Balázs Eszter Anna, Péczely Dóra, Pompor Zoltán, Katrin Hogrebe és Dóka Péter (forrás: Magyar Gyermekirodalmi Intézet)
Mi számít ma tabunak a gyerek- és ifjúsági irodalomban? Vajon ugyanazt tartja-e tabunak egy gyerek és egy felnőtt? Miért nem jutnak el sokszor a célközönséghez a tabudöntögetőnek szánt könyvek, és mi a különbség a német és a magyar taburegények között? A Goethe Intézet rendezvényén jártunk.
Hiába vannak merész, újszerű, érzékeny témákat boncolgató és akár tabudöntögetőnek szánt ifjúsági könyveink, ha ezek a kötetek gyakran nem jutnak el azokhoz, akiknek elméletileg írták őket. A Goethe Intézet péntek délutáni rendezvényen – melyet Pompor Zoltán HUBBY-elnök moderált – magyar és német kiadói szakemberek beszélték át, milyen trendek határozzák meg az ifjúsági könyvkiadást, mit tekinthetünk tabukönyvnek, és hogyan fogadják a kínos témákat feszegető könyveket az olvasók.
„Érdekes, hogy ami most tabu, az lehet, hogy öt év múlva már nem az” – mutatott rá egy fontos szempontra Dóka Péter (Móra Könyvkiadó), Balázs Eszter Anna (Kolibri Könyvkiadó) pedig úgy vélte, hogy egy adott téma a gyerekeknek sokszor bizony már rég nem tabu – csak a felnőttek korlátozzák, hogy hozzáférjen az arról szóló könyvekhez.
Abban ugyanis kivétel nélkül mindenki egyetértett, hogy gyakorta a szülő áll a gyerek és egy adott könyv közé, Katrin Hogrebe (Carlsen Verlag) szerint a kiadóknak éppen ezért azt kell kitalálniuk, hogy hogyan tudnák eljuttatni a gyerekekhez a kiadványaikat, és hogyan tehetnék láthatóvá ezeket a könyveket. Balázs Eszter Anna szerint a mostani kamaszolvasók már ahhoz a generációhoz tartoznak, melynek tagjai nem a szülők vagy a tanárok, sokkal inkább a kortársak ajánlásait követve olvasnak el egy-egy könyvet, "őket kell elérni." Péczely Dóra (Tilos az Á Könyvek) ugyanakkor elmesélte, hogy kiadói részről szinte reménytelen bejutni az iskolákba (és ebben egyetértettek mások is), ők éppen ezért időről időre workshopokat tartanak a tanároknak, ahol azt szokták javasolni, hogy olyan kortárs könyveket emeljenek be a tanmenetbe, melyek magukat a tanárokat is érdeklik – ezzel válnak majd igazán hitelessé az órákon.
Péczely Dóra fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a tabukönyvek területén itthon egyelőre még csak a kérdésfeltevéseknél tartunk, és „azt se tudjuk, meddig tudunk elmenni”. Emlékeztetett rá, hogy két és fél éve éppen azért hozták létre a Tilos az Á-t, mert kamaszokká nőttek a Pozsonyi Pagony első gyerekolvasói. Akkor rögtön egy tabudöntögető kötettel indítottak, melyben nem is derül ki igazán, hogy a főszereplő fiú meleg-e, csak az, hogy a többiek eldöntötték róla, hogy az (a Trevor korábban a hét könyve volt nálunk – a szerk.).
Dóka Péter szerint tabudöntögető könyvek már korábban is léteztek Magyarországon, ám azok a rendszerváltáskor eltűntek. A piaci alapú könyvkiadás kezdetén ugyanis a gyerekeiknek olvasnivalót választó szülők inkább kerülték a traumatikus témájú köteteket, ez mostanában kezd megváltozni. A magyar viszonyokkal ellentétben Nyugat-Európában a kontinuitás nem törött meg, ott az ifjúsági irodalom szervesen fejlődött, és a legújabb tendenciák nem számítanak olyan revelációnak, mint most nálunk. A Móra egyébként a Tabu sorozatában kezdetben főként németből fordított köteteket jelentetett meg, elsőként Beate Teresa Hanika Soha senkinek című kötetét a családon belüli erőszakról, de már több magyar szerzőjük írt olyan témákról, mint az iskolai bosszúhadjárat vagy a tiltott szerelmi kapcsolat.
Balázs Eszter Anna elmondta, hogy a Kolibriben Magasfeszültség címmel külön blokkot hoztak létre a kényes témájú könyveknek. Példaként Sarah Cohen-Scali Maxát hozta fel (korábban a hét könyve volt nálunk – a szerk.), amelyet a legegyszerűbben egy Lebensborn-programban fogant gyerek naplójaként lehetne meghatározni. A magyar kiadáshoz Karsai László történész írt utószót, amely a fikciós szöveg pontatlanságaira hívta fel a figyelmet – ezzel is segítséget nyújtva az olvasóknak.
A német és a magyar kiadói gyakorlat egyik legmarkánsabb különbsége talán az, hogy míg itthon nagyon is fontos, mi az a téma, amit egy-egy szerző megragad a könyvében, Katrin Hogrebe szerint Németországban a szerzők kiválasztásánál főként azt nézik, hogy az adott téma valóban foglalkoztatja-e a kamaszokat, hogy a kötet adekvát módon ábrázolja-e a problémát, és hogy a szöveg alkalmas-e arra, hogy kinyisson egy kaput a világ felé, ezzel egyidejűleg pedig arra, hogy megérintse az olvasóját. „Ha igen, akkor elkészül egy könyv, amely adott esetben egy kínos témával foglalkozik” – tette hozzá. Példaként Kirsten Reinhardt könyvét hozta fel (Fennymores Reise oder Wie man Dackel im Salzmantel macht): a történet egy pontján a főszereplő kisfiú a nénikéjéhez érkezik látogatóba, ahol egy besózott tacskó a menü. Az iskolai felolvasásokon a sztorinak óriási sikere volt, a gyerekek szabadjára engedték a fantáziájukat, és Hogrebe szerint ilyen esetekben nem is szabad morálisan elemezni, hogy szabad-e tacskót enni vagy sem. Volt azonban olyan iskola, ahol a tanárok teljesen kiborultak, felelősségre vonták az írót, és nem engedték szóhoz jutni; egy alapvetően vidám könyv így végeredményben tabukönyvként tűnt fel. „Ha a tanárokon múlik, ez a könyv meg sem jelent volna.”
Hogy mi számít ma igazán tabutémának az ifjúsági irodalomban, azt elég nehéz meghatározni. Dóka Péter szerint tematikailag nem is maga a tabu a fontos, hiszen ma már mindenről lehet beszélni, az írók pedig tisztában vannak azzal, hogy bármiről lehet írni. „Az ifjúsági irodalmat azonban nem az különbözteti meg a felnőtt irodalomtól, hogy másról szól, hanem az, hogy másképpen."
