Serge Bloch rajzban meséli el

Képek forrása

Szerényen csak profi amatőrnek nevezi magát, de a francia Serge Bloch igazi világsztár a saját műfajában. Nagyon ritka ugyanis, hogy egy illusztrátor tökéletesen beszéljen a gyerekek, és a felnőttek nyelvén is, és a grafikáival elmondott történeteket a világ bármely pontján lelkesen fogadják az olvasók. Több száz könyv fűződik a nevéhez – rengeteg önálló kötete van, ezek közé tartozik például a fiai által inspirált SamSam-széria vagy a L'Ecole de Léon, azaz a Léon iskolája című kötet is, és persze gyakran társalkotóként jegyez egy-egy kötetet. Magyarul meglepő módon viszonylag kevés könyve elérhető, ezek közül is az egyik leghíresebb a Davide Calival közös Az ellenség vagy a Jean-Philippe Aroud-Vignod-val együtt jegyzett Nyomozás a suliban-sorozat. Jövőre a Scolar és Vivandra közös kiadásában jelenik meg legújabb monumentális munkája, az újrarajzolt Biblia, amely világszerte hatalmas feltűnést keltett, és várható, hogy azok is megismerik majd Bloch nevét, akiknek a figyelmét eddig elkerülték a művei. A francia illusztrátorral budapesti látogatásakor beszélgettünk.

„Nemcsak rajzolok, hanem nagyon sok szöveget is írok. Mindig azt mondom a tanítványaimnak, hogy két lábunk van: a szavak és a képek. És ahhoz, hogy járni tudjunk, mind a kettőt használni kell.” Serge Bloch pedig szívesen használja is mindkettőt. Rendkívül termékeny alkotó, hiszen több mint háromszáz kötet kapcsolódik a nevéhez, olyan nagy lapok foglalkoztatják rendszeresen, mint a The New York Times, a Le Monde vagy a Süddeutsche Zeitung, és számos gyerekkönyvéből már tévésorozat is készült. Azt mondja, nincs határ az öröm és a munka között, alkotói szempontból ez viszont csapda is lehet. Mivel rendkívül sok érdekes dolog veszi körül, nehezen választ. A prioritásait épp ezért leginkább az idő határozza meg, és bár rengeteg megbízást kap, a leginkább most már a személyes projektjeire szeretne koncentrálni.

Egyik legnagyobb megbízásos munkája épp a Biblia újrarajzolása volt,melyből egy több mint kétórás animációs film is készült. Minden szempontból monumentális alkotásról van szó: az Ószövetség történeteit Frédéric Boyer és Serge Bloch több mint ötszáz oldalon, 35 fejezetben és 2000 rajz segítségével mesélte újra. „Nagyon érdekes volt megtalálni magamban ezt a történetet. Az én szerepem az volt, hogy a rajzaimmal segítsek Frédéric Boyer-nak megosztani a szavai erejét, hogy a szövegei a legendákon keresztül elérhessenek az emberekhez. A motivációm ugyanakkor más volt, mint Frédéric-é, hiszen a származásomhoz, a gyerekkoromhoz kötődött. Egy kis zsidó közösségben nőttem fel Kelet-Franciaországban, Elzászban, a német határ mellett és ott ismertem meg ezeket a történeteket. Mivel olyan sokat mesélték őket, hozzátartoznak a gyerekkoromhoz. Később eltávolodtam tőlük, és nem is vagyok hívő, de ez a munka lehetővé tette, hogy ötven év után visszatérhessek hozzájuk. Számomra ez volt a fontos: a találkozás – újraélni ezeket a hihetetlen történeteket, újra felfedezni és megérteni a ma is létező üzeneteket.”

Serge Bloch újrarajzolta a Bibliát

(Kép forrása)Serge Bloch, a kortárs illusztrátorok egyik legnagyobbika: több mint 300 könyvet illusztrált már, grafikái olyan lapokban jelennek meg rendszeresen, mint a New York Times, a Wall Street Journal, a Le Monde vagy a Süddeutsche Zeitung. Csak egyetlen számadat: a Dominique de...

