A magyar HBO kedd esténként vetíti az Író és kamuhős (Bored to Death) című sorozat második évadát. A történet főszereplője egy Jonathan Ames (Jason Schwartzmann) nevű brooklyni író, aki nehezen boldogul második regényével, és úgy dönt, magánnyomozónak adja ki magát. A mulatságos noir-ügyek megoldásában segítségére van két barátja, a képregényrajzoló Ray (Zach Galifianakis) és a régi idők sajtóvilágában rekedt szerkesztő, George (Ted Danson). Jonathan a második évadban már írást is tanít, szakmai rivalizálásba keveredik, de a bájos bűnügyek megoldását sem hanyagolja.
A sorozat bővelkedik a tréfás fordulatokban, de már az alaphelyzet is csavaros, hiszen írójának neve nem más, mint Jonathan Ames. Ames a valóságban is egy brooklyni író, három regénnyel a háta mögött, de csinált már képregényt, és színészkedik is. Az HBO telefonos interjút készített vele, ezt mutatjuk meg most.
Honnan jött a sorozat címe?
Írtam egyszer egy novellát ezzel a címmel (Bored to Death). A történet egy unatkozó íróról szólt, aki tényleg annyira unta már magát, hogy feladott egy hirdetést a Craiglisten, arról, hogy ő detektív és bárkinek megoldja az ügyeit. Aztán persze jól megszívta, mikor tényleg lett egy ügye, mert egyáltalán nem volt felkészülve rá. Valami olyat tett, amit nem szabadott volna, és ahogy megkapta az esetet, rejtélyes módon emberek haltak meg körülötte. Végül mikor adásba került a sorozat, sokkal viccesebb lett, mint az eredeti szöveg és inkább a vígjátékhoz kezdett közelíteni, hiszen nincsenek valódi hullák a sorozatban. Talán majd a