Fotó: Valuska Gábor
A jubileumi, tizedik Aegon-nyertes az M3-as autópálya kivezető szakaszának egyik festői pakolójában tudta meg, hogy mostantól az ő könyvére ragasztják majd a győzelmet hirdető Aegon-matricát. Épp Egerbe, Molnár Ferenc szalonjában tartott egy közönségtalálkozóra, ám fogalma sem volt arról, hogy hamarosan az év legfontosabb magyar irodalmi díjával és hárommillió forinttal is gazdagabb lesz. Úgy tudta, minden shortlistre felkerült íróval készül egy videóinterjú, ezért gyanakvás nélkül válaszolgatott Winkler Nóra kérdéseire, épp úgy, mint Barnás Ferenc 2013-ban.
A helyszín tehát egy benzinkút parkolójának egyik padja, ahol Winkler faggatja a gyanútlan nyertest. Az interjúnak hamar vége lett, ám az Aegon Biztosító inkognitóban lévő munkatársa még nem volt sehol, ezért megkezdődött Winkler életének leghosszabb vágóképezése. A parkolóban való céltalan és gyanakvást keltő bolyongás hamar Monty Python-jelenetbe fulladt - a semmiből hirtelen megjelent egy hús-vér Péterfy-rajongó, akinek semmi köze nem volt az Aegon-díjhoz, csak jókor volt jó helyen. Szegény operatőr hirtelen még a fókuszt is elvesztette, annyira meglepődött a lelkes idegenen. Legalább annyira, amennyire Péterfy Gergely meglepődött, amikor Cserpán Margit, az álruhás aegonos rámutatott a győzelmet hirdető matricára a Kitömött barbár harmadik kiadásának egyik példányán. Az már csak egy újabb véletlen (véletlen?), hogy a padra, ahová Winler leültette a mit sem sejtő írót, épp egy Diósgyőr matricát ragasztott korábban valaki. (Péterfy szerkesztett miskolci irodalmi lapot, és a helyi egyetemen is tanított – a szerk.)
„Hatalmas megtiszteltetés számomra az Aegon-díj, főleg úgy, hogy nagyszerű pályatársakkal küzdhettem meg érte. Tovább növeli az örömöm, hogy olyan díjról van szó, ahol sikerült elérni, hogy a bírálók ne lehessenek kitéve semmiféle politikai vagy kiadói nyomásnak.” – nyilatkozta a győzelem után Péterfy, akinek regénye hardcore irodalomtörténészeket győzött meg arról, hogy megérdemli a győzelmet. A zsűri elnöke idén Szegedy-Maszák Mihály volt, aki a díjat bejelentő sajtótájékoztatón bevallotta, hogy három olyan kötetet is nagyon sajnált, amelyeknek az eredetileg nevezett 67 kötet közül nem sikerült bejutnia a legjobb tíz közé. Több mint harminc évvel ezelőtt, amikor a nappalijában Péterfyvel Wagner operáját, A Rajna kincsét hallgatták, Szegedy-Maszák már tudta, hogy Péterfy egyszer ír majd egy fontos regényt. Szegedy-Maszák a kortárs irodalmat csak olvasni szereti, recenzálni nem, mert a kortárs író sértődékeny állatfaj, ám Péterfy most már nem ússza meg, hogy írjon a kötetéről. Annak viszont nagyon örül, hogy egy kalligramos szerző kapta a díjat, mert a regény eladásai talán ellensúlyozzák majd azt a veszteséget, amit az ő könyvei okoztak a kiadónak. Péterfy regénye szerinte kiváló korismeretről és Kazinczy szeretetéről tanúsodik, és ha áthallásokat vélünk felfedezni a jakobinusok kora és a jelen között, az sem a véletlen műve.
A 2015-ös Aegon-zsűri tagjai:
Szegedy-Mászák Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a zsűri elnöke
Bazsányi Sándor irodalomtörténész, esztéta, a PPKE BTK oktatója
Károlyi Csaba irodalomkritikus, szerkesztő, az ÉS főszerkesztő-helyettese
Keresztesi József szerkesztő, kritikus
Nagy Gabriella a Litera felelős szerkesztője
Saly Noémi irodalomtörténész, muzeológus
Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus
A tizedik díjazott, akinek már polgári foglalkozásra sem volt szüksége a győzelemhez, kis költői túlzással épp tíz évig írta nyertes regényét, és bár gyakorlott hosszútávfutó, most mégis hihetetlen fáradtságot érez. Ahhoz már öregnek tartja magát, hogy egy irodalmi díj változtasson az önképén, de szünetet tartani nem tud, úgyhogy megy előre, és nekivág a következő könyvnek. A sajtótájékoztató előtt pedig csak egyetlen kérdése volt. Az, hogy szelfizhet-e, ha behívják a terembe. Szelfizhetett.
