Michel Houellebecq nyerte a Goncourt-díjat

.:wendy:. | 2010. november 08. |

A franciák legismertebb írója, Michel Houellebecq kapta meg idén a legrangosabb nemzeti irodalmi díjat, a Goncourt-t.

Ősszel megjelent La carte et le territoire (A térkép és a felségterület) regényével  Michel Houellebecq volt a díj egyik nagy esélyese, de egészen a mai napig kérdés volt, vajon a zsűri leteszi-e a garast az irodalmi közvéleményt erősen megosztó szerző mellett.

Annál is inkább, mert a zsűri egyik tagja, a szintén író Tahar Ben Jelloun korábban erőteljes támadást indított Houellebecq ellen az olasz La Republicában. Azt írta, hogy a regény semmi újat nem tartalmaz, csak néhány gondolatot az emberi természetről, és csak összekeveri a valós és kitalált szereplőket, beleértve önmagát is, na meg a nagyobb publicitás miatt bedob divatos márkaneveket is. Később Ben Jelloun azt is nyilatkozta, hogy az, hogy Houellebecq önmagát is beleírta a könyvbe, pusztán azt jelenti, hogy már nem tud semmi újat kitalálni. De a zsűri egy másik tagja, Bernard Pivot is azt sugallta, hogy a legutolsó pillanatig nem biztos a dolog: "November 8-a előtt sokat változhat a kollégáim véleménye. Houellebecq befutó, de sok kiesett befutót láttunk már"- nyilatkozta.  Maga Houellebecq is járt már így, 1998-ban majdnem megkapta a díjat Elemi részecskék című regényéért, majd hét évvel később megint csak jelölték az Egy sziget lehetőségéért, mindkét esetben más vitte el előle az elismerést.

A La carte et le territoire (A térkép és a felségterület) főszereplője egy Jed Martin nevű fiatal művész, aki régi Michelin-térképek fényképezésével lett befutott alkotó. A könyv kifigurázza a párizsi művészvilágot, egy csomó celeb feltűnik benne, két híradós és egy műsorvezető saját néven is szerepel. A történetben ráadásul egy híres-hírhedt, iszákos, rosszul öltözött, kétes illatú Houllebecq nevű író is megjelenik, aki persze nem az igazi Houellebecq, de azért van hasonlóság. Az alternatív Houellebecq például Írországban él elvonulva, ahogy az igazi is éveket töltött Cork-megyében (ma Spanyolországban él).

A Goncourt-díj másik három idei jelöltje Mathias Enard Parle-leur de batailles, de rois et d'éléphants című könyve Virginie Despentes Apocalypse bébé című regénye és Maylis de Kerangal Naissance d'un pont című kötete volt. Houellebecq regénye magyarul  2011 áprilisára, a könyvfesztivál idejére várható a Magvető Kiadó gondozásában.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók