Fotó: Bach Máté

Az elszalasztott lehetőségekről és a meg nem élt életekről szól André Aciman új regénye, a nagy sikerű Szólíts a neveden folytatása. A Találj rám! három történetszálon keresztül mesél a szerelemről, a vágyról és az ember törékenységéről, és persze az is kiderül belőle, hogyan alakult Elio és Oliver sorsa tíz, illetve húsz évvel azután, hogy megismerték egymást. Történetük második része olyan is meg nem is, mint amit várnánk. A középpontban ugyanis nem a két fiú kapcsolata áll, hanem újabb szereplők és újabb találkozások, bár a háttérben persze ott kísért a múlt és a sok „Mi lett volna, ha…?” kérdés is. Viszont Aciman (aki nemrég a Margó Irodalmi Fesztivál vendége volt) most is olyan pontosan és őszintén mesélt az ellentmondásos érzésekről, a kimondatlan szavakról és az elmulasztott cselekedetek súlyáról, hogy végül ez a könyv is megadja mindazt, amit a Szólíts a nevedenben szerettünk (a könyvről készült kritikánk ITT olvasható, a szerzővel korábban készített interjúnkért pedig IDE kattintsatok).    

André Aciman: Találj rám!

Fordította: Szigethy-Mallász Rita, Athenaeum Kiadó, 2019, 300 oldal, 3999 HUF

 

A Találj rám! már az első oldalakon meglepi az olvasóját, hiszen sem időben, sem térben, sem pedig az elbeszélő személyében nem ott veszi fel a fonalat, ahol az előző könyv véget ért. A regény kezdetén a várakozásokkal ellentétben nem a kicsit idősebb és érettebb Elio gondolataival és érzéseivel találjuk szembe magunkat, hanem helyette az (azóta elvált) apját, Samuelt ismerjük meg, aki épp vonatra száll, hogy Firenzéből Rómába utazzon a fiához. Csakhogy útközben leül vele szemben egy nagyon izgalmas és vonzó fiatal nő, akivel beszélgetni kezdenek, és akivel egy pillanat alatt egymásba szeretnek. A sorsszerű találkozás egycsapásra megváltoztatja mindkettőjük életét.

„…bármennyi időt adtál is nekem magad mellett, egész életem, a gyermekkorom, az iskolás- és egyetemistaéveim, a tanárként és íróként eltöltött időszak életem minden más eseményével együtt a tehozzád vezető út része volt csupán.”

Sam és Miranda villámcsapásszerű, hirtelen jött szerelme és megismerkedésének története határozza meg a könyv első felét, illetve azokat a témákat, amelyeket a regény egésze boncolgat: megjelenik az első találkozások izgalma, az egymás előtti lemeztelenedés folyamata, a hullámzó érzések, a bizonytalanság és a vissza nem fordítható idő problémája. A regény közepétől azonban már ismerősebb terepen találhatjuk magunkat. A második fejezetben, amely a Kadencia címet kapta, már Elio a főszereplő, így az ő sorsának alakulásába és érzéseibe leshetünk bele, ráadásul hasonló élethelyzetben találjuk, mint a korábbi könyvben, hiszen most is egy erős vonzalom születésének és kibontakozásának lehetünk tanúi. Igaz, ezúttal ez már nem az első szerelem. 

André Aciman: Azok a vonzalmak izgatnak, amik egy pillanat alatt születnek meg

Fotó: Bach MátéAndré Aciman úgy ír a szerelemről és a vágyról, mint senki más, ez már kiderült a Szólíts a neveden című regényéből is, amelyből Luca Guadagnino rendezett Oscar-díjas filmet, és amely elképesztően nagyot robbant tavaly (kritikánk ITT). Elio és Oliver története valami olyasmit...

André Aciman izgalmas szerkezetet talált ki a folytatáshoz: a szereplők zenei érdeklődéséhez igazodva ugyanis úgy építette fel a könyvét, mint egy klasszikus zenei művet. Míg az első tétel az életközépi válságból egycsapásra kilábaló apa szerelmi története, addig a második annak egy variációja. Apa és fia sorsa egymásban tükröződnek és vannak köztük átfedések, ismétlések is. Elio életét szintén egy nagyon izgalmas első találkozás bolygatja fel. Ahogy apja egy véletlennek köszönhetően rátalált Mirandára, úgy ismerkedik meg ő is a nála jóval idősebb Michellel.

