(The Pigeon Tunnel címmel a héten jelenik meg John le Carré önéletrajza, melyet óriási várakozás előz meg. A hidegháborús regényeiről ismert szerzőről tavaly Adam Sisman írt könyvet (John le Carré: The Biography), ez viszont az első olyan kötet, melyben Le Carré vall saját magáról és az életéről. John le Carrét, aki az ötvenes és a hatvanas években az MI5-nak és az MI6-nek dolgozott, előszeretettel emlegetik úgy, mint a „később íróvá lett kémet”, holott ő saját magát olyan írónak tekinti, „aki egyszer történetesen kém volt”.
A Guardian beszámolója szerint az új kötet több részlettel is szolgál a David Cornwellként anyakönyvezett szerző és apja kapcsolatáról (kettejük viszonyára Az egy tökéletes kém világít rá talán a legjobban, erről ITT írtunk). Le Carré apját „csalóként, fantasztaként és alkalmi börtöntöltelékként” jellemezte, aki gyerekként őt is és az anyját is verte. Az író azt mondja, hogy gyerekként egyedül a bátyja iránt érzett ragaszkodást, aki egy időben az egyetlen szülőjeként funkcionált.
Le Carré elárult egy-két műhelytitkot is arról, hogy hogyan dolgozik. Szeret például gyaloglás közben írni, de szívesen ír vonatokon és kávéházakban is. A laptopokat és a számítógépeket ugyanakkor messzire elkerüli. „Talán arrogáns felfogás, de jobb szeretem a gépesítés nélküli írás évszázados hagyományát” – vallja. Az író a könyvben felidézi találkozásait olyan befolyásos döntéshozókkal, mint Margaret Thatcher, Jasszer Arafat vagy éppen Rupert Murdoch, akivel 1991-ben találkozott. A médiamágnás találkozásukkor gorombán aziránt érdeklődött, hogy vajon ki ölhette meg Robert Maxwell médiacézárt, aki 1991-ben a jachtjáról rejtélyes körülmények között vízbe esett és a tengerbe fulladt. Le Carrénak fogalma sem volt, de bedobta az izraeli titkosszolgálatot. Murdochnak ezek után elég sietős lett, és közös ebédjük mindössze 25 percig tartott.
Le Carré élesen elítéli a hidegháború leghíresebb kettős ügynökének, Kim Philbynek a tevékenységét (róla korábban ITT írtunk bővebben), megengedőbb ugyanakkor Edward Snowdennel szemben. Szót ejt természetesen regényei adaptációiról is: nagyon kedvelte például Richard Burtont (A kém, aki bejött a hidegről filmes feldolgozásában ő játszotta a főszerepet), és nagyon bírta George Smiley tévés megszemélyesítőjét, Alec Guinnesst. A színész egyszer együtt ebédelt Le Carrével és az MI6 egykori vezetőjével. A visszavonult kém nagyon közönséges mandzsettákat viselt, mire Guiness megkérdezte: „Valamennyi kémünk ilyet visel?” Az író összességében nem volt túl jó véleménnyel a filmiparról, amiben nyilván nagy szerepet játszott az is, hogy hiába bizonygatta több filmes nagyágyú is, hogy feldolgozza a regényét (olyan rendezőkkel volt alkalma találkozni, mint Fritz Lang vagy Stanley Kubrick), ezek végül beváltatlan ígéretek maradtak.
Az önéletrajz címe egyébként egy egészen bizarr emlékből fakad. Le Carré még kamasz volt, amikor egyszer elkísérte az apját egy Monte Carlo-i sportklubba, ahol galambokat dugtak egy alagútba, majd miután szárnyra kaptak, lelőtték őket a Földközi-tenger fölött. Azok a galambok, amelyek sértetlenül megúszták a lövöldözést, visszatértek a kaszinó tetejére, és újra bedugták őket az alagútba. „Hogy ez a kép miért kísért ennyire régóta, azt az olvasó talán jobban meg tudja ítélni, mint én magam” – véli Le Carré.
A kötetből a Guardian több részletet is közzétett, és az összeállításban olyan híres színészek olvasnak fel John le Carré regényeiből, mint Rachel Weisz vagy az Éjszakai szolgálatban főszerepet játszó Tom Hiddleston.
A könyvet magyarul jövőre kiadja az Agave.
