Könyves magazin 2014. nyár
Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról
Mit találsz a magazinban?
- Grecsó Krisztián és a Viharsarok
- Interjú Sofi Oksanennel és Jo Nesbovel
- Saiid és a slam poetry
- X-Men és a másság
- A modern fantasy kezdetei
Fontos tudni!
- A magazint megrendelheted online kedvezménnyel: Bookline
- A Libri boltokban és újságárusknál is megvásárolható
- Még több infó a magazinról>>
Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Ha csak az utóbbi, bő egy éves munkásságát nézzük, már akkor is nyilvánvaló, hogy a rocksztár külsejű, és népszerűségű brit szerző nem könnyen szorítható keretek közé. Megjelent egy felnőtteknek szóló regénye, az Óceán az út végén, a BBC bemutatta az általa írt Doctor Who epizódot, a Nightmare in Silvert, kiadták két gyerekkönyvét, és a Sandman előzményével (The Sandman: Overture) hosszú idő után újra visszatért a képregényekhez is. Júniusban jelent meg Szerencsére a tej című gyerekkönyve magyarul.
Gaiman már befutott képregényes volt, amikor egy partin képregényíróként mutatkozott be egy újság irodalmi szerkesztőjének. Mikor az illető rájött, hogy kivel beszél, atyai hangon kiigazította őt, mondván, nem képregényeket (comics), hanem képregényalbumokat (graphic novel) ír. A tengerentúlon a képregények – komikus gyökerek miatt kialakult – „comics” elnevezése pejoratívnak számít sok helyen, és inkább a komolyabban hangzó „graphic novel” kifejezést használják helyette – pedig a különbség pusztán terjedelmi és formátumbeli.
„Hirtelen úgy éreztem magam, mint valaki, akivel közölték, hogy ő nem prosti, hanem inkább az est hölgye” – emlékezett vissza az író az esetre. Gaiman nem vágta zsebre az újságíró lenézését, de nem is véletlenül kezdte írni a Sandmant 1989-ben. Már gyerekkorától kezdve nagyon szerette a képregényeket, ám tinédzser évei vége felé úgy érezte, hogy a paletta a felnőtt, érett művek hiányától szenved. Barátjával, a festő és grafikus Dave McKeannel úgy döntöttek, együtt tesznek a helyzet javításáért. Első közös munkájuk a Violent Cases volt (Gaiman korábban írt már néhány sztorit a 2000 AD című brit képregényantológiának), egy meditatív, expresszionista, műfajilag nehezen besorolható történet a gyermekkorról, az emlékekről, az erőszakról, a bennünk lakó gonoszról (ezek a témák Gaiman későbbi műveiben is sokszor megjelennek). Hangvételében, érettségében, szimbólumaiban még csak hasonlót is bajos lett volna találni az akkori képregénypiacon.
A képregény prófétája
Gaiman főműve, a Sandman egy 1939-ben debütált ponyvahős teljes újraértelmezése volt, 1989-ben startolt el, és 1996-ig, 75 részen át futott, és már az első pár év után hatalmas siker övezte. Az író sötét, sorszerűen tragikus, formabontó meséjének címszereplője Sandman (más néven Álom vagy Morpheus) az álmok ura, megszemélyesítése és esszenciája, aki bibliai figurák, absztrakt fogalmak megtestesítői, istenek és valós irodalmi, történelmi személyiségek kíséretében utazik álmokon és valóságokon át, hogy visszaszerezze hatalmát birodalma fölött, és hogy végül akarva-akaratlanul is meglelje önnön megváltását. Persze mindennek megvan az ára. A komplex, modern mítoszként jellemezhető történetfolyam ambiciózusan, intertextuálisan, filozofikusan csapongott a dráma, a fantasy és a horror között, és végleg bebetonozta a köztudatba azt a nézetet, ami már Alan Moore Watchmenje, és Frank Miller The Dark Knight Returnse után is terjedni kezdett: a képregény igenis lehet komoly, érett művészeti forma. A Sandman díjak egész sorát gyűjtötte be: nem csak a legrangosabb képregényes elismerést, az Eisnert vitte el tucatnyi alkalommal, több kategóriában, hanem máig az egyetlen képregény, ami World Fantasy díjat kapott. Gaiman azóta is a képregény bajnokának, úttörőjének számít. Munkásságán keresztül tanulmányok, értekezések egész sora legitimálja a műfajt mint mélységet és értékeket közvetíteni képes illusztrált irodalmat.
Mesék felnőtteknek és gyerekeknek
A Terry Pratchettel közösen írt Elveszett próféciák után (egy, az Antikrisztus eljöveteléről szóló vígjáték, ami főleg Pratchett munkája, mert Gaiman ekkor még nyakig volt a Sandmanben) Gaiman 1992-ben Amerikába költözött első feleségével, de történetei ezután is Anglia rejtett világairól szóltak.