A harmadik „tétel”, a Capriccio egy kötetlenebb, lazább, csapongóbb zenei formára utal. Ez Oliver fejezete, amely azért is különleges, mert a Szólíts a nevedenben Aciman olyan elbeszélői technikát alkalmazott, amely nem adott lehetőséget arra, hogy az ő érzéseit, gondolatait is megismerjük. Ezzel szemben most nagyon is beleleshetünk az ő nézőpontjába. Kiégett, érzelmi válságban lévő férjként látjuk viszont életének egy fordulópontján, egy költözés előtti búcsúbulin, ahol egy nő és egy férfi barátját is megkívánja, de leginkább Elio és az elszalasztott szerelmük után vágyakozik, az élet után, ami az övék lehetett volna, de nem lett. 

Visszatérnek a Szólíts a neveden érzékeny hősei

Világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon is a Szólíts a neveden folytatása, a Találj rám!, az olvasók pedig ezen a héten személyesen is találkozhatnak a szerzővel, hiszen André Aciman a Margó Irodalmi Fesztivál vendége lesz. André Aciman: Találj rám!

A három rész végül a Da Capo című fejezetben ér össze, ami már önmagában is utalás arra, hogy ismétlés következik, visszatérünk mindennek az elejéhez, és így megtörténik az, ami a zenei művekben gyakori, az életben viszont nagyon ritka: visszaugrunk a kiindulópontra.

A Találj rám! legmeghatározóbb témája egyértelműen az idő. Ahogy a Szólíts a nevedenben is az volt a leghangsúlyosabb, hogy a fiúknak önmagukkal, a vágyaikkal, és az idővel kellett megvívniuk a csatát, úgy ezekben a történetekben is ez a téma van fókuszban, csak mindez megspékelődik azzal, hogy a szereplők már idősebbek, már elvesztették azt, akik egykor voltak, és azt is, akik lehettek volna.

„Mennyi idő, mennyi év, mennyi élet, amihez közünk lett, és amit otthagytunk, mintha meg se történtek volna, pedig nagyon is megtörténtek – az idő, mondta, amikor elalvás előtt összeölelkeztünk tegnap késő éjjel, hiszen mindig az időnkkel kell megfizetnünk a meg nem élt életért.”

Aciman most is elképesztően jó pszichológiai érzékkel ásott le szereplői érzéseinek mélyére és nagyon jól elkapta annak a különös nosztalgiának az érzését is, ami a fiatalkori vágyak utáni vágyakozásból fakad. Mindezt a zene motívumán keresztül ragadta meg, amely nemcsak a regény szerkezetében és cselekményében játszik fontos szerepet, hanem egy központi metafora is, az ember lehetséges életeinek, elmulasztott lehetőségeinek leképeződése.

„A zene nem egyéb, mint kadenciába szedett megbánás, amely képes az öröm és a remény illúzióját kelteni. A legegyértelműbb kifejezése annak, hogy mindannyian csak rövid időt töltünk itt, és hogy ezalatt is többnyire elhanyagoljuk, becsapjuk, vagy még rosszabb esetben egyáltalán nem is éljük meg az életünket. A zene maga a meg nem élt élet.”

A Találj rám! másmilyen, mint a Szólíts a neveden volt, mégis sok szempontból hasonló. Míg az első részt a fiatalság, az első szerelem, az identitáskeresés és a tapasztalatszerzés izgalma, a vágyak és a lehetőségek végtelensége járta át, addig a második könyv fejezeteit az emlékezés, a nosztalgia, a múltból hozott sebek és az elszalasztott lehetőségek témája mozgatja. Mégis mindkét könyvben ugyanolyan intenzíven jelennek meg az érzések, a vonzalom, a másikkal való egyesülés és a szerelmesek sebezhetőségének motívumai. Ahogy ugyanolyan izgalmasak a mesterien megalkotott párbeszédek is, amelyekben a kimondott szavak mellett hasonlóan fontos szerepet kapnak a kimondatlanságok, a félreértések, az utalgatások és a folyamatos tapogatózások a másik érzései felől. A Találj rám! azt üzeni, hogy bár az élet és az idő sokszor nincs összhangban, soha nincs késő, hogy ránk találjon a boldogság. És hogy bár az életidő nem visszafordítható, a múltbeli be nem teljesült vágyaink ugyanúgy, vagy még jobban meghatározzák azt, akivé váltunk, mint mindaz, ami megtörtént velünk.