Nem kell, hogy fájjon a kötelező

.konyvesblog. | 2014. április 14. |

 

Forrás

Kötelezők helyett inkább úgynevezett „közös olvasmányokra” lenne szükség, ezekből viszont többre – ez volt a múlt heti Mesebeszéd 2. gyerekirodalmi szimpózium első szekciójának talán legfontosabb konklúziója. A Fájdalmasan kötelező - Kőszívű ember fiai és/vagy Éhezők viadala? című beszélgetésen sok minden szóba került, bár Jókai regénye és Az éhezők viadala éppen nem. Írásunkban összefoglaljuk a leglényegesebb érintett kérdésköröket. Korábban írtunk a kortárs irodalom középiskolai tanításáról, illetve a gyerekkönyvek megbélyegzéséről és vásárlásának szabályairól.

Résztvevők:

  • Benedek Anna (moderátor) - A prae.hu irodalmi rovatának vezetője, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Főszervezője volt a PIM tavalyi kezdeményezésének, az Y-generáció elnevezésű olvasókörnek.
  • Bacsó Péter - A budapesti Eötvös József Gimnázium magyartanára.
  • Gombos Péter - Egyetemi tanár Kaposváron, szakterülete a gyermekirodalom. A Magyar Olvasástársaság elnöke.
  • Hartai László - Balázs Béla-díjas filmrendező és operatőr, a Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület elnöke, az ELTE Filmtudományi Tanszékének alapító oktatója.
  • Varga Betti - Magyartanár, a Gyerekszemle című ifjúsági irodalommal foglalkozó blog szerzője.

Mi várható el az irodalom tanításától?

A legfontosabb, hogy rá kell szoktatni a gyerekeket az olvasásra ahelyett, hogy leszoktatnánk őket róla  hiszen jó könyvekről beszélgetni már önmagában hasznos és élvezetes tevékenység. Gombos Péter a márciusban megjelent Kié az olvasás? című tanulmánykötetre hivatkozva rámutatott: az utóbbi évtizedekben az irodalom túlságosan tantárgyszerűvé vált, ugyanolyanná, mint a kémia vagy a fizika – ezen pedig valahogy változtatni kellene. Az is probléma, hogy a tanításból szinte teljesen hiányzik a gyakorlatiasság: aki fotózni tanul, az fotókat fog készíteni, aki rajzolni, az rajzokat – ellenben az, aki irodalmat tanul, nem feltétlenül fog megtanulni írni.
Hartai László szerint az irodalomtanítás legfőbb célja, hogy rávezesse a diákokat: egy irodalmi műben nem a történet a lényeg, hanem az, ami ezen túlmutat. De ennél talán még fontosabb, hogy világossá tegye: az irodalmi szövegek megoldási mintát kínálnak a mindennapok problémáihoz.

Ehhez az elképzeléshez Varga Betti is csatlakozott: az irodalomtanár leglényegesebb feladata, hogy olyan műveket adjon a diákok kezébe, amelyek segítségével rácsodálkozhatnak a saját életükre. Ehhez viszont kellenek a sokak által kárhoztatott szerzői életrajzok is, hiszen a tanulók szívesen fedeznek fel történeteket a történetek mögött  ezek segítenek nekik közelebb kerülni a szövegekhez. Mindehhez még hozzátette, hogy az elvárások mind a tanár, mind a diákok részéről osztályonként és egyénenként is nagyon eltérőek lehetnek.

Mi a fontosabb: a műveltség átadása vagy a kreativitás fejlesztése?

