(„Narratív csavarra és az identitás törékenységének boncolgatására épít Megan Miranda új pszichothrillere, A tökéletes idegen, melyben a főhős egyszerre nyomozó és saját múltja nyomainak eltüntetője” – írtuk korábban az amerikai bestseller-szerző regényéről. A tökéletes idegen a második, felnőtteknek szóló regénye, ezt öt ifjúsági könyv előzte meg. Megan Miranda írásos interjút adott a Könyvesblognak: az írás és a tudomány közötti hasonlóságokról, a morál szürke zónájáról és a változó identitásokról faggattuk.
Korábban biotechnológiával foglalkozott, majd középiskolai tanár volt. Hogyan lett író és hogyan kapcsolódik össze az írás és a természettudományos érdeklődés az ön esetében?
Nem egyenes úton jutottam el az írásig, de mindig is szerettem olvasni és írni. Sokáig beszéltem arról, hogy szeretnék írni egy könyvet, de sosem adtam magamnak időt arra, hogy ezt a vágyamat valóra is váltsam. Aztán mikor a gyermekeim egy és három évesek lettek, feltettem magamnak a kérdést: ha az írás a szenvedélyem, miért nem adok magamnak egy esélyt? Szóval felállítottam a célt magam előtt, hogy befejezem az első regényem – valaminek a végére érek, hogy bizonyítsam magamnak, meg tudom csinálni. Aznap éjjel elkezdtem írni, és minden éjjel írtam, miközben a gyerekek aludtak, míg csak be nem fejeztem a regényt. Rengeteget dolgoztam rajta, beleértve több teljes újraírást is, de végül ez lett az első publikált könyvem. Az első regényembe összesűrítettem minden múltbéli tapasztalatomat; fiataloknak írtam, középiskolai környezetben játszódik, az alapja pedig egy furcsa, tudományos „mi lenne, ha” előfeltevés. Úgy gondolom, nagyon sok hasonlóság van az írás és a tudomány között, főleg az újraolvasási szakaszban, mikor egy lépéssel hátrébb kell lépni és felülvizsgálni, mi működik a szövegben, valamint nyitottnak kell lenni egy másik megközelítésre.
Megan Miranda: A tökéletes idegen
Fordította: Nagy Mónika, Agave Könyvek, 2017, 287 oldal, 3280 HUF
A tökéletes idegen a második, felnőtt olvasótábornak szóló regénye, ezt öt ifjúsági regény előzte meg. Van különbség az írásmódban?
Az én megközelítésem a sztori vagy a stílus szintjén nem változik. Azonban próbálom a történetet és a tapasztalatokat a narrátor perspektívájából megszűrni. Egy ifjúsági történet esetében sok olyan momentum van, melyet életükben először tapasztalnak meg a fiatalok, ezek nagyon erős, érzelmekkel telített pillanatok. A felnőtt perspektívából pedig a hangsúly azon van, hogy a hosszú évek tapasztalata hová vezeti őket. Próbálok mindig hű maradni a narrátor nézőpontjához és ahhoz, hogyan élné meg és mesélné el az adott történetet.
Miért a pszichothriller műfaját választotta? Melyek voltak az első tapasztalatai a műfajjal?
Úgy nőttem fel, hogy folyamatosan thrillereket olvastam, mindig is vonzottak a rejtélyes történetek. Emlékszem, hogy anyukámmal jártunk a könyvtárba, és én minden héten egy rakás Nancy Drew-könyvvel tértem haza. Később Edgar Allan Poe és a sötétebb klasszikusok szippantottak be, olyan történetek, amelyek a morál szürke zónájában játszódnak. Azt hiszem, a leginkább a karakterek természetrajza nyűgöz le a thrillerekben, a nyomás alatt, a másodperc tört része alatt meghozott döntéseik, melyek felfedik, kik is ők valójában.
Hirdetés
Gyakran játszik a narratív technikákkal; a Minden eltűnt lány történetét (kritikánk róla ITT olvasható) visszafelé meséli el, míg A tökéletes idegenben lassan bontja ki mind a múltat, mind a jelent, amiből végül a teljes kép összeáll. Hogyan építi fel a narratív struktúrát?
