Mert ez van bennetek minden percben

.konyvesblog. | 2015. június 15. |

olvasonk_szerint_2_3.JPG

A címben idézett mondat Rudolf Pétertől származik, aki elégedetlenségét fejezte ki, miután hosszan politikai identitásáról kérdezték, ahelyett, hogy legújabb rendezéséről, a Kossuthkifliről beszélgettek volna Rónai Egonnal.

Harminc író, színész, rendező, énekes, zenész, filozófus, tudós, sportvezető portréja pályafutásokról, magánéletükről, érdeklődésükről, gondolkodásmódjukról és a politikáról. Erről szól a Húzós 2., amely tavaly jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában, és amelyben a Rónai Egon vezette azonos című tv-s portréműsor (mely 2011 óta heti rendszerességgel megy az ATV-n) 2012 novembere és 2014 májusa közötti időszakban adásba kerülő beszélgetések kerültek leírásra. A gyűjteményből az első kötettel ellentétben ugyan a politikusok most szándékosan kimaradtak, de - ahogy már fentebb említettük - a politika szinte minden beszélgetésben jelen van.

Rónai Egon. Húzós 2. - Újabb beszélgetések

XXI. Század Kiadó, 2014, 350 oldal, 3490 HUF

 

Bajor Imrétől kezdve Vidnyánszky Attiláig (a könyvben abc rendbe szedve sorakoznak a szereplők) olyan emberek szerepelnek a könyvben, akik életükkel és pályafutásokkal értéket teremtettek Magyarországon.

Manapság persze jó kérdés, mennyire van létjogosultsága egy televíziós műsor leiratának, mikor a laptop, az okostelefon és tablet állandóan a kezünk ügyében van, és ott egyből vissza tudjuk nézni a műsorokat. A könyv ellen szól, hogy szöveges formában sokszor nem érezni a hangsúlyokat, a gesztikuláció elmarad, a beszélők a mi saját hangunkon szólalnak meg (ami persze sokszor előny is lehet, egy-egy megszólalásában kevésbé kedvelt személy esetében), így elengedhetetlenül is más képet kaphatunk róla, mintha megnéznénk a konkrét adást. Az élőbeszéd leírása után a körülbelül 25 perces beszélgetések feleannyi olvasási időt igényelnek - kimaradtak a videós megszólalók, csak az alanyra koncentrálnak. Óhatatlanul előfordul, hogy az átíráskor “elveszik” egy-két gondolat, a mondatok éle megkopik, vagy éppen máshogy éleződik. Sőt, olyan apróbb hibák is megesnek, mint hogy a beszélgetőpartner elharapott szavai, mondatai miatt rosszul kerülnek leírásra (Kemény Dénes nem két napos, hanem két hónapos felkészülésről beszélt a műsorban, hiszen ki gondolhatná, hogy a magyar vízilabda-válogatott “két, két és fél nap után” olyan eredményekre képes, amilyenre).

Ugyanakkor, egy ilyen portrégyűjtemény időt álló, az a 30 ember, akik ezt a könyvet kitöltik mind-mind olyan személyiségek, akik munkájukkal formálták, formálják a magyar kulturális életet. A polcról leemelve bármikor beleolvashatunk a riportokba, visszaidézhetjük azokat a gondolatokat, érzelmeket, amiket képviselnek. Kovács Kati énekesnő lendülete még a szövegen keresztül is átütő és lehengerlő, Szász János édesapjának történetétől olvasva is összeszorul a torkunk és a gyomrunk. Ezek azok, amik igazán számítanak. Mert bennük inkább ez van, minden percben.

Szerző: Viló Zsófia