Elmehetsz a bálba! – szokatlan mottót választott kisregényének Graham Swift: az Anyák napi kimenő ugyanis egy olyan sztori, melyben a mesebeli Hamupipőkét nem a bálba, hanem az ágyába invitálja a szép szőke herceg, majd ahelyett, hogy gyűrűt ajánlana meg a fele királyságát, megkéri, hogy távozáskor dugja egy kőtömb alá a kulcsot. A húszas évek közepén járunk, Anglia még éppen ocsúdik a világháború borzalmaiból, nem is sejtve, hogy a folytatás miatt az utókor majd az elsőnek nevezi azt. Az emberi sorsok már a születéskor eldőlni látszanak, a társadalmi rétegek között nincs átjárás, az alacsony sorból származó nők kitörési esélyei pedig minimálisak; később majd épp a második nagy háború lesz az, amely paradox módon lazít a merev társadalmi berendezkedésen. Swift művében az ellentmondások mikro-szinten is számottevőek: az árvaházban nevelkedett Jane Fairchildnak gyakorlatilag nincs semmije és senkije, az anyák napi kimenő – anya és család híján – üresen tátong előtte. Életében ugyanakkor talán épp a hiány az, amely hallatlan szabadságot ad a lánynak. Tökéletes arányérzék és feszültséggel teli, mégis visszafogott elbeszélésmód jellemzi Graham Swift kisregényét, mely egyszerre szól az emlékezés és a történetmesélés erejéről, és persze arról, hogy akár egyetlen, a cselekmény idején jelentéktelennek vélt mozzanat is beláthatatlan következménnyel lehet valakinek az egész további életére. Az Anyák napi kimenő a hét könyve.
Graham Swift: Anyák napi kimenő
Fordította: Merényi Ágnes, Jelenkor Kiadó, 2017, 126 oldal, 2999 HUF
Mint egy hosszú kimerevített pillanat, olyan az a délután, melyet utoljára tölt el kettesben a beechwoodi birtok szobalánya, Jane és a szomszéd földbirtok örököse, az éppen házasodni készülő Paul. Titkos viszony az övék, és már a kisregény legelején kiderül, hogy nem is lesz folytatása. Az a délután ugyanis mindent megváltoztat.
Az Anyák napi kimenő a két világháború közti Angliába vezet: hiába a látszólagos jólét, még érezhetőek a Nagy Háború okozta veszteségek, ez rögtön az első mondatból kiderül:
„Hol volt, hol nem volt, mielőtt még a fiúk meghaltak, amikor több ló volt, mint autó, mielőtt még az inasok eltűntek, és Upleigh-ben meg Beechwoodban be kellett érni egyetlen szakácsnővel és szobalánnyal, Sheringhaméknek nemcsak négy lovuk volt saját istállójukban, de „igazi” lovuk is, versenyló, telivér.”
A meseszerű felütés nem egy elemelt fantáziavilágot tár az olvasó elé, sokkal inkább a történetmesélésnek – és kiváltképp a történetírásnak – mint cselekvésnek ad hangsúlyt. Az ugyanis viszonylag hamar világossá válik, hogy Jane Fairchild nem ragad bele a szobalány szerepbe, hiszen öregkorában riporterek faggatják életének korai éveiről. Az asszony csupán annak a délelőttnek a történetét nem mesélheti el, amelyet anyák napján együtt töltött Paul Sheringhammel, és amely nagyban meghatározta, hogy később író legyen belőle.
Míg ugyanis a személyzet többi tagja hazautazott a családjához, Jane előtt – árva lévén – ott az egész nap. Akár olvasással is tölthetné, hiszen Mr. Niven engedélyt adott rá, hogy a könyvtárából kölcsönözzön. Egy váratlan fordulattal ugyanakkor a házába invitálja Paul, aki két hét múlva megházasodik, egy Emma nevű gazdag nőt tervez feleségül venni. Addig azonban még van egy szabad délelőttje, melyet Jane-nel akar tölteni. A nővel, aki abban a pillanatban, hogy megérkezik, megszűnik szobalánynak lenni: érzéki nő lesz, egy cinkos, szerető, hatpennys szajha, titkos barát. A társadalmi normák gyorsabban hullanak le, mint a meglazított ruhadarabok: Paul ragaszkodik hozzá, hogy Jane a főbejáraton lépjen be a házba, és a hálószobájába vezeti a lányt.
