Kondor Vilmos bő egy hónapja Facebook-oldalán jelezte, hogy elege van a bevándorlók elleni kampányból, múlt héten pedig megjelent az az e-novellája, amelynek teljes bevételét az Artemisszió Alapítvány kapja. Kondor azt mondja, hogy részben saját emlékeiből építette fel Az otthontalanság otthona történetét („eszembe jutott, milyen volt, amikor párszor átmenetileg én is – hol diákként, hol oktatóként – egy másik országban vertem tábort”), amely igazából eléggé más, mint amit eddig megszokhattunk tőle, még ha egyes elemei nagyon is ismerősek lehetnek.
Kondor Vilmos: Az otthontalanság otthona
Libri Kiadó, 2015, 499 HUF
Kezdjük rögtön a főhős Miksával, akiből külföldön a könnyebb kimondhatóság kedvéért Max lesz, családneve kikopott, lett helyette a foglalkozását jelölő Gartner/Jardinier/Gardiner. Az idegenbe szakadt férfi alakja ugyanakkor egyáltalán nem idegen Kondortól, hiszen leghíresebb protagonistája is éppen ilyen: Gordon Zsigmond évekig Amerikában élt, már ott is bűnügyi újságíróként dolgozott (a Budapest Noirban is említett amerikai esetét Kondor a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenesben írta meg), világlátott, tapasztalt, angolul jól beszélő férfi, ami a harmincas évek Magyarországán egyszerre teszi irigyelt és gyanús figurává.
Nagy különbség azonban, hogy míg Gordon egy proaktív, kezdeményező alak, addig Az otthontalanság otthona hőse csak sodródik. Egyetlen saját kezdeményezése talán csak az volt, hogy elhagyta hazáját, igaz, az okok itt is homályban maradnak: „Nem azért, mert küldték, nem azért, mert hívták, talán inkább azért, mert nem marasztalták, és Miksa – amint húzkodta ki a maribori földből a maribori begóniák maradványait – azon gondolkodott, hogy a haza vajon akkor is az-e, ha marasztalni kell az embert.”
Az országok között bolyongó férfi leginkább a nyelvben talál otthonra, azon belül is egyetlen szóban. Előáll az a kínosan suta eset, amikor a más ország nyelvét alig értő idegen – gondolván, ebből baj nem lehet – mindenre igennel felel. Miksának tehát ez az igen lesz az otthona, az a fogódzó, amelybe a hétköznapok idegenségében belekapaszkodhat. Bizarr yes-man-ségéből még akkor sem enged, amikor az igenek mantrája veszedelmes helyzetbe sodorja. Kondor korábbi történeteihez hasonlóan ugyanis természetesen itt is lesz majd bűneset, ám csalódni fognak, akik egy újabb noirra számítanak. Az otthontalanság otthona ugyanis az eddigiekhez képest sokkal elméletibb, filozofikusabb, Kondor pedig kicsit keserűbb és elmélkedőbb a megszokottnál, novellája pedig leginkább a haza, a hon, az otthon összefüggéseivel, ezek hiányával, és mindezeknek a nyelvhez való kapcsolatával foglalkozik.
„De a nihil nem idilli állapot,
csak lustán basznak az állatok.
Valahogy azt súgja az ösztönöm:
jobb, ha magamba költözöm”
– énekli Kiss Tibi a dalban, melytől Az otthontalanság otthona is kölcsönözte a címét. Kondor hőse pont ezt teszi, magába költözik, bele a nyelvbe, egyetlen szóba, és nem hagyja el még akkor sem, amikor az gondosan felépített kis univerzumának bedöntésével fenyeget.
