A március 3-i Irodalmi Centrifuga Esten Bódis Kriszta Rácz Zsuzsát faggatta nőírőkról, szingliregényekről, elődökről; a szerző új könyvéből, a Nesze neked, Terézanyuból Létay Dóra olvasott fel, valamint őt is bevonták a beszélgetésbe. Ez utóbbit nem véletlenül hangsúlyozom ki, a színésznő ugyanis mindjárt az este elején beszámolt egy névtelen internetes hozzászólásról, melyet az írásaira kapott: ne írjon, maga egy buta nő, úgy ahogy van, egy katasztrófa (nem szó szerint idéztem). Az alaphangulatot ez adta meg, valamint, hogy Bódis Kriszta összefoglalta, „három megkérdőjelezhető nőt” hallgathatnak a kedves egybegyűltek – akiknek zöme nő volt (egyetlen férfi vendég, a másik kettő a kamerás, illetve a beszélgetéssorozat új helyszínének, a Nyitott Műhelynek a tulajdonosa).
fotó: Barakonyi Szabolcs, Index
Nőírőkról, női szempontú irodalomról és kritikáról csak érintőlegesen esett szó, a szingliregények kapcsán elhangzott több név is (pl. Jane Austen, Nick Hornby, a cseh Irena Obermannová mint a műfaj képviselői), valamint ejtettek pár szót az Sylvia Plathról és az Üvegburáról. Bódis Kriszta a beszélgetés elején kijelölte azt a tematikai hálót, amely egyrészt Rácz Zsuzsa regényét szövi át, másrészt ami által szervezni szándékozza az estét. A diskurzus tehát a nőírők-siker-apa-házasság csapáson haladt, ezt mindvégig sikerült is tartani.
Két megállapítást emelnék ki a beszélgetésből, az egyik a (sikeres) nőírók bestselleríróvá degradálása (a bestseller elitista és kirekesztő értelmében): ha nő ír és sokat elad belőle, az nem irodalom, és ez a hozzáállás Magyarországon, sőt Európa ezen térségében fokozottan jellemző (lásd Rácz Zsuzsa történetét a csehországi konferenciáról, ahol a cseh kutatónő voltaképpen lefikázta nők által, nőkről, szerinte nőknek írott könyveket). Rácz Zsuzsa másik fontos konklúziója szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Az apaszerep, az apa (lány)gyerekekre tett hatását elemezve eljutottunk az elnyomás kérdésköréig, vagyis hogy Magyarországon, a magyar irodalomban nincs releváns társadalmi vagy irodalmi diskurzus az apa szerepköréről, feladatairól, ezen belül a lánygyerekeknek okozott károkról (az elfojtó, és kénytelen vagyok újra leírni, de fikázó apák kapcsán), amire csak rátesz egy lapáttal az előző rendszer diktatórikus jellege. Az elnyomás, elfojtás tehát az egyéni és a társadalmi környezetből egyaránt ered, így kettős súllyal nehezedik a megszólalni kívánó nőkre – keserű manapság (is) a nőírók – vagy nőnemű írók – sorsa (pláne, ha sokat is keresnek azzal, hogy írnak, és ezáltal szerintem ki lehetett volna tárni a populáris kultúra-magaskultúra megítélése körüli sztereotípiákra, amit Létay Dóra érintett, amikor a sorozatszínészi karrierjét hozta szóba: lehet ő hiteles a televízióban - és tényleg, miért ne alakíthatna valaki olyan kiválóan egy szappanoperában, mint egy művészfilmben – sosem fogják ugyanúgy értékelni, mint a színházi vagy komolyabb filmes szerepeit; érdekes, hogy ő maga is a televíziós alakításait értékeli kevésbé, hogy azért, mert az szappanopera, vagy mert szerinte mint színésznő nem fektetett bele annyi energiát, nem derült ki egyértelműen).
Nőnemű írókat mondtam, méghozzá azért, mert az este negyedik aktív résztvevője Rácz Zsuzsa szerkesztője, Szántó Erika volt, aki viszont irtózik a nőirodalomtól mint kifejezéstől (így behozva egy másik lehetséges szempontot a beszélgetésbe): oké, nő írta nőkről, de attól még ugyanúgy irodalom, vegyük például Tolsztojt, az Anna Karenina is miről szól? Női sorsról és szerepekről, házasságról, megcsalásról. Utóbbiról szintén szó volt az este végén, igen, megemlítették, hogy bezzeg a férfiaknak ezt is inkább elnézi a társadalom, de nem is ez a baj, hanem hogy a nők kevésbé nézik el maguknak. Kicsit olyan volt ez az este, mint egy speciálisan nők számára tartott önbizalomnövelő tréning, legyünk bátrak, vállaljuk a vágyainkat meg merjünk írni, hiszen mind tudunk (Bódis Kriszta), ne hagyjuk magunkat, és nyugodtan vágassuk rövidre a hajunkat, ha az tetszik, még ha a férfiak állítólag a szende, hosszú hajú nőket akarják is (az egyik, felolvasott regényrészlet szerint). E ponton fel is állt az egyik vendég hölgy, és buzgón ecsetelte, mennyire igazat ad a szerzőnek és milyen hülyék a pasik, mind egy kaptafára mennek, mindnek hosszú hajú lány kell – na, itt kezdtem rosszul érezni magam a hosszú hajam miatt, de ez részletkérdés – és nem is ezen múlik.
