Az 5. Képregényfesztivál díszvendége, Kati Kovács legelső, 1994-es képregényében a magyar gyökereit dolgozta fel. A Paprikás rapszódia ártatlan gyereknaplónak indul: a finn Kiti (azaz maga az írónő) 1975-ben Magyarországra jön nyaralni a levelezőtársához.
Ám az (idő)utazásból minden bevezetés nélkül trip lesz, és onnantól a sztori már nem kedves visszaemlékezés az agyonfűszerezett gombócleves meg a rémes/véres hurka elleni harcra, inkább egy gyerekkurvával, gonosz varázslóval, kígyónyakú emberrel és beszélő kutyával súlyosbított lidércnyomás.
Az évek óta Rómában élő finn képregényrajzoló szürreális Magyarország-utikalauzát a Nyitott Könyvműhely adta ki a Képregényfesztiválhoz időzítve. Kati Kováccsal, aki rendszeresen férfiakat eszik a képregényeiben, stílszerűen egy étteremben beszélgettünk, ahol kiderült: a gombócleves és a hortobágyi húsos palacsinta mégsem olyan szörnyű étel, mint ahogy azt gyerekkorában gondolta.
Te is azért rajzolsz négymellű nőket és lógó pöcsű mongolokat, mert gyerekkorodban rányitottál a szexelő szüleidre, és így dolgozod fel a traumát?
Nem láttam, csak hallottam őket, mint a kislány a képregényemben. Ez lehet, hogy rosszabb, mert nekem kell képekkel kitöltenem az emléket.
A mostani magyarországi látogatásodról is lesz képregény 15 év múlva?
Persze, és majd megeszik benne az indexes újságírókat, akik túl sokat kérdezősködnek. Egyébként még nem tudom. Nem tervezek ennyire előre, csak járok a világban. Megélek dolgokat, és figyelem az embereket. Aztán egyszer csak összekeveredik az emlék a fantáziával, és képregény lesz belőle.
Utólag átírod a valóságot, mint a főszereplő Tim Burton Nagy Halában?
Persze, mert egy bizonyos idő elteltével sokkal könnyebb felidézni az emlékeket, és kiszínezni a homályos részeket.
Mennyi a valóságos elem a Paprikás rapszódiában?
Sajnos több, mint gondolnád. Például elfelejtettem átírni Erika és a családtagjai nevét. Akkor nem gondoltam volna, hogy évekkel később megint itt leszek Magyarországon, egy képregényfesztivál díszvendégeként, és ilyen sokan fognak kérdezgetni a munkámról. Most már akár Erika apjához is eljuthat a hírem, aki katona. Remélem, már nincs meg a kardja.
A Férfifaló című képregényed főhőse azért lesz képregényrajzoló, hogy ne kelljen „normális” szakmát választania. Ez rád is igaz?
Igen. Próbáltam komolyabb dolgokat is írni, de nem ment. Rájöttem, hogy az életben sok minden történik (születés, halál, szerelem, háború), amit groteszk rajzokkal sokkal viccesebben, elgondolkodtatóbban lehet bemutatni. Gyakran a saját életem is olyan bizarr fordulatokat vesz, mint a képregényeim, például a nagyapám Magyarországon született és Finnországban halt meg, az apukám Finnországban született és Magyarországon halt meg.
És a férfievés? Ez több képregényedben is visszatérő motívum. Tudatalatti bosszú valami régi párkapcsolati sérelemért?
Dehogyis, nagyon kedves szoktam lenni a férfiakkal. Ez inkább szójáték, mert a mi férfifaló szavunkban is ott van a kettős jelentés: a buja, férficsábász nő, és a nagy emberzabálás.
Saját tapasztalatból tudom, hogy a képregénypanelek jó elrendezése brutálisan nehéz munka. Te hogy lettél benne profi?
Nem jártam semmiféle képregényrajzoló tanfolyamra, a trükkökre teljesen magamtól, intuitív módon jöttem rá. Gyerekkoromban sok Asterixet, Tintint és Fantomot olvastam, meg persze Donald kacsát is, az Finnországban hihetetlenül népszerű. Akkor ragadhatott rám valami a képkockák elhelyezéséről.
Meg lehet élni főállású képregényrajzolóként Olaszországban, a fumetti hazájában?
Nem, be kell vállalni illusztrátori munkát is. Mondjuk nekem könnyű, mert közös kasszán vagyok a férjemmel.
Tehát csak jól kell házasodni, és akkor a képregényrajzolás is stresszmentes örömmeló lesz?
Nem, dehogy, te gonosz hímsoviniszta. Az olasz képregényes élet nagyon kemény, újságokban kell futtatnod a neved comic stripekkel, és mellette folyamatosan önálló albumokon dolgozni. Van, hogy csak 11 kötet után kezd el futni a szekér.
Egyik olvasónk azt írta, ezzel a finn mondattal nyissak nálad: Szine olet kauszin najnen. Mit jelent?
Jaj, ez a legbénább chates ismerkedős duma. Aki ezt mondta neked, nagyjából ennyit is tud finnül. Olaszországban élek, ott a férfiak percenként cifrábbakat kiabálnak utánam. Az ilyeneket, hogy "Nagyon szép vagy!", már fel sem veszem.
(Köszönet Angyalosy Eszternek a tolmácsolásért!)
Alfabéta-zsűrizés ürügyén szervezett ivászat a Roham magazin kocsmájában
(jobbról balra: Angyalosy Eszter a Nyitott Könyvműhelytől; Kati Kovács;
Santito kolléga a Geekzblogról; meg egy fél Greff András)
