Könyvesblokk: Turi, Kürti, Háy, Schein, Zilahi

Indítsuk a hetet a költészet napja előtt néhány remek magyar verseskötettel. A Könyvesblokkban ezúttal Turi Tímea, Kürti László, Háy János, Schein Gábor és Zilahi Anna. Éljenek a versek!

Turi Tímea: Anna visszafordul

Magvető, 2017, 88 oldal, 1990 HUF

Turi Tímeát nem lehet azzal vádolni, hogy nem foglalkozna nőügyekkel, Karinthy viszont hatalmasat tévedett, amikor a férfi-nő konfliktusok gyújtópontjaként az ellentétes irányú vágyódást jelölte meg. „Nem egymást akarják:/a férfi férfi, a nő nő akar lenni”, ebből pedig egyenesen következik, hogy nemcsak a boldogságot, a mosogatás helyes metódusát és a téli fákat kell tanulni, hanem a lelki munkamegosztást is. Kimondhatatlan, visszanyelt vágyak materializálódnak a kötetben, ami megmutatja, hogyan festi teljesen más árnyalatúra ugyanazt a döntést, csöndet és életeseményt néhány év vagy évtized. A felismeréshez olyan irodalmi és mitológiai nőalakok állnak sorfalat, mint a peronról visszaforduló Anna Karenina, a túl sokat agyaló Tatjana, vagy épp Delila, aki szólt előre. És közvetlenül mögöttük ott vannak a teljesen hétköznapi nők, akik keresztként hordják a táskájukat, amibe belefér egy fél élet, és tudják, hogy „vannak fontosabb dolgok, mint a szerelem.” (RE)

A nők naplói

„A nők nem írnak naplót, miközben a férfiak

kétségbeesetten próbálnak szavakat találni

önmagukra. A nők inkább önmagukkal

próbálnak azonosak lenni pár papírlap helyett.

A papírlap zavar! Az én lépéselőnye behozhatatlan,

és a nőknek nincs idejük arra, hogy a túlélés eszközei,

az önszeretet és az önsajnálat, formát kapjanak.

Ők csak szimplán túlélnek.”

Kürti László: A csalásról

Kalligram, 2017, 96 oldal, 2000 HUF

Csalni nemcsak szerelmet lehet, hanem anyát, apát és akár múltat is. A memóriánk persze közben minket csal, mégis könyékig vájkálunk a vér- és könnyáztatta emlékek között. Kürti László új kötetében szerelmi bosszúk bábjai vagyunk, és kisfiúk „a nyolcvanas évek vöröslő padlószőnyegén”. Vagy férjek, akiktől rákos feleségük úgy búcsúzik, hogy „részletesen újramagyarázza a mosógép, kávéfőző, itthoni készülékek működését”. Valami kimondatlan marad, valami mégis mindig ott feszül. A szavak nem ott és nem akkor jönnek, amikor kellene. Talán ezért is van, hogy emberi kapcsolatainkban a bűntudat üli torát, a megbocsátás pedig sokszor elmarad. De baj nincs, hiszen ahogy Kürti is aláhúzza, „vannak kapcsolatok, erőterek, melyeket nem írnak le szavak, képletek”. (RO)

születésnapjára

kegyes sorsot ígért magának,

csillárt és perzsaszőnyeget.

szeretkezést, hetente hármat:

ha már az Istent nem lehet.

nincsen neki fia, se lánya,

gubbaszt harminckét évesen.

kisvárosi szobák magánya

gyötri, a kompakt értelem.

Háy János: Az öregtó felé

Európa, 2017, 200 oldal, 3490 HUF

Muszáj igazat adni: az ember mást sem tesz, csak várja, hogy véget érjen az a rohadt kis élet, és néha a lélek is csak hálni jár belé. Háy János legújabb verseskötete gyomorszorító, elgondolkodtató, versei befurakodnak a bőr alá, a lélekbe, berágják magukat az agyba, hogy ott kattogjanak, rezonáljanak egész nap. Sehova nem futó sorsok, széteső individuumok, búcsúölelésből fogant „nem szerelemgyerekek”, és szeretők, akiket csak azért tartanak, hogy éjjel, részegen legyen kinek sms-t írni. Szánni valók is lehetnének akár, ha nem lennének fájdalmasan ismerősek, olyanok, mint mi mindannyian, akik egyszer régen, valaha tényleg azt hittük, hogy nekünk „más lesz az, hogy élet”. (RO)

Az nevet, aki a végén

Felesküdött ellened,

mondod, a világ,

holott csak született

egy gyerek, akit te nem,

de volt, aki nagyon is várt,

csak meguntad, ahogy éltél,

s nincs erőd csinálni

valami mást,

csak napi szinten

növekszik benned

a káros anyag,

és senki nem bír

már elviselni,

s te sem bírod

elviselni magad.

Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből

Jelenkor, 2017, 101 oldal, 2499 HUF

„Aludni kell megint vagy/harminc évet, mire fájó szemét/a kor újra fölnyitja?” – kérdi Ragyogni fog című versében Schein Gábor. Tízedik verseskötete társadalmi, közéleti és metafizikai déjà vu, melyben nemcsak a korról, a múltból táplálkozó, múlt felé tartó, múltat teljesen félreértő és a félreértést legitimizáló kortárs jelenről, hanem az emberi mulandóságról is gondolkodik. Közéleti versei, melyeket akár lírai nyílt leveleknek is tekinthetnénk rémország és kísértethaza lakóihoz (vagyis magához a közhöz), az Esernyők a Kossuth téren (Jelenkor, 2014) esszéit idézik, formába kényszerítik az évtizedes mozdulatlanságot, és éles ellenpontul szolgálnak a Kórházi reggelek című ciklushoz, melyben a költő betegszobájának intim teréből figyelhetjük a halálos betegséggel való viaskodás. Borzongatóan éleslátó, és ebből fakadóan rendkívül nyomasztó könyv lett az Üdvözlet a kontinens belsejéből, melynek legfontosabb kérdése, hogy ha az embernek sikerült, vajon az ország le tudja-e győzni a feje fölött köröző démonjait. (RE)

Hó nélkül

Minden a régi. A tarkón meggyűlő

ráncok, a vezércikkek, a gyűlölet,

a vakolat réseiből kiömlő sötét.

Aki hosszú távollét után látogat haza,

mégsem talál semmit a helyén.

És az sem, aki minden nap itt ébred.

A jövő nyomait úgy kerülgetik,

mint a kutyák ürülékét. Menekülnek

mindannyian, beteljesül rajtuk a jóslat.

Sóhajuk a múlni képtelen idő.

A szív dobozba zárva kívül pihen,

már nem makacs gyermekököl.

Zilahi Anna: A bálna nem motívum

Magvető, 2017, 56 oldal, 1990 HUF

A jó és a rossz verseskötet könnyű megkülönböztetni. A jó képes egy olyan nyelvi világot teremteni, amiben hosszú időre el lehet veszni, hogy szóról szóra haladva felfedjük a nyomokat, és megmutassa magát az addig ismeretlen univerzum. Zilahi Anna verseivel különböző folyóiratokban már találkozhattak a figyelmesek, első verseskötete ennek ellenére kellemes meglepetés, annyira színes és összetett.

"Minden látszat ellenére, ez itt csak a felkavarodott/ mély, nem átjáróház, remélem, megértik a piranhák,/ és amikor lerágják rólam a bálnát,/ hozzám érve megtorpannak, és beérik ennyivel.” Pontosan ilyen Zilahi Anna első verseskötete: nem átjáróház; folyamatos reflexió és a korai Kispál és a Borz dalaszövegek hatása is tetten érhető benne. A bálna nem motívum borzasztó jó cím, Zilahi pedig szuperérdekes költői világot épít nagyon sok vízzel, köddel, testtel és bálnával, de ezek mind csak arra szolgálnak, hogy a nyelvről gondolkodjon: “A nyelvben, ebben a szomorú véredényben,/ nem utazhatunk tovább./ (...) A vérem még én vagyok, a nyelvemen átfolyik,/ a test fosszília". A nagyon erős és hangulatos képek között játékosan csúszik be a filozofálgatás is, de ez ne ijesszen el senkit, mert a költő ügyes házigazda a nyelvi univerzumában. (vl)

Irtás

Mint aki még nem látott embert kérget kaparva

önmagát keresni egy fában.

Kettő óra nulla nulla, kinézek az ablakon, a ganggal

keverem az eget. Nyilakat rajzolok a karomra,

pragmatikusan tanulom kezelni a nem-öleléseket.

Épp új alkut kötök, még nem értem, kivel.

Mert a sötétben ugyanaz a szőke, a vörös és a barna is.

Sötétben akár te is lehetnék, de nem vagyok.

Ahogy szénbe fordul minden szűkölés,

kórházban a csend és a nappalok.

Láttam már valahol, jutna eszembe, ha

szembejönnék magammal az utcán, de nem

jövök. Heg van minden tenyérközépen,

kézfejen. A szorongás hol kezdődik el.