Narratív csavarra és az identitás törékenységének boncolgatására épít Megan Miranda új pszichothrillere, A tökéletes idegen, melyben a főhős egyszerre nyomozó és saját múltja nyomainak eltüntetője.
Megan Miranda: A tökéletes idegen
Fordította: Nagy Mónika, Agave Könyvek, 2017, 287 oldal, 3280 HUF
Egy komoly újságírói ambíciókkal rendelkező, szakmájában sikeres és elismert fiatal lány, Leah egy botrány és lehetséges per elől menekülve úgy dönt, elbukott, ezért eltűnik a nyilvánosság szeme elől. Bostonból vidékre menekül, és feloldódik a vidéki tanári lét monotóniájában. Az addigi élet és végső soron a személyiség egy részének feladásában partnerre talál egy problémás kapcsolata elől szintén megszökő régi barátnője képében. A szürke kisváros eseménytelensége azonban nem tart sokáig, egy Leah Stevensre kísértetiesen hasonlító nőt véres támadás ér, Leah lakótársa pedig nyomtalanul eltűnik. Ettől a ponttól kezdve a thriller egy többszintű nyomozás története: az oknyomozó újságíró tanári inkognitóban próbálja a rendőrség előtt egy lépéssel felderíteni a bűntényt, valamint elfedni saját múltját, mely miatt menekülni kényszerül.
A regény izgalmát egyrészt az időkezelése adja, akárcsak Megan Miranda előző, hasonló témájú New York Times-bestseller thrillerének, a Minden eltűnt lánynak (kritikánk róla ITT), melynek cselekménye időben visszafelé játszódik. A tökéletes idegenben a kisvárosi nyomozással párhuzamosan haladunk a múlt titkainak felderítése felé, kibontakozik a naiv és idealista narrátor személyisége és élettörténete. Az ő szemszögéből látjuk, ahogy számára is egyre rejtélyesebbé válik eltűnt lakótársa, egy ponton pedig a Harcosok Klubjában érezhetjük magunkat, mikor Emmy Grey létezése is megkérdőjeleződik, és a narrátorral együtt az olvasó is elbizonytalanodik, nem Leah lehasított, vad és kiszámíthatatlan énje-e, ahogy a rendőrség feltételezi. Az ügyre állított nyomozóval szövődő románc egyébként a regény leggyengébb és legkiszámíthatóbb szála, melynek sablonossága nem tesz jót az amúgy izgalmas történetnek, a férfi ábrázolása egydimenziós, mintha csak egy kötelezően kipipálható kellék lenne a szerző kezében.
Amennyire kevéssé rajzolódik ki a rendőr személyiségrajza, annyira központi kérdés az identitáskeresés kérdésének körüljárása a narrátor szemszögéből. A főhős idegenként érkezik egy teljesen új élettérbe, melynek szabályait nem ismeri, új kötődései szintén olyan személyekhez kapcsolják, akik kívülállók a kisváros szemében. Leah emellett többször szembenéz a felcserélhetőség kontra utánozhatatlanság problémakörével: az áldozatok, akiknek történetét kutatja, lehetnének ő maga is, a szereplők egyszerűen behelyettesíthetőek. Leah naivitása elfedte előle a tényt is, hogy gyakorlatilag semmit sem tud régi barátnőjéről, a személyi azonosság mint állandó megszűnik létezni számára a nyomozás során. A krimi egyfajta fejlődéstörténet is, a kutatás fókusza nem a bűntény, hanem az identitáskeresés és -válság, melyből a főhős úgy emelkedik ki, hogy választ tud adni a kérdésre: „Vegyél bárkit, akit ismersz! Tegyük fel, tudod, hogy megölt valakit. Felhív téged, és bevallja. Te erre A: hívod a rendőrséget. B: nem teszel semmit. Vagy pedig C: segítesz eltemetni a holttestet.”
