, mint Elek András, aki huszonegy éves korára, ha szintén leélte élete egynegyedét, akkor nyolcvannégy évet fog élni. 

„Az jó sok”, mondta volna az ifjú őrvezető, de csak az elégedett tudomásulvételt jelezte egy gyors oldalt-pillantással. 

„Ez a jóslat nyolcvannégy éves koráig gyakran eszébe fog jutni Elek Andrásnak” – jegyzetelt fejben Kupper doktor. 

Totya kövéren és talányosan bámult. Az őrvezető is, de ő inkább bosszankodott. 

– Félre ne értse, nem olyan a Totya, mint maga, András. Világért sem. Csakis életkorban. 

Kupper könnyedén, magabiztosan indokolt:

– Hát maga férfi, ő meg nő! 

A százados rutinosan pontosított, mint ahogyan pisztollyal lőtt célba. Az őrvezető és a bajtársai is csodálták. A lompos, tohonya százados céllövő fenomén volt, de lehet, hogy nem is tehetség, csak moszkvai évei alatt addig gyakoroltatták az elvtársak, amíg már úgy lőtt, mint egy isten. 

Kupper mintha hosszan célzott volna: – Hiába! – mondta. – Inkább olyan a Totya, mint a Mimi. 

Aztán mosolyt jelzően elhúzta a száját, viccelődhet is olykor egy százados, azt nem kell szó szerint vennie egy őrvezetőnek. De azért Kupper szóban is helyesbített:

–… mint amilyen szeretett volna lenni a Mimi. 

Elek Andrásnak évtizedeken át valóban sokszor eszébe jutott a Totya. Mint jóslat. De ahogyan öregedett, mindinkább kellemetlennek érezte az akaratlan emlékezést. Nem örült annak, hogy valamikor a lélektani hadviselés fegyvernemének századosa a Totyáéhoz mérte az ő, az Elek András életkilátásait. Sorsát? 

Az embernek az is eszébe jut, amit nem akar, hogy eszébe jusson. Nem védi meg ettől semmilyen akarás.

 – Na, most már egyenes az út előttünk! – mondta felszabadultan, szinte fohászkodott a százados. 

Budapestet maguk mögött hagyva az őrvezetőnek előznie sem kellett, hiszen majdnem minden autó velük szembe közlekedett, a fővárosba tartott. 

– Na? Milyen sebességet tud megfogni, András? 

Az őrvezetőt most nem segítette kifinomult hallása: képtelen volt eldönteni, hogy a százados parancsot adott, vagy csak ugratja. „Kipróbál rajtam valamit? Megint? Mindig?” 

Elek András gázt adott, de nem gyorsított túlságosan. Mert azt is emlegeti a százados, hogy semmi sietség. Bármikor érkezhetnek. 

2020 legjobb könyvei 50-11.
...
Nagy

2020 legjobb könyvei 10-1.

Itt a vége, megmutatjuk 2020 legjobb tíz könyvét, köztük a győztest! 

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 20-11.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is itt a 20-11. helyezett!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 30-21.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is következzen a 30-21. helyezett!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 40-31.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is fontolva haladunk, itt a 40-31.!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 50-41.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as év sok szempontból más volt, egyvalami viszont nem változott: ugyanolyan kíváncsisággal és lelkesedéssel olvastuk az új könyveket, és nem változott az sem, hogy ezeket az olvasmányélményeinket az év végén listába rendeztük. A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve. Addig is itt az első adag, 50-től 41-ig!

...
Hírek

Hogyan kokainozik a magyar?

Magyar kóla címmel írta meg Dezső András a kokain magyarországi útját. Kívülről néztünk meg egy száz évvel ezelőtti kokainbarlangot a könyvbemutató városi sétáján, de kiderült az is, hogy ki volt Kokós Lexi.

Mészöly 100
...
Nagy

Tíz fotó a 100 éve született Mészöly Miklós életéből

...
Gyerekirodalom

Mészöly botcsinálta meseírónak érezte magát

...
Nagy

Mészölytől idegen volt az elefántcsonttorony