Nemes Nagy Ágnesnek egy tapsot

Nemes Nagy Ágnesnek egy tapsot

.konyvesblog. | 2012. június 09. |

Fotó: Valuska Gábor

Úgy van ez kitalálva, hogy elmúlik a szánkból a rettenetes, rideg papíríz. Itt nincs is papír: direkt kapja az arcába, ill. ifjonti szívébe a közönség a verset. Cserébe nevet, tapsol, fütyül, esetleg unatkozik, beszélget, sört csapoltat, vagy ámul – „felállt rajtam a szőr”, mondta egy lány az egyik fellépő után. Itt így lehet költőnek lenni. Kedvencek temetője címmel rendeztek slam poetryt a Margó városi irodalmi fesztiválon.

Egy csapatnyi slammer helyrehozhatná azt, amit az egyre merevebb szabályozásba és az utolérhetetlen kulturális kihívásokba belefásuló közoktatás ledózerolt. A slam poetry alapvető, sőt, archaikus tapasztalatokat frissít fel arról, hogy mi a költészet – például, hogy elsősorban zene, ritmus; és hang, hangzás, beszélgetés. Meg hogy két szó közt ezerféle, érdesebbnél érdekesebb kapcsolódás alakulhat ki. És: hogy egy jó sor, egy jó rím egyszerűen iszonyúan jó. A slammerek el tudják hitetni, hogy létezhettek forradalmi versek, közösségi szövegek, és hogy a „társadalmi párbeszéden” nem csak bealudni lehet.

Itt nem kérdés, hogy van-e kortárs közéleti líra – kétségkívül él és virul. Persze a mai forradalmárkodást ők maguk röhögik ki – a március 14-i Pilvaker, a Petőfi-hommage nem a vátesz-szerepekről szólt, hanem arról, hogy a líra az utcán van.

A Corvintetőn, az idei Margó Fesztivál Kedvencek temetője-estjén Juhász Gyula, Kassák Lajos, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, Áprily Lajos és Orbán Ottó jött elő az irodalomtörténeti emlékezet vagy felejtés és az érettségi tételsor papírsírjából – mindnyájan évfordulós szerzők, és az ő egy-egy versük inspirálta Újonc/Závada Péter, IndianA/Gábor Tamás, McZeek/Németh Péter, Daniel Brownwood, Simon Márton, Színész Bob/Horváth Kristóf, Kövi/Kövér András, Audrey Rapburn/Csepelyi Adrienn szövegeit.

Ez az egyik legjobb dolog, ami mostanában egy klasszikussal történhet – nagyon jól mutattak ebben az új fényben: az anarchista Kassák, az örök József Attila, az egyszerre hedonista és meditatív Orbán Ottó, a személyessé tehető Juhász Gyula, és Nemes Nagy, aki ezen az éjszakán vonzó és meghódítandó Greta Garbóként jelent meg (és aki ismeri Térey János Jelenkorbeli fanyalgását az elfojtó-aszexuális N.N.Á.-ról, annak különösen izgalmas lehet ez a Simon Márton-féle verzió):

„Ágnes, én annyi sötét éjszakát kaptam már szívtelen, hideg nőktől, / én fényszennyezésnek szeretném magát, ami arcomba hull a délkörökről, / mert Ágnes, a hableány nem halvérű, a szűk idő nekem mutatja hátát, / maga talpig jég, mert torkig van a tűzzel, cserélje mosolyra golyóálló fürdőruháját. / Nem elég elbírni a véget, én azt cipelem: élni is kell, amíg lehet, / bár a szív az egy tropikárium, aminek a közepén halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek. / Ágnes, maga a tagadás. Én egy kérdés. Legyünk egy feltételes mód, ami valóra vált. / És most nem fogom bekapcsolni Whitney Houstont, de higgye el, Ágnes, örökre szeretem magát.”

A színpadon szövegek csaptak össze, a közönség között értelmezések és értékelések. Egyértelmű sikere volt Színész Bobnak, és ováció fogadta Simon Mártont. McZeek megosztó előadó; a rögtönzött zsűri felpontozta, körülöttem néhányan húzták a szájukat, én is. Újonc Peti elringató mesét olvasott fel – volt, aki ezt bátor hagyománytörésnek, újításnak érzékelte. De tegnap leginkább a személyességre volt fogékony a közönség: Kövi először a lányáról, majd a betegségéről verselt, ezzel nyerte meg a slammerpárbajt. Nagy tapsot kapott továbbá Nemes Nagy és Orbán Ottó – utóbbit viszont két, oszlop mögött iszogató fiatalember túlságosan nyersnek, szókimondónak találta.

Ahogy a kortárs klasszikus mondja: „Nyakig fejléc, talpig lábjegyzet, nem érted a felét, de a partin ráflesselsz. / Mert nekem nem kell hozzá karszalag, hogy reggelig a tánctéren tartsalak” (Akkezdet Phiai). Nagy fless volt Dan Brownwood Áprily-továbbírása, ami nem csak a magyar költészetben használatos rímképletek és -technikák sziporkázó lajstroma és paródiája, hanem azt is bebizonyította, hogy létezhet olyan vers, amiben Bissau-Guinea rímhelyzetben van – és mellesleg adott egy taslit a koki- és sallerezőknek. Színész Bob Kassák nyomán megint az öncsalásból, képmutatásból próbált felrázni (Üzenet a jó embereknek). És az is kiderült, hogy József Attila 1928-as, József Attila című verse voltaképpen slam, amit aztán Simon Márton kibővített a 84 évvel későbbi tapasztalatokkal: “Közben pedig időről időre kedélyesen elönti az utcákat a radikálisnak becézett valami, / akikhez képest mordor ork légiói / egy csapat meleg, francia történészprofesszor szerda esti bridzsköre…”

Nagyon jó hír, hogy a líra az utcán van. Egyébként a legsnájdigabb fiatal poéták toplistáját slammerek vezetik – ez is egy erős irodalmi érv.

Kedvencek temetője – Slam Poetry
2012. június 7. csütörtök, 22:00
Corvintető
Zene: Amoeba zenekar
Ceremóniamester: MC Hugee
Vj: Vajna Bali (Dj Unflyable)

 

Szűcs Teri