Kérdés, van-e a kettő között valódi ellentmondás, hiszen a magyar érettségihez ma már nem annyira tárgyi tudás, mint inkább kreativitás kell, ebben az esetben tehát jó irányba változott az oktatási rendszer. Benedek Anna megjegyezte: az osztályozás során azért elsősorban mégis csak a műveltség alapján ítélnek, hiszen a kreativitás mérésére nincsenek igazán jó eszközeink. Bacsó Péter szerint a problémára éppen emiatt nem is létezik általános megoldás, hiszen a kreativitás nagyon egyénfüggő: van, akiben megvan, van, akiben nincs. Varga Betti hozzátette: a gyerekek rendszerigénye nagy, szemléletük meglepően konzervatív, a többségük pedig (legalábbis a tanórákon) egyáltalán nem kreatív. Számukra az irodalom elsősorban egy pontszerző tárgy: minél jobb eredménnyel akarnak érettségizni, hogy nagyobb eséllyel bejuthassanak az áhított egyetemre vagy főiskolára, éppen ezért nem rugalmasak: időben meg akarják kapni a kötelező olvasmányok fix listáját és a szóbeli érettségi tételeket, nem viselik jól az elkalandozást, a változtatásokat. Talán nagyon rosszul hangzik, mégis: meg kell tanítani a sablon-verselemzéseket is, mert lehet, hogy valakinek éppen ezek segítenek. A követelményrendszer tehát egyfajta patthelyzet elé állítja a tanárokat: bár nagyon fontos a kreativitás fejlesztése is, az érettségire való felkészülést sem szabad elhanyagolni. Ezért lehetnek nagyon hasznosak a különböző fakultációk és műhelyek, ahol viszont elsősorban az íráskészség tökéletesítésére lehet koncentrálni, hiszen egyébként meglepően sok kamasz ír novellákat, verseket, vagy éppen sci-fit.

Szükség van-e kötelező olvasmányokra?

Mindenképpen, sőt, még több kellene: a középiskolákban például legalább évi 6-8. Viszont fontos lenne, hogy ezek ne felülről erőszakolt könyvek legyenek, hanem az osztály és a tanár közösen válassza ki őket (akár többfordulós szavazást tartva), és a klasszikusok mellett lehetőleg szerepeljenek kortárs művek is a listán. Ezeket a könyveket a rosszul csengő „kötelezők” helyett lehetne akár „közös olvasmányoknak” is nevezni. Bacsó Péter hozzátette, hogy a diákok véleménye is valami nagyon hasonló: mikor tanítványaival a kötelező olvasmányokról íratott esszét, a legtöbben azt a véleményt fogalmazták meg, hogy több kötelező kellene, csak nem feltétlenül azok, melyeket eddig tanultak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a klasszikusokat eleve a kukába kellene dobni – ő maga például továbbra is szorgalmazná a diákjainak, hogy beszéljenek az Aranyemberről; nem azért, mert alapmű, hanem mert úgy gondolja, hogy erről a könyvről tanárként tud olyat mondani, ami a tanulók számára is izgalmas lehet. Varga Betti megjegyezte, sajnos sok olyan gyerek és kamasz van, akik egyáltalán nem olvasnak: őket nem csak a kötelezőkkel nehéz megfogni, hanem más, a többiek körében egyébként népszerű könyvekkel is. Itt kiemelte a szülők felelősségét, hiszen a rendszeresen olvasó felnőttek gyerekei jó eséllyel maguk is megszeretik a könyveket – bár természetesen akadnak kivételek is.

Mi a helyzet a felsős kötelező olvasmányokkal?

A felsős kötelezők egy részét, például az Egri csillagokat és az Ábel a rengetegbent a mai napig élvezik a gyerekek, míg mondjuk a Légy jó mindhaláligot kifejezetten nem szeretik. Gombos Péter kifejtette: bár a Légy jó igenis remekmű, egyáltalán nem gyerekeknek való; az első ember, aki ellenezte, hogy bekerüljön az iskolai tananyagba, maga Móricz Zsigmond volt (aki egyébként meg is lepődött azon, hogy könyvét ifjúsági regényként értelmezik). Egyébként a Légy jó mindhalálig már egy ideje nem is része a Nemzeti Alaptantervnek – csak megszokásból tanítják, valahogy „benne ragadt” a kánonban. A tantervben konkrétan csak a János Vitéz, a Toldi és az Egri csillagok szerepel, a Pál utcai fiúk egyáltalán nincs megnevezve, a hetedik osztályra előirányzott elvárás pedig mindössze „egy választható Jókai-regény”. Ennek ellenére mégis rendre ugyanazok a könyvek kerülnek elő az órákon – egyrészt, mert a tankönyvben ezekről van szó, másrészt talán a szokás hatalma miatt.
Hartai László mindehhez hozzátette: igazából teljesen mindegy, milyen könyveket tanítanak az iskolában, hiszen nem a történet a lényeg, hanem az, ami mögötte van.