1996-ban megírta a BBC-nek a Sosehol című hatrészes minisorozatot, amelynek fiatal protagonistája a London alatt lévő fantasztikus birodalomba (Alsó-London) keveredik, miután a való világbeli élete semmivé foszlik egy szerencsétlen találkozás következtében. Saját forgatókönyvét Gaiman regénnyé dolgozta át, amely sokkal sikeresebb lett, mint maga a tévésorozat. Három évvel később jelent meg a könnyed, frappáns, sodró lendületű Csillagpor, amiben szintén egy fiatal hős keveredik fantasztikus kalandokba egy faluja határán túl lévő varázsvilágban, hogy elnyerje a szeretett nő kegyeit – a sztori ezúttal a viktoriánus kori Angliában játszódik. 2007-ben Matthew Vaughan készített sikeres mozifilmet belőle.
Saját emigrációs élményein alapult leghíresebb, 2001-es könyve, az Amerikai istenek: ahogy angol bevándorlóként próbálta megérteni az Egyesült Államokat. A történetben az Árnyék nevű exfegyenc belekeveredik egy monumentális konfliktusba a régi, európai (Odin, Loki, Anubisz) és az új, amerikai istenek (a Média, az Internet, a Pénz urai) között, akik mind a saját túlélésükért harcolnak, mert ha az emberek már nem hisznek bennük, elpusztulnak. Az isteneket nagyon is emberinek és gyarlónak ábrázolt mű hozta meg Gaiman számára az igazi világsikert: hiába mutatott túl ugyanis a Sandman népszerűsége a képregényrajongók körén, mégsem tudott vele kitörni a médium skatulyájából, a Sosehol és a Csillagpor pedig „csak" szép, stabil sikert hoztak.
Az Amerikai istenekre ódákat zengve ugrottak rá a kritikusok szerte a világon, potyogtak rá a díjak (Bram Stoker, Hugo, Nebula, Locus), Gaiman nevét milliók jegyezték meg, a könyvnek készül majd folytatása is, az HBO pedig tévésorozatot tervez forgatni belőle. 2002-ben az Alice csodaországban babérjaira tört a lánya által inspirált ifjúsági regénnyel, a Coraline-nal: ebben egy kislány az új otthonában egy titkos ajtót fedez fel, ami mögött egy látszólag boldogabb, kalandosabb, valójában azonban sötét titkokat rejtő világ lapul. Gaiman a következő években belekóstolt a filmkészítésbe is: ő írta a Tükörálarc forgatókönyvét, amiben egy fiatal lány egy fantasy világ csapdájába esik, 2007-ben pedig Roger Averyvel közösen jegyezte Robert Zemeckis nagyszabású Beowulf-adaptációjának forgatókönyvét.
Rejtett világok és mítoszok
A Csillagpor olyan mint egy klasszikus brit tündérmese, az Amerikai istenek az Egyesült Államok spirituális életéért vívott háború története, az Óceán az út végén pedig egy kozmikus léptékű konfliktus nosztalgikus hangulatú lírai elbeszélése. Az ártatlanság, a felnőtté válás, az együgyű protagonista hőssé formálódása, a hatalmas ismeretlenbe való belecsöppenés állandóan visszatérő témák Gaimannél. A Sandmanben a legkülönfélébb forrásokat, előképeket, karaktereket (Bast, Constantine, Oberon, Káin és Ábel, Lucifer, Shakespeare) öntötte össze, és gyúrt belőlük egy teljesen új, monumentális mítoszt, és ez után is bátran merített nemcsak Európa régi történelméből és kultúrájából, hanem a modern irodalomból is. Gaiman mindig is előszeretettel használta ki, hogy egyfajta második fázisú médiavilágban élünk: a szerzők olyan fikciós elemekkel, helyszínekkel, karakterekkel dolgozhatnak, amelyeket mások már megírtak előttük, amelyeknek fix helyük van a popkultúrában, és amelyek így hozott építőanyagként funkcionálhatnak a saját történeteikhez. A temető könyve egyfajta kísértethistóriás variáció volt A dzsungel könyvére, a Coraline az Alice Csodaországban szellemiségét idézte meg, a Törékeny holmik egyik novellája (Susan problémája) a Narnia-sorozat egyik karakterének sorsán elmélkedett, egy másik (Smaragdzöld tanulmány) Sherlock Holmes és Lovecraft világát gyúrta össze, az 1602 pedig a Marvel szuperhőseit transzportálta az Erzsébet-kori Angliába.
Gaiman sosem felejt el reményt vezetni a történetbe, még ha ellenkezőjére is akad példa, művei határozott „igen” választ adnak a kérdésre, hogy az ember képes-e szembenézni az ismeretlennel, a grandiózussal, a félelmetessel, képes-e megfelelni, fejlődni, többé válni.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2014. nyári számában jelent meg. Teljes terjedelmében elolvasható a magazinban.