A narratív struktúra és a karakterek történetének felépítése összefügg. A Minden eltűnt lány írásakor egy rejtély kibogozása volt az alapötletem, melyben a főhősnek vissza kell mennie a múltjába ahhoz, hogy válaszokat találjon. A tökéletes idegen esetében a főszereplő hisz abban, hogy a történetek az igazsághoz vezetnek. Ezért sokat gondolkodtam azon, ő hogyan mesélné el a történetet, mit fedne fel és mit tartana vissza belőle. Írás közben természetesnek érzem, hogy a karakter határozza meg, hogyan meséli el a történetet. Az írás folyamatánál ezért először mindig nagyon pontosan kell éreznem a karaktert, mielőtt elkezdem felépíteni a struktúrát.
Kideríthető az igazság, ha közben megpróbáljuk elrejteni a múltat?
Narratív csavarra és az identitás törékenységének boncolgatására épít Megan Miranda új pszichothrillere, A tökéletes idegen, melyben a főhős egyszerre nyomozó és saját múltja nyomainak eltüntetője. Megan Miranda: A tökéletes idegen Fordította: Nagy Mónika, Agave Könyvek, 2017, 287 oldal, 3280 HUF Egy komoly újságírói ambíciókkal rendelkező, szakmájában sikeres és elismert fiatal lány, Leah egy botrány és lehetséges per elől menekülve úgy dönt, elbukott, ezért eltűnik a nyilvánosság szeme elől.
Mesélne az alkotói folyamatról?
Általában egy elnagyolt ötletből és egy karakterből indulok ki, és azonnal belemerülök az írásba. Gyakran bele kell magam írni a történetbe, felfedezni, kik is a karaktereim, mik a vágyaik, mielőtt látnám a teljes cselekményt. Miközben írok, az asztalom mellett mindig ott van egy fehér tábla, amelyre felkerülnek az új ötleteim. Miközben a történet gerince formálódik, gyakran felfedezek új dolgokat is írás közben, ezért sokszor írom újra és vizsgálom fölül a szöveget.
Az ifjúsági regényeiben a szereplők 16-17 évesek, a két pszichothrillere pedig szintén egyfajta „coming of age” sztori, melyben a szereplők megkérdőjelezik saját magukat és másokat, puzzle-darabkákból rakják össze az életüket, megélik a fragmentáltságot. Van út a teljesség felé?
Nem vagyok biztos benne, hogy van egyáltalán teljesség, de azért vonzódom ezekhez a történetekhez, mert az életünk döntő pillanataiban játszódnak, mikor felfedezzük, kik vagyunk, és először felnőtt döntéseket hozunk, amelyek befolyásolhatják az életpályánkat. Szeretem a karaktereket úgy elképzelni, mint akik maguk a rejtély vagy puzzle, melyet össze kell rakniuk. Az ifjúsági regényeimben úgy látom őket, mint akik épp felfedezik, kik is ők és mire is képesek. A felnőtt történetekben a karaktereknek gyakran szembesülniük kell önmagukkal, és meg kell küzdeniük azzal, hogy valóban igaz-e az a kép, melyet magukról kialakítottak.
A tökéletes idegen az identitást és az identitásválságot is körbejárja. Mit gondol az identitásról mint konstrukcióról?
Az identitás a történeteim visszatérő témája: az identitást az emberek konstruálják számunkra, a saját identitásunk tükrözi, mások hogyan látnak minket, mi pedig ugyanígy formáljuk mások identitását – mindenkiből azt a képet állítjuk elő, amit látni szeretnénk belőle. Úgy gondolom, különböző identitásokat veszünk fel különböző emberek előtt, szóval nagyon vonz a téma, hogy mi tartozik a személyiség magjához, és mit lehetséges egyáltalán igazán megtudni egy másik személyről.
Mit válaszolna, ha a legjobb barátja Emmy kérdésével hívná fel, és bevallaná, hogy megölt valakit?
Úgy gondolom, a legjobb barátom ismer annyira, hogy tudja, mit válaszolnék.
