Fotó: Neményi Márton
A szerelem nem választás kérdése – adják meg az alaphangot rögtön az est legelején a Dollár Papa Gyermekei színészei. A vágy enciklopédiájából olvasnak fel, szavaik nyomán megelevenedik a férfira vágyakozó bicikliszerelő lány, akinek az együtt töltött éjszaka után sehogy sem fér a fejébe, miért nem hívja fel a fiú „Talán érthetetlenül mondta az egyik számot, igen, nem lehetetlen, hogy így történt (…)”, a történet pedig kiválóan példázza azt az örökérvényű problémahalmazt, amellyel időről időre minden szerelmes szembesül. Nevezetesen, hogy mi történik akkor, ha a vágy egyoldalú, és a szerelem elfolyik, visszapattan, szétmállik, viszonzásra nem talál.
Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája
Fordította: Pap Vera-Ágnes, Park Kiadó, 2015, 244 oldal, 2900 HUF
A norvég Hilde Østby az őszi Margó első napján hódította meg magának a Muzikumot. Jött, látott, és rögtön tudatta, hogy magyarul csak az „egészségedre” szó jelentésével van tisztában (igaz, az est végén már egy köszönömmel intett búcsút), viszont Winkler Nóra kérdéseire szívesen és részletesen mesélt arról, ami szerinte egész életünk hajtómotorja, ez pedig nem más, mint a szerelem. Magát egy józan, racionális embernek tartja, a szerelmet összességében azonban nagyon irracionálisnak, melyről azonban sokáig nem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda. Valamely kozmikus dolog, vagy szexuális vágy csupán, vagy valami teljesen más? A szerelem természete izgatta tehát, melyet azután egy sajátos enciklopédiában bontott ízeire.
„A boldogsággal végződő szerelmek elég unalmasak” – vélte, ennél a rózsaszín alaphelyzetnél pedig sokkal inkább érdekelték azok az esetek, amikor a férfi vagy a nő hiába vágyik a másikra, nem kaphatja meg őt. A világot objektív módon megismertető enciklopédia helyett mégis egy szubjektív mű létrehozását tűzte ki célul, melynek legfőbb vizsgálódási tárgya maga a vágy. De hát miért ne lehetne az ő szubjektív szemléletmódja épp a legmegfelelőbb? Könyvében éppen azt járta körbe, vizsgálgatta, ünnepelte, amit a legtöbb ember rendkívül fájdalmasnak talál: a vágyat olyasvalaki iránt, aki nem lehet a miénk. Történeteiben a világtörténelem híres és jelentéktelen szereplői keverednek, ékes bizonyítékául annak, hogy az ismeretlenek és az ismertek ugyanúgy szenvednek a viszonzatlan szerelemtől. Voltak nyilvánvaló példák, amelyek helyet követeltek maguknak a könyvben, ezek közé tartozott Rómeó és Júlia, a kevésbé nyilvánvalók közé pedig Jézus és Poncius Pilátus enciklopédiabeli szerelme.
Kapcsolódó cikk:
Østby a kedvencei közé sorolta Dante és Beatrice történetét: nála Beatrice nem egy papírmasé figura, hanem egy vágyaktól és szerelemtől szenvedő nő, aki azonban hiába sóhajtozik a szeretett férfi után. Az írót az a harag érdekelte, amely Beatricét is áthatotta, egyúttal pedig le akart számolni a nőket sokszor passzív, aszexuális félként bemutató képpel. „Én nem vagyok ilyen” – tesz hozzá magyarázatként egy egészen nyomós érvet. Alternatív történeteket akart tehát létrehozni, emellett pedig megragadta a lehetőséget, hogy olyan dolgokról írhasson, melyek őt magát is érdeklik (rovarok, biciklik, rózsák, politika, zene, irodalom, stb.).
A borítóról elmondta, hogy azt egyszerre tartja szellemesnek és érzékinek. A grafika Ernst Haeckel tengeri nyomatát használta fel, mely egyrészt tudományos célzattal készült, másrészt a női nemi szervre is lehet asszociálni róla. Akárcsak a Rózsák című történetben, melyben Marie-Antoinette botanikai rajzolója nem várt sikert arat a rózsarajzokat tartalmazó katalógusával:
„A katalógus azonnal nagy siker lett, elsősorban azért – és ezt Redouté feltételezhetően soha nem tudatosította –, mert a duzzadt rózsaszín szirmokkal és harmatos porzószálakkal megrajzolt rózsák kétségtelenül a női nemi szervre emlékeztetnek. Sajnálatos módon Redouté munkája ezért lett sikeres, ezért, és nem a botanika iránti érdeklődés fellángoló hulláma miatt vásárolták tucatjával a fiatalemberek. Az 1890-es évekig gyakran előfordult, hogy a szolgálókat küldték el a könyvért, amit többnyire zsírpapírba vagy újságba csomagoltak, mielőtt a szégyenlős vásárló kisurrant vele a könyvkereskedésből. Az 1900-as évekig meglehetősen vulgárisnak, sőt egyenesen szemérmetlennek számított, ha egy férfi egy csokor rózsát ajándékozott egy nőnek.”
Østby elég biztos abban, hogy ő mindig is a szerelemről fog írni, számára ugyanis ez az egyetlen olyan dolog az életben, amely reményt ad. A vágy enciklopédiája az első könyve (a magyar pedig az első külföldi fordítása), a kötet pedig megerősítette abban a hitében, hogy tud írni: a fikcióval a saját belső világunkat tárjuk fel, és az a tudat, hogy mások is kíváncsiak erre a világra, íróként bátrabbá tette őt.
