A Mentés másként Kertész Imre naplójának válogatása, a 2001 tavasza és 2003 ősze közt keletkezett feljegyzések gyűjteménye. Szerzője, főhőse mindig is ódzkodott attól, hogy olvasóit megismertesse hétköznapjaival. Kertész Imre Gályanapló és Valaki más című kötetei naplószerű esszétöredékekből álltak össze egybefüggő egésszé.
fotó: Burger Barna
Kertész Imre most közelebb engedi az életéhez az olvasókat, mint eddig bármikor. Olyan végtelenül személyes témákról olvashatunk, mint a Parkinson-kór és egyre súlyosbodó állapota, az írás szerepe, a Nobel-díj híre és utóélete, Magyarország sorsa, és persze elkísérjük utazásaira és nyaralásaira. A Mentés másként zavarba ejtően személyes könyv, lenyomata mindannak, ami szerzőjét érinti, foglalkoztatja.
Áttérés a laptopra
A Parkinson-kórra, a test romlására lehetetlen előkészülni. Ettől lesz drámaivá Kertész Imre naplójának személyessége: a bejegyzéseken a kontroll kényszerű feladása hagy nyomot, ziláltabban, nyersebben kerülnek ki szerzőjük keze alól, aki mindeddig megszólalásainak szigorú szerkesztője volt. Így ír az öregedésről, a betegségről és saját kiszolgáltatottságáról: „Az öregség, a test e lehetetlen állapota, miután hosszú időn át hozzászoktunk a fiatalsághoz, majd a férfikorhoz, mely változás eléggé szervesen megy végbe ahhoz, hogy valójában észre se vegyük. Az öregség tünetei azután egyszerre jelentkeznek, úgyszólván egyik percről a másikra konstatálod, hogy csak hajlottan tudsz járni, hogy fáj a térded, nem tudsz aludni, koncentrációs képességed korlátozott, erekciód elégtelen; az egészet nem nagyon lehet megérteni, különösen azért nem, mert elfogadhatatlan, és mégis uralkodik rajtad; az állapotoddá vált, miközben úgy érzed, elsiették a dolgot…”
A betegsége ráadásul az írást is meghatározza, mivel a kézremegése miatt kell áttérnie a kézírás helyett a laptop használatra, ami elbizonytalanítja a szerzőt: vajon ez a technikai változás nem hat-e ki írásművészetére, sőt, gondolkodásmódjára.
Kertész Imre Mentés másként című könyvének naplóbejegyzéseiből a Könyves magazin 11. oldalán olvashatsz részleteket, amit online is megtalálsz.
Magyarországon mindig háború volt
Kertész ebben az időszakban költözött Berlinbe, ahol, úgy tapasztalja, szabadabb és méltóbb életmódot folytathat. Berlinből mintha élesebben látszódna minden, kíméletlen kritikusa mindannak, amit lát (beleértve saját magát), és a demokrácia-eszmény nyugat-európai megvalósulásának visszásságait is észleli, és szóvá is teszi. A végsőkig következetes, ugyanakkor él azzal a szabadsággal is, hogy következetlen legyen.
A Mentés másként lapjain folytatódik a jellegzetes, Kertész hangján megszólaló kritika, amely egyre tágabb körökben szemléli maga körül a világot. Nemzetkritika és szellemkritika. (A könyvnek Gombrowicz, Bernhard és Márai naplói mellett van a helye.) Kertész Imre hol meditatívan elemez, hol ingerülten felcsattan. Megkapja a magáét a paternalista, hierarchikus rend iránti vágyakozás nosztalgiája, de a reflektálatlan, elgépiesedő demokrácia is. A kétezres évek elején írt erős mondatok ma, egy évtized elteltével, jóslatként hatnak. „Amit ma demokráciaként művelünk, annak nem sok köze van a res publicához; inkább szabadpiaci demokráciának hívnám. Némi önfegyelmezéssel igen kellemes létforma, de hamar vége lesz, mert pimaszul halad a központosítás, a pénz és a hatalom centralizálása fel; akkor pedig az önfegyelmezésnek és a kellemességnek is vége lesz. Nem valami diszkrét fasizmus vár ránk, sok biológiai körítéssel, teljes szabadságelvonással…?”
Kertész azzal az országgal küszködik sokat, amelynek mentalitásában nem érez gyökeres, alapvető változást ahhoz a korszakhoz képest, amely őt annak idején kiirtásra ítélte. Ez a küszködés egyszerre jelent szenvedélyes felelősségvállalást és bosszúságot, sosem válik közönnyé: „én még sohasem éltem békében. Magyarországon mindig háború volt – vagy a szó szoros értelmében. Vagy pedig a megszállás háborús viszonyait tekintve; ugyanígy itt a fordulat óta is mindegyre háborús állapotok uralkodnak, sistereg az utcán a gyűlölet, minden ideiglenes, kétes, instabil, az ember állandóan készen áll, hogy valami módon kihúzzák a lába alól a talajt, a megélhetési viszonyok tűrhetetlenek, a mentalitás, az önsajnálat, a >>megváltásra<< való várakozás, a tehetetlenség, a hazugság és újra a hazugság tűrhetetlen légkört teremt”.
Készül még regény
A másik történet, amely átfogja a naplót a Felszámolás című regény tizenhárom éven át tartó megírási folyamatának utolsó fázisa, vívódással, újrakezdéssel és kétséggel. A Felszámolás című regény főszereplőjének élete Auschwitzban indul, és voltképpen soha nem is kerül ki onnan – ebben a történetben nincs „felszabadítás”. És ezzel együtt nincs szabadság és személyes autonómia sem. Bé, a főszereplő öngyilkosságával annak az életnek vet radikálisan véget, amelyet már a kezdetekor felszámoltak.
Kertész írni akar: a napló tanúsága szerint 2003. október 17-én belekezdett legújabb regényébe A végső kocsma munkacímmel. És élni is akar, mert a Mentés másként feljegyzésein átsugárzik a vágyakozás az élhető, élvezhető, örömteli élet iránt, Kertész Imre hedonizmusa, humora. „A jó élet ritka ajándék, s úgy is kell élni vele: se gőg, se rossz lelkiismeret.” És: „Némi életművészet azonban még nem tartozik a legnagyobb hibák közé. Szeretem a szép életet, amelyhez sötét gondolatok társulnak. Gyötrelmesen fáradt vagyok, és szervezetem lassú leépülése úgy sodor a halál felé, mint a lassú halászhajók sodródnak előttem a fényes vízen a semmibe.”
Szűcs László
