Szeptemberben hagyományosan felpörög a francia könyvkiadás, ilyenkor jelenik meg a könyvek kétharmada. Ennek nemcsak az az oka, hogy a kiadók az év végi díjakban reménykedve az első őszi hónapra időzítik megjelenéseiket, hanem az is, hogy Franciaországban viszonylag kevés megfelelően szűrő irodalmi ügynökség van, és ezért a sörétes puska elvével élve a legtöbben a szeptemberi darába kerülnek. Idén azonban nem számítanak a többiek, minden arról szól, hogy vajon megnyeri-e végre Michel Houellebecq a Goncourt-díjat? Ez a kérdés tartja lázban a francia irodalmi közéletet, és a korábban pornográfiával és rasszizmussal vádolt író tesz is arról, hogy minden róla szóljon (nevének helyes kiejtéséről itt írtunk).
A francia könyvkiadás idei legnagyobb szenzációja Houellebecq legújabb regénye, a La carte et le territoire (A térkép és a felségterület). Az Elemi részecskék és a Csúcson írója öt éve nem állt elő új könyvvel (amennyiben nem számoljuk a Bernard-Henry Lévyvel közösen írt munkát), de még mindig ő napjaink legismertebb francia irodalmi szereplője.
A La carte et le territoire főszereplője egy Jed Martin nevű fiatal művész, aki régi Michelin-térképek fényképezésével lett befutott alkotó. A könyv kifigurázza a párizsi művészvilágot, egy csomó celeb feltűnik benne, két híradós és egy műsorvezető saját néven is szerepel. A történetben ráadásul egy híres-hírhedt, iszákos, rosszul öltözött, kétes illatú Houllebecq nevű író is megjelenik, aki persze nem az igazi Houellebecq, de azért van hasonlóság. Az alternatív Houellebecq például Írországban él elvonulva, ahogy az igazi is éveket töltött Cork-megyében (ma Spanyolországban él).
A regény ma jelent meg, de már korábban is hangos volt tőle a sajtó. Egyrészt ugye külföldön mégiscsak ő a francia író, és hát milyen francia büszkeségre vall, hogy eddig nem részesült a legrangosabb nemzeti irodalmi elismerésben, másrészt az ötéves szünet is csak fokozta a várakozásokat. A Liberation mesterműnek tartja, a Le Parisien pedig magával ragadónak és nyugtalanítónak nevezte a könyvet, és azt is kiemelte, hogy ezúttal nincs szó iszlám-ellenességről vagy pornográfiáról (a Le Monde írása angol fordításban itt olvasható). De nem mindenki osztja a lelkesedést, a francia-marokkói Tahar Ben Jelloun (a Goncourt-díj korábbi nyertese és egyben a zsűri tagja) például éles támadást intézett a La carte et le territoire ellen az olasz La Republicában. Azt írta, hogy a regény semmi újat nem tartalmaz, csak néhány gondolatot az emberi természetről, és csak összekeveri a valós és kitalált szereplőket, beleértve önmagát is, na meg a nagyobb publicitás miatt bedob divatos márkaneveket is. Később Ben Jelloun azt is nyilatkozta, hogy az, hogy Houellebecq önmagát is beleírta a könyvbe, pusztán azt jelenti, hogy már nem tud semmi újat kitalálni.
De nem csak Ben Jelloun miatt fájhat Houllebecq feje. A Slate.fr weboldal kiderítette, hogy legalább három bekezdést egy az egyben vett át a Wikipediáról, konkrétan a házi légyről, Beauvais városáról és egy aktivistáról, de más érintetlenül feldolgozott szövegekről is beszámolt (egy dél-franciaországi hotel leírását a hotel oldaláról kölcsönözte, de egy minisztériumi portálról is átemelt egy bekezdést). Houellebecq nevetségesnek nevezte a vádakat, és azt mondta, aki ezt plágiumnak nevezi, az nem ért az irodalomhoz. Szerinte, amit csinált, az az írói munka része, és többek között Borgest hozta fel példaként.
A vádak persze semmit sem változtatnak azon, hogy a La carte et le territoire továbbra is a Goncourt-díj várományosa, de az is biztos, hogy Houellebecq sem megy a szomszédba némi provokációért. A novemberi díjátadóig követve a történetet pedig minden bizonnyal találkozunk még szórakoztató részletekkel.