Az elzászi gyerekkor természetesen alapvetően meghatározta a későbbi pályáját is. Serge Bloch nevetve idézi fel, hogy olyan gyerek volt, aki nagyon jól tudott Walt Disney-t másolni. „Gyerekként örökké rajzoltam, sosem álltam le” – meséli, és felidézi, hogy a munkafüzeteibe is rendszeresen rajzolt, aminek a tanárai annyira nem örültek. „De én képes vagyok egyszerre két dolgot is csinálni, gondolkozni és rajzolni. Mindig így dolgozom” – mondja most, akkoriban viszont még egyáltalán nem gondolta, hogy valaha ez lesz a szakmája, a családtagjai ugyanis teljesen hétköznapi foglalkozásokat űztek: „Én voltam a kivétel”. Az illusztrátori pályáig vezető útja viszont egyáltalán nem volt kikövezve, a középiskola elvégzése után például fogalma sem volt, mihez akar kezdeni. „Őrült kamasz voltam: nagyon sokféle munkát végeztem, dolgoztam például gyárban, meg jelzéseket festettem fel az utakra. Két év alatt volt vagy húsz állásom.” Ha összegyűlt elég pénze, akkor utazott, nagyon sok időt töltött például Spanyolországban és Portugáliában, ahol épp abban az időben zajlott a demokráciáért vívott szegfűs forradalom. „Őrült, hihetetlen idők voltak.” Ám Serge Bloch azt mondja, a szülei mindig is bíztak benne („nem is tudom, miért”), és ez a bizalom nem is volt teljesen alaptalan, hiszen hazatérve elkezdte tanulmányait a strasbourgi művészeti iskolában.

„Volt ott egy illusztrációs kurzus, ahol azt éreztem, hogy csodálatos módon helyükre kerültek a dolgok. Szerettem rajzolni, volt kedvem történeteket elmesélni és szétnézni a világban, úgy, hogy közben a műhelyben üldögélhettem.”

Serge Bloch sokáig kétlaki életet élt, a párizsi mellett New Yorkban is fenntartott egy stúdiót. Az amerikai tartózkodása alatt egyszer azt nyilatkozta, hogy szereti elveszettnek érezni magát és olyan helyen dolgozni, ahol nem beszéli a nyelvet. Bloch most azt meséli, hogy New Yorkban döbbent rá arra, hogy képes olyan országban élni, ahol csak pár szót ismer. „Nem is rossz, mintha egy buborékban lenne az ember. Egy burokban, amely védi őt.” A budapesti interjút angolul kezdtük, majd Bloch időről időre franciára váltott, melyet a beszélgetés helyszínén László Kinga, a Latitudes könyvesbolt üzletvezetője fordított magyarra. Ez az apró részlet is nagyon jól visszaadta azt, amit a művész amúgy az alkotás és a nyelviség kérdéséről vall: „Nem tudom ugyanazt a projektet végrehajtani Franciaországban és egy másik országban, mert az anyanyelvem a francia. Ezen a nyelven sokkal inkább a dolgok mélyére tudok hatolni, és franciául sokkal összetettebb koncepciók mentén tudok dolgozni, mint mondjuk angolul.” 

Serge Bloch rajzai látszólag könnyedén sorjáznak a kötetek lapjain. Olyan alkotásoknak tűnnek, amelyek mintha fesztelenül és természetesen bújtak volna elő a rajzoló ujjai közül. Bloch nem tagadja, hogy nem igazán a nagyívű tervezgetések híve. „Negyven éve rajzolok, és hogy a frissességet megtartsam, spontánul dolgozom. Amikor elgondolok valamit, vázlatokat készítek, de a legtöbbször, ha egy új könyvbe kezdek és elkészül az első rajz, a munka megy magától. Az első rajz tehát meghatározza az utána következőket. Nagyon sok illusztrációt készítek lapoknak, és ez egy nagyon jó iskola. Az ember megtanul gyorsan dolgozni, hiszen általában nagyon rövid a határidő. Reggel megkapom a feladatot, és a munkát este vagy délután már le is kell adni. Ezt nagyon szeretem. Szeretek gyorsan dolgozni, nem szeretek hosszasan bíbelődni. Csak az a baj, hogy túl sok a munkám, tehát ahogy befejezem az egyiket, már jön is a másik. De szeretem a spontaneitást és főleg a szabadságot. Azért is csinálom ezt, hogy ne unatkozzam. Vannak olyan emberek, akik teljesen belemerülnek és úgy rajzolnak, de én nem ilyen vagyok. Azt gondolom, hogy amikor a stílus elég nyitott és az esztétika nem túl erős, akkor az olvasó sokkal jobban bele tud mélyedni a szövegbe. Az egyszerű rajzok több érzelmet tudnak kifejezni.”

Serge Bloch: A ceruzám gondolkodik, én csak követem

Fotó: Valuska Gábor Serge Bloch a kortárs illusztrátorok egyik legnagyobbika. Több száz kötet fűződik a nevéhez és rendszeresen jelennek meg illusztrációi a legnevesebb lapokban. Legutóbb az Ószövetség történeteit rajzolta meg Frédéric Boyer szövegével dialógusban: a monstre kötetből egy animációs film is készült.

Az alkotásnak azt a részét szereti a legjobban, amikor elkészül vele. Ennek ellenére a felkéréseket gyakran akkor is elfogadja, ha nem biztos benne, hogy meg tudja-e csinálni időre: „Számolok a veszéllyel, hiszen ha nincs veszély, akkor nem fejlődöm. Mindig tologatni kell a határokat”.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/1. számában jelent meg.