A Galimard munkatársaként hosszú évek óta dolgozik kiadóként, szerkesztőként, ám most friss, elsőkötetes íróként érkezett a Könyvfesztiválra. Hogyan született meg a Király fürdő című kötet?
Sosem terveztem, hogy író leszek. Mindig is kiadó akartam lenni, azaz könyveket akartam csinálni másoknak, szerzőkkel akartam dolgozni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok. Aztán öt évvel ezelőtt történt valami, elindult bennem egy történet, amit aztán évekig hurcoltam magammal, folyamatosan ott motoszkált bennem. Egy hétvégén aztán egyszercsak előtört belőlem: egyedül voltam otthon, a családom vidékre ment én pedig majdnem egy hétvégén át folyamatosan írtam, szinte megállás nélkül, alig ettem, nem aludtam. Az elkészült ötven-hatvan oldalt kinyomtattam és betettem a fiókba. Azt gondoltam, na ezzel megvagyok, most már foglalkozzunk komoly dolgokkal is, megpróbáltam elfelejteni az egészet. De nem hagyott békén, éjjel felébredtem és ott volt az egész előttem, azt akarta, hogy foglalkozzam vele. Ekkor jöttem rá, hogy nincs mese, meg kell írnom, mert ez valami fontos, lényeges dolog, amit regénnyé kell formálnom. Ekkor kezdődött el az igazi munka.
Mennyire tudta objektíven szemlélni a saját szövegeit? Szerkesztőként pontosan tudja, hogy mi a jó és mi a rossz szöveg, hogy sikerült ezt a sajátjánál eldönteni?
Ez egy egészen más helyzet, mint amit megszoktam. Nehezebb, mert nincs meg az a fajta távolságtartás, ami más szövegénél természetes. Az ember a saját írását illetően tele van kételyekkel, de amikor mások szövegeiről kell döntenem, nincs bennem semmi kétség, bízok az értékítéletemben és tudom, hogy mi jó és mi rossz. A saját szövegemet nem tudom semlegesen kezelni. Szükség van egy szerkesztői szemre, ezért csak akkor hittem el, hogy ebben tényleg lehet valami és születhet belőle könyv, belőlem pedig író, amikor megmutattam a szerkesztőmnek és későbbi kiadómnak.
Ebből az is következik, hogy az ember ilyenkor inkább alábecsüli a teljesítményét, nem?
Igen, hajlamos vagyok alábecsülni az írásaimat. Főleg, amikor először olvastam vissza, amit írtam. Mostanra, több felolvasóest után, és hogy egyre több országban megjelenik a könyv, már néha én is elhiszem, hogy talán nem is olyan rossz ez. Egyébként az alábecsülés akár hasznos is lehet, mert az embernek nőnek az elvárásai. Én nagyon sokat dolgozom a szövegeimen, minden szót megrágok, minden vesszőnek a megfelelő helyen kell lennie.
