Hatvan éve jelent meg A kis Nicolas

Hatvan éve jelent meg A kis Nicolas

Ruff Orsolya | 2019. március 29. |

nicolas1.JPG

Illusztráció: Jean-Jacques Sempé

Hatvanéves lett a francia gyerekirodalom leghíresebb kisfiúja, kis Nicolas, akinek kalandjai először 1959. március 29-én jelentek meg könyv alakban. A kezdet kezdetén talán még maga az alkotópáros, az utóbb az Asterix- és Lucky Luke-képregények írójaként is világhírűvé lett René Goscinny és a The New Yorkernek meg a Paris Match-nak rajzoló Jean-Jacques Sempé sem gondolta volna, hogy a kisiskolás Nicolas történetei ekkora sikert aratnak majd – a népszerűséget mindenesetre jól jelzi, hogy az általuk jegyzett Nicolas-köteteket az évek során 45 nyelvre lefordították és világszerte 15 millió példányt értékesítettek belőlük. Az öntudatos, világra nyitott, barátaival véd- és dacszövetséget kötő, időnként persze rosszalkodó, nagyon érzékeny és végtelenül szeretetre méltó Nicolas figurája igazi gyerekirodalmi klasszikus lett, akinek imázsát még a félresikerült filmes adaptációk sem tudták romba dönteni.

Goscinny-Sempé: A kis Nicolas

Fordította: Bognár Róbert, Sík Kiadó, 2015, 676 oldal

 

Nicolas kalandjai 1956 és 1958 között eredetileg képregényként kezdték a pályafutásukat a belga Le Moustique magazinban. A felállás már akkor adott volt: Goscinny szállította a szöveget, Jean-Jacques Sempé az illusztrációt. Utóbbi így emlékezett a folytatásra: „Három-négy évvel később egy vidéki lap munkát ajánlott kettőnknek. Goscinny írja a szöveget, én csináljam a rajzokat. René hozta az első szöveget; egy kisfiú – Nicolas – mesélte benne a maga és a barátai életét. (…) Kiadták az első kötetet, A kis Nicolas-t… mi tagadás, nem volt elsöprő sikere”. A kezdeti döcögés ellenére viszont beindult a verkli, és a kötetekkel jött a siker is. Pedig felületesen szemlélve, a Nicolas-sztoriban nem történik semmi eget rengető: egy kisiskolás fiú és a haverjai mindennapjait mutatja be, például azt, amikor meglátogatja őket a tanfelügyelő, új gyerek érkezik az osztályba, vagy azt a napot, amikor Nicolas új biciklit kap.

Ami kiemeli ezeket a történeteket a sok-sok gyerekirodalmi mű sorából, elsősorban az a könnyed, élőbeszédszerű hang, amellyel Nicolas E/1-ben betekintést enged a saját és barátai világába. Kalandjai által egy rég letűnt, idilli gyerekkor mozzanatai elevenednek meg, de Nicolas látszólag hiába csontosodott bele az ötvenes-hatvanas évekbe, történetei még mindig frissnek hatnak. Van ugyanis, ami egyáltalán nem változik – például az az elevenség, kíváncsiság és humor, amellyel Nicolas a környezetében élőket szemléli. Nicolas legfontosabb védjegye talán a finom irónia, amellyel nemcsak a vele egykorúakat, hanem a felnőtteket is bemutatja:

„Clotaire az osztály legrosszabb tanulója, és a tanító nénink minden hónapban mindenfélét beír az értesítőjébe, a Clotaire szülei meg minden hónapban megmérgesednek, és akkor Clotaire nem kap édességet, és nem nézhet televíziót. Már annyira hozzászoktak, mesélte Clotaire, hogy a mamája havonta egyszer nem is csinál édességet, a papája meg átmegy tévét nézni a szomszédokhoz.”

A kis Nicolas egyik legfontosabb alaptétele, hogy a fordulatok, a kalandok mindig a felnőttekről is állítanak valamit – például, hogy néha ugyanolyan türelmetlenek, gyerekesek vagy versengők tudnak lenni, mint Nicolas-ék, azt pedig külön vicces látni, hogy az eredendően kedvesnek és jóindulatúnak tűnő szülőket, tanítókat, orvosokat, teremőröket vagy iskolai fényképeszeket hogyan hozza ki a sodrából egy csapat kisiskolás.

A Nicolas-történetek persze tizedennyire sem lennének viccesek, ha nem lenne az a színes társaság, melyet a főhős köré pakolt Goscinny: a csak fiúkból álló osztályba jár például a „tanító néni kedvence” Agnan, az örökké majszoló Alceste, vagy Geoffroy, akinek „nagyon gazdag a papája, és minden játékot megvesz neki”. Mindegyik egy alaptípust testesít meg – ebből a szempontból nagyon jól illenek hozzájuk Sempé karikaturisztikus rajzai –, cselekedeteik, reakciók emiatt sokszor kiszámíthatóak, a kiszámíthatóságuk pedig pontosan emiatt állandó humorforrást is jelent. Az eredeti neveket – melyek még a franciáknak is szokatlanok, hiszen vagy a középkori lovagokat, vagy egy szentté avatott papot, vagy épp egy moliere-i figurát idéznek meg – szerencsére megtartotta Bognár Róbert fordító, míg például az angolban átnevezték őket (Agnanból például Cuthbert lett, Eudes-ből meg Eddie.)

A Nicolas-kalandok magyarul több kiadásban is megjelentek, legutóbb gyűjteményes kötetben. A hatvanadik évfordulóra a franciák ugyanakkor egy igazi ünnepi kiadással készültek, ami főként a gyűjtőket hozhatja majd lázba:

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.