Az olvasó költővé válásáról, szélsőséges visszajelzésekről és háborús traumákról beszélgetett tegnap három fiatal költő, Vajna Ádám, Fenyvesi Orsolya és Izsó Zita a Margó Irodalmi Fesztivál első napján. Az esti Szabó Balázs koncert előtt pedig a zenész mesélt gyerekkori álmairól, első kazettájáról és a versmegzenésítés csodájáról.
Az állatos borítójú könyvek világa - Scolar Live: Instant 3-as
Fotók: Nagy Márton
Van, aki személyesen vette át, van, akinek postázták, míg egyikőjüknek ugyan futár vitte, de a csengő által felkeltett kisbabája miatt csak órákkal később tarthatta kezében először kész művét. Egy azonban közös: mindhárom költő az őszi Margó csütörtöki nyitónapján mutatta be a Scolar Live sorozat keretein belül kiadott verseskötetét. A Várkert Bazár Vásárszínpadán Vajna Ádámmal, Izsó Zitával és Fenyvesi Orsolyával Czinki Ferenc beszélgetett.
Elsőként a kötetek összeállításáról volt szó: Vajna Babiczky megkeresése által került a Scolarhoz, Izsó Zita többek között a kiadói tevékenysége miatt, míg Fenyvesi Orsolya kész kézirattal állt elő. Fenyvesi azt is elárulta, hogy mikor megtudta, kikkel együtt jelenik meg, már bontotta a képzeletbeli pezsgőt. A borítók és címek is szóba jöttek, mivel (ha már csak Czinki Ferenc hattyús vagy Borda Réka dinoszauruszos borítóját nézzük) a sorozatra jellemzőek az állatok. A mostaniak közül kivételt képez Fenyvesié, aki mikor először látta a tervet (a szíves borítóról), épp a kardiológiáról ért haza. A bemutatott kötetekből talán pont az övé a legegyedibb, hiszen bal oldalon verstöredékek, míg jobb oldalon azok kommentárjai olvashatóak. Ezeket azért is alkotta meg így, hogy az olvasó egyben költővé is válhasson, mikor az oldalak között a saját versét megalkotja. Vajna Ádám kötetcímére szélsőséges visszajelzések érkeztek, de ő ezzel a különböző megszólalásmódokat és az óda-oda szójátékot próbálta visszaadni. Verseinek különlegessége, hogy mindegyik címében birtokos szerkezet olvasható. Izsó Zita kötetében a négy ciklusból az egyik a háborús traumákról és az otthontalanságról szól, amihez segítséget néhány aleppói menekülttel való beszélgetés és nagyszülei történetei adtak. A bemutatón a költők többször felolvastak, a beszélgetés után pedig hosszú sor állt a Scolar standjánál. Szerencsére a dedikálásra gyorsan odaértünk, így Vajna Ádám rinocéroszos matricáiból is kaptunk a könyv mellé.
(Raposa Renáta)
Szabó Balázs: Örülök, hogy hagytam magam játszani
Szabó Balázsnak a tegnap esti koncertje előtt „nem megszokott beállásban” volt része a Várkert Bazárban, ugyanis hangolódásképp a Margó Extrán beszélgetett Ott Annával első zenei sikereiről és kudarcairól, a szemkontaktus fontosságáról, és arról, hogy miért a vers a legfontosabb.
A zenész az este elején gyerekkori élményeiről mesélt meglepő nyíltsággal, elmondta például, hogy Tetétlenen nőtt fel, ahol nem lehetett nem megtanulni, hogyan viselkedik egy úriember, és ahol „kötelező volt minden csínyt elkövetni.” A művészetek már akkor az élete részét képezték, mivel édesanyja óvónő volt, rengeteg kottájuk volt otthon, és persze jó sok könyvük is. Egy időben kötelező volt zongoráznia is, de egyedi ujjrendjeit a tanárok nem értékelték igazán nagyra, így a zongora fölkerült a szekrény tetejére. Egyébként nem zenész, hanem katona és űrhajós akart lenni, amikor pedig a híres debreceni református gimnázium diákja lett, úgy érezte, hogy költő lesz belőle. Elmondta azt is, hogy gyerekként imádott olvasni, és rengeteget álmodozott. Első általános iskolai szerelme viszont nem verset vagy dalt, hanem egy karatézó plüssmackót kapott tőle. Zenei témában sokáig édesanyja volt a fő mentora, neki játszotta el dalait, és általában az derült ki ilyenkor, hogy „mindegyik zseniális”.
Az első gitárját harmadikos gimisként kapta meg, és nagyon hamar a kezébe került egy szerelmes versgyűjtemény is, ami foglalkoztatni kezdte. Állítólag még egy kazetta is készült akkoriban, amit szétosztott a gimiben, de ezeknek a többsége – szerinte szerencsére – azóta elkallódott. Mint mondta, a gimiben rájött, hogy nem lesz író, így aztán teológia és orgona szakon kötött ki. A főiskolán is fontos maradt számára a zene és az írás, a koliban Pilinszky-esteket tartott, amiknek egyik fő kelléke a végtelen számú mécses volt. Írt előadást is, amire színészeket verbuvált, szóval, ahogy ő fogalmazott: hagyta magát játszani. Bár a szülei arra sarkallták, hogy mindenképp csinálja meg a diplomát, ő végül inkább a Csokonai Színházba ment statisztálni.
Arról is szó esett, hogy mennyire fontos neki, hogy a koncertjei személyesek maradjanak, hogy tudja tartani a közönséggel a szemkontaktust, és együtt lehessen megélni a versekben való alámerülést. A versmegzenésítés egyébként elmondása szerint nála általában úgy működik, hogy olvasgat egy verset, aztán dúdolgatni kezdi, végül pedig megindul egy érzés a hátán és beindul a folyamat, amiben mindig van egy kis csoda. „Az ihlet olyan, mint egy hűtlen kutya, néha jön, néha megy.”
Az idő elteltével viszont számára is változnak a versek, attól függően, hogy milyen életszakaszban van, változik például az, hogy melyik verssorokat érzi hangsúlyosnak. Az is kiderült, hogy Balázs mind a mai napig érzi annak a súlyát és felelősségét, hogy verseket dolgoz fel. Faludy György volt az első olyan költő, akivel ilyen téren együtt kezdett dolgozni, egy időben együtt járták az országot. „Büszke voltam, hogy ilyen fiatalon ott lehettem mellette.” Később más írókkal, költőkkel is kapcsolatba került a zene révén, szoros barátja lett például Grecsó Krisztián, akivel a Katica Presszóban szokták „megváltani a világot”.
Az este végén a dalszövegírás került szóba, hiszen Szabó Balázs maga is ír. Apám a vadludakkal című dalában például édesapjától búcsúzott. Elmondta, hogy a szöveg számára érinthetetlen, és nagyon fontos neki, hogy a szövegei önmagukban, zene nélkül is megállják a helyüket. Ilyenkor azt írja ki, ami belülről feszíti, így sokszor ezek a sorok „kiömlenek belőle”. Az esti koncert előtt, ahol a Radnóti-feldolgozásokat tartalmazó albumát mutatta be, Ott Anna azt kérte tőle, hogy három szót mondjon új dalairól. Szabó Balázs kis gondolkodás után ezeket a szavakat mondta: „Próbálkozás, felnőni vágyás, csoda.”
(Forgách Kinga)
