Mindenki, de tényleg mindenki színezni akar!

.konyvesblog. | 2015. június 10. |

partvonal_csodalatos_allatok.jpgCsodálatos állatok

2015 új őrülete a felnőtt színező: április elején írtunk róla, hogy az Amazon eladási listájának élén két felnőtteknek szánt kifestőkönyv is szerepel. A skót illusztrátor, Johanna Basford Secret Garden (Titkos kert) című könyvéből például világszerte 1,4 millió példányt értékesítettek, ami döbbenetesen nagy szám. A szerző a sikert azzal magyarázta, hogy az általa rajzolt könyvek révén az emberek kikapcsolódhatnak, miközben kiélhetik kreativitásukat is. "Emellett ebben az egészben van némi nosztalgia is: nagyon sokan mondták azt nekem, hogy régebben akkor színeztek titokban, amikor már ágyba dugták a gyerekeiket" - mesélte.

partvonal_varazslatos_arcok.jpgVarázslatos arcok

A stresszes vagy csak simán nosztalgikus felnőtteknek itthon se kellett sokáig várniuk: május közepén jelent meg a Partvonal Kiadó gondozásában Marty Noble Csodálatos állatok című színezője, amelyben virágokkal és ornamentikus mintákkal egybefonódó hattyúkat, pávákat, pillangókat és madarakat színezhet kedvére bárki, és ekkor jelent meg Miryam Adatto Varázslatos arcok című kötete is; utóbbiban a kagylók, virágok, madarak, levelek, szőlőfürtök és geometrikus formák között megbújó női arcokat lehet festegetni.

Néhány hete aztán a Magnólia is előállt a saját felnőtt kifestőjével: a Szép álmokat! című kötet színezésével az álmatlan órákat dobhatjuk fel, ami kreatív alternatívája lehet a bárányok számlálgatásának, nem utolsósorban pedig ezzel a módszerrel búcsút inthetünk a stressznek is. A Magnólia azóta előállt egy japán témájú színezővel, melynek mintáit a szigetország hagyományai és természethez fűződő ünnepei ihlették (a címe: Japán minták), és egy vintage stílusúval (Vintage minták), melynek képei a művészet és dizájn aranykorát idézik fel.

Japán minták

Amikor áprilisban először hírt adtunk a felnőtt színezők elképesztő sikeréről, akkor azt írtuk, hogy ezekben a kiadványokban George R.R. Martin és kollégái igazi kihívóra találtak. Nos, ezt a mondatot azóta felül kellett vizsgálnunk. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy Martin is ráérzett a felnőtt színezőkben rejlő lehetőségekre, és egy olyan könyvet készül piacra dobni, melyben a Trónok harca 45 ikonikus képét színezhetik ki a rajongók.

Vintage minták

A kötet a tervek szerint ősszel jelenik meg, és olyan neves fantasy illusztrátorok képei jelennek majd meg benne, mint Yvonne Gilbert, John Howe, Tomislav Tomic, Adam Stower és Levi Pinfold. A Guardian szerint egyelőre nem ismert, hogy milyen jelenetek lesznek benne a színezőben, de ismerve Martin írói vérszomját, nem túlzás azt feltételezni, hogy jó sok pirosra lesz szükség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.