Fotó: Valuska Gábor
Péterfy Gergely jövője semmiben nem különbözik majd a múltjától, továbbra is regényeket fog írni, és ha felkérik, tárcát, forgatókönyvet. Most az Aegon Művészeti Díjjal, a jubileumi tízedikkel járó felhajtást kell kiélveznie, bár már kezdi rosszul érezni magát, amiért nem forgat a fejében regényméretű feladatokat. „Ha a malom üresen őröl, az károsítja a szerkezetet. Hiányzik az a mindennapi terhelés, amit a regényírás jelent.” Sikertelenségről, felvilágosodásról és a megváltozott Kazinczy-képről kérdeztük a friss Aegon-díjast.
Hogyan éled meg a most nyakadba szakadt sikert, és hogyan élted meg, hogy a nagy áttörés egészen 2014-ig váratott magára?
Úgy tudom, a katonai doktrina a négyszerezés. Én sejtettem, hogy az, amit mondjuk A B oldalban vagy a Bányatóban letettem, nem volt elég. A Halál Budánban négyszereztem, és ez sem volt elég – bár ott már döntetlenre jöttünk ki, én és a világ. Elismerték a könyvet, de nem volt lehengerlő. Sőt, szórványos ellenállás is mutatkozott, nem sikerült a területet pacifikálni. Akkor már világos volt, hogy a Halál Budánhoz képest kell négyszerezni, amihez azért rendesen fel kellett fegyverkezni, szükség volt zsoldosokra és csúcstechnikára. Még többet kellet olvasni és még többet kellett gondolkozni és még többet kellett hajtani magam. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy most hol állok, meddig terjed az akciórádiuszom, kikhez jutott el a könyv. A mostani tárcáimmal folyamatosan pingelem a környezetet, hogy felmérjem, pontosan hol is vagyok most és mi vesz körül.
Kapcsolódó cikkeink:
A kitömött udvari néger problémái mindannyiunk problémái
Persze rengeteg mindent mondhatnék arról, hogy mi az, ami a környezet miatt nem keltett nagyobb visszhangot, de ezek olyan savanyú dolgok, arra hivatkozni, hogy győztem volna, ha épp nem esik az eső, vagy nem romlik el a radar, ha időben ideér a lengyel király serege, ha nem másnaposak a német zsoldosok, és így tovább. A Bányató sokkal többet érdemelt volna, de a Palatinus, ahol megjelentem, egy mákszemnyit se nem fogalalkozott a könyv menedzselésével, a magyar kulturális és politikai közegben pedig én soha senkinek nem voltam senkije, senkinek nem voltam az embere, de még csak a barátja sem, nem tartoztam érdekcsoportokhoz, amelyek külső felhajtóerőt adhattak volna, ahogy mások sokkal jelentéktelenebb műveivel amúgy számtalanszor meg is tették. A világ így működik és én tudatosan vállaltam, hogy egyedül boldogulok. Tehát ebből is csak az a tanulság adódott, hogy egyedül kell a dolgot megcsinálnom, a szokásos magányos cowboy-styleban. Igaz, közben csodálatos szövetségeseim lettek, akik hittek bennem, a feleségem, aki támogatott a munkámban, és a kiadóm, aki türelmes és figyelmes volt velem. De az már a mítoszok és fantasyk dramaturgiáját követi: amikor azt hiszed, hogy vesztettél, megérkeznek a segítők.
Változtatott a könyvet kísérő kritikai elismerés azon, ahogy íróként tekintesz magadra?
Hogyne, azzal a kemény tanulsággal jár, hogy ha az volt a helyes út, amit eddig jártam, akkor csak előrefele lehet menni. Nem elég csak megtartani, ami eddig megvan. Ha négyszerezni talán nem is fogok tudni, de még többet kell csinálni a következőre. Most még egy darabig sokat kell nyüzsögnöm, de aztán – szerintem könyvhét után – beáll a csend, és akkor el tudok kezdeni a szokott visszavonultságban dolgozni. Semmi nem változott meg bennem, old school sztoikus vagyok, ugyanazt és ugyanúgy mondom, ahogy eddig, ugyanúgy viszonyulok a környezetemhez, mint eddig, és akik fontosak voltak eddig is, most sem tekintenek rám máshogy.
Változtatnál valamit a Kitömött barbáron?
Soha nem olvasom vissza a könyveimet, ehhez nem vagyok elég nárcisztikus. Ha kérik, hogy olvassam fel ezt vagy azt a részt, már hosszasan kell keresgélni, hogy az merrefelé is van, mi előtt és mi után. Ahogy így távolról rémlik, nem változtatnék semmin. Néha, amikor felolvasok belőle, van egy olyan érzésem, hogy talán kopárabbá tehetném, de ez csak egy esztétikai észlelet, abból a koncepcióból, amelyből írtam, szerintem az volt a helyes döntés, hogy több húst pakoltam rá.
Könyves magazin 2015/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2015, 96 oldal, 5 pont + 199 Ft
Mit gondolsz, a regény után hogyan változik majd Kazinczy megítélése?
Az az érzésem, hogy elég jelentősen. Nyilván lesz az olvasóknak egy olyan rétege, akikhez nem jutnak el az interneten hozzáférhető információk, az interjúim, a kritikák, amelyek tájékoztathatnák arról, hogy ez a könyv regény, és hogy a regény azt jelenti, hogy fikció. Ők bizonyára úgy fogják olvasni, mintha ennek dokumentumértéke is lenne, vagy maga lenne „a” dokumentum. De azoknál is, akik érzékelik a dokumentum és fikció közötti különbséget, óhatatlanul módosítani fog a Kazinczy-képen, és nem fognak tudni a korábbi módon rátekinteni, át fog tűnni, bele fog interferálni a regény Kazinczyja. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, határozottan és kategorikusan meg kell tagadni a könyvet. Ilyenek, remélem, csak kevesen lesznek, és azok sem a Kazinczy-kép, hanem a politikai zártosztály kórterembeosztása miatt fognak így tenni.
Mi a felvilágosodás tétje, problémafelvetése ma Magyarországon?
A mai Magyarországon a jobboldal számára a Felvilágosodás előttre visszaforgatott idő az emberi-eszmei mennyország. Szakrális királyság, égi rend, amelyben a sumérok szent örökségét szelíd bölcsességgel terjesztő magyar fehér nemesember az úr a paraszt, a nő, a gyerek, az idegenek, a színesbőrűek és nagyjából az egész világ felett. Ebben a hamvasiánus-newage-vérnáci-fantasy szerepjátékban, amit ezek a szegény tökfejek valóságnak élnek meg, minden, ami a felvilágosodással beköszöntött és annak következtében előállt, a gonosz varázsló fegyvertárába tartozik, a demokrácia, a sajtó, a tudomány, a szekularizáció az egyén szabadsága, a nők szavazati joga, és így tovább egészen az internetig, a mobiltelefonokig és a hónaljszőrtelenítésig. Az ellenségképet egy szóval ők egy szimbólum alatt foglalják össze, ez a zsidó. Hallatlanul vicces lesz végignézni, mit kezdenek a zsidó Kazinczyval.
A cikk eredetileg a KönyvesMagazin tavaszi számában jelent meg.