Benedek Anna Hartai kijelentéséhez kapcsolódva felolvasott két idézetet, az elsőt Kertész Imre tollából: „A könyveket nem kell megérteni, elég az inspiráció, amit bennünk keltenek, gyakran már pusztán azzal, hogy a kezünkben tartjuk, s olvassuk őket. Nem a könyv számít, hanem az olvasója.” A második pedig Neil Gaimantől származik: „Egyfelől a fikció, a kitalált történet a „kapudrog”, amelynek segítségével az ember „rákattanhat” az olvasásra. Ha egyszer valaki megérzi a késztetést arra, hogy tudni akarja, hogy mi fog történni a következő oldalon, akkor lapozni fog, és tovább fog olvasni – még akkor is, ha ez erőfeszítésébe kerül.”

Kell-e „rossz” műveket is olvastatni?

Ha viszont tényleg mindegy, mit olvasnak a gyerekek, felmerül a kérdés: lehet-e, kell-e esztétikailag gyengébben sikerült művekről is beszélni a tanórákon? Hartai szerint igen, hiszen a diákok amúgy is ezeket olvassák (gondoljunk csak az Alkonyat-trilógiára) másrészt a rossz könyvek nagyon hasznosak abból a szempontból, hogy kontrasztanyagot szolgáltatnak a jókhoz, így segítik a magabiztos ítélethozatal kialakulását. Gombos Péter viszont úgy véli: azért „rossz” műveket nem kell olvastatni, csak „elég jókat” (az Alkonyat szerinte „elég jónak” számít) – a zs-kategóriás ponyvák ugyanis nem szolgálhatnak semmilyen pedagógiai célt.

Mi az, ami még a tanterv szigorú betartása mellett is bevihető az irodalomórákra (és esetleg segíthet megszerettetni az olvasást)?

Ilyen például a kortárs irodalom – ezt viszont meg is kell ismertetni a tanulókkal, hiszen tarthatatlan az az állapot, hogy a legtöbb elsős gimnazista egyáltalán nem ismer élő írókat. Bacsó Péter megjegyezte: a szerzői életrajzok bemagolásánál sokkal fontosabb, hogy a diákok tisztában legyenek az olyan alapvető fogalmakkal, mint a verstani vagy narratológiai kategóriák, hiszen ezek ismeretében már bármilyen mai műről tudni fognak értelmesen beszélgetni. Gombos Péter hozzátette: ő szívesen alkalmazza a drámapedagógiát vagy a biblio-terápiát az óráin, de szeret filmeket ajánlani is – ezek talán segítenek egy kicsit még közelebb vinni az irodalmat a diákokhoz.

A hallgatóságból kérdezték:

Az Egri csillagok miért ilyen népszerű még mindig?

Erre a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni: a Spenótban Gárdonyi könyveit még csak a második legjobb ifjúsági regényeknek tartották Rákosi Viktor regényei mögött – mégis, a teremben valószínűleg ma nem ül egyetlen Rákosi Viktor-rajongó sem, az Egri csillagok viszont valamiért kiállta az idők próbáját.

Milyen egyéb műveket lehetne venni felsőben (például a Légy jó mindhalálig helyett)?

Több, a közelmúltban megjelent népszerű ifjúsági regény címe is elhangzott, például Silvana De Maritól Az utolsó tünde, Linda Sue Park Min mester inasa című kötete vagy Patrick Nesstől a Szólít a szörny; a magyarok közül pedig Gimesi Dóra, Tasnádi István és Jeli Viktória közös regényét, az Időfutárt ajánlották a résztvevők.

 Szerző: Illés Zsófia

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.