Titokban minden felnőtt színezni akar?

Titokban minden felnőtt színezni akar?

.konyvesblog. | 2015. április 07. |

George R.R. Martin és kollégái igazi kihívóra találtak: körülrajongott fantasyk, várva várt krimik, vagy a kritika által felmagasztalt szépirodalmi művek helyett ugyanis jelenleg két kifestő szerepel az Amazon eladási listájának az élén. A skót illusztrátor, Johanna Basford Secret Garden (Titkos kert) című könyvéből eddig világszerte 1,4 millió példányt értékesítettek, míg a friss megjelenések közé tartozó Enchanted Forestből (Elvarázsolt erdő) 226 ezer példány kelt el eddig. A sikerhez hozzájárulhatott, hogy a kifestőket olyan hírességek is ajánlgatták, mint az amerikai Zooey Deschanel, vagy az 1,6 millió Instagram-követővel rendelkező dél-koreai popsztár, Kim Kibum.

Nem ez az egyetlen olyan, felnőtteknek szánt színező, amely az elmúlt években jó eladási számokat hozott, amit a kiadók a stresszoldással magyaráznak. Johanna Basford is azt mondta, hogy az általa rajzolt könyvek révén az emberek kikapcsolódhatnak, miközben kiélhetik kreativitásukat is. "Emellett ebben az egészben van némi nosztalgia is: nagyon sokan mondták azt nekem, hogy régebben akkor színeztek titokban, amikor már ágyba dugták a gyerekeiket" - mesélte. Mostantól azonban nincs mit szégyellni, bárki bármikor színezheti a tekervényes, alaposan és aprólékosan kidolgozott mintákat.

Basford egyébként azt mondta, hogy őt is meglepte a kötetek sikere, hiszen, amikor az első megjelent, akkor a felnőtteknek szóló kifestők még egyáltalán nem voltak divatban. Jelenleg a harmadik könyvén dolgozik, és nagyon úgy fest, hogy a felnőtt színezőknek még jó darabig nem áldozik le, az emberek ugyanis láthatólag büszkék a műveikre, és előszeretettel osztják meg az általuk színezett képeket a közösségi felületeken.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.