Találkozásuk tulajdonképpen kimondatlan búcsú is egyben: szavak alig hangoznak el, és a lány némán nézi végig, míg szeretkezésük után a férfi gondosan felöltözik. A gondosságra szükség is van, hiszen Paul a menyasszonyával találkozik.
„Úgy tűnt, nem akar elválni tőle, holott távozni készült. Valahogy minden a lány kedvéért volt… hadd lássa őt öltözni, lássa fokozatosan eltűnni a meztelenségét. Vagy talán nem is törődött vele.”
Az öltözködéssel a férfi fokozatosan kilép abból az intim térből, melynek csak ők ketten a részesei. Azzal, hogy belebújik a nadrágba, begombolja az ingét, megköti a nyakkendőjét, egy teljesen másik szerepet vesz magára, amely nem biztos, hogy komfortosabb, mint az, melybe a lány társaságában bújik (sőt!), de fel sem merül, hogy az elvárásoknak megfelelően ne játssza tovább. Paul ugyanis tudja, mit vár el tőle a család: két hősi halott fivér után ő a Sheringhamek egyetlen reménysége és jövője, az örökös, akire a házasság révén anyagi biztonság vár. Kettejük búcsúja tehát nem könnyes, de társadalmi helyzetüket mindennél élesebben szimbolizálja: a nő továbbra is meztelenül hever az ágyon, a férfi kifogástalan öltözékében még pár szót intéz hozzá: a nőnek nem kell sietnie, a kulcsot tegye az ajtó melletti kőtömb alá. Majd a férfi távozik.
Swift nem szentimentális, ahogy hőse, Jane sem az. A lány, ahelyett, hogy telesírná a párnáját, anyaszült meztelenül a ház felfedezésére indul, ez pedig szokatlan feszültséget ad a cselekménynek. Az Anyák napi kimenő az efféle jeleneteknek köszönhetően leginkább egy napsütötte thrillerhez hasonlítható, melyben már-már várjuk az elkerülhetetlennek vélt leleplezést. Swift ugyanakkor sokkal öntörvényűbb író annál, minthogy kiszolgálja az olvasói elvárásokat, ezzel pedig mindannyian jól járunk.
Az Anyák napi kimenő nemcsak egyetlen nap krónikája, hanem egyben egy nő fejlődéstörténete is. 1924-ben kicsit sem volt természetes, hogy egy nő, hát még egy olyan nő, akinek a takarítás a legfőbb feladata, képezze magát. Beechwoodban szobalány addig legfeljebb csak a port törölte a könyvekről, ezért is volt nagy szó, amikor Mr. Niven megengedte, hogy Jane könyveket kölcsönözzön tőle – ezzel pedig teljesen új irányt szabott az életének.
A lány sokszoros szabályszegő: se rangja, se vagyona, se neve, lány létére könyveket olvas (!), egy arisztokrata szeretője, és mindezek betetőzéseként egy napfényes délutánon egy idegen házban bolyong. A könyvek világa ráadásul férfi impérium, és
„kevés felháborítóbb dolog létezik, mint ha egy nő meztelenül lép be egy könyvtárba. Még a gondolata is botrány”.
A szobalány, ha jól végzi a dolgát, lényegében láthatatlan. Paul Sheringhammel folytatott viszonyában ugyanakkor Jane hús-vér nővé válik, igaz, az érzéseire, a gondolataira a férfi már nem kíváncsi. Pedig Jane tele van történetekkel, melyek egy részét íróként később tovább adhatja másoknak, más részét mélyre eltemeti, és vannak olyan történetek is (például, hogy honnan jött, ki az anyja, és miért adta árvaházba?), melyek részleteit mindennél jobban szeretné megismerni, ám valószínűleg soha nem fogja. Az Anyák napi kimenő csak a felszínen szól egy végéhez közeledő szerelmi viszonyról: Swift ennél sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a mesélés erejére, a közösségi és a privát tragédiák összekapcsolódására, a pici lépésekben végbemenő női emancipációra, a harsány külsőségek nélküli lázadásra tegye a hangsúlyokat. Ez a könyv ugyanis nem egy szerelmes párról szól, hanem kizárólag egy Jane nevű lányról, egy modern, a szavak erejére támaszkodó nőről, aki tudtán kívül azon a napon lett író, amikor a férfi, aki fontos volt neki, egyetlen szó nélkül elhagyta egy idegen házban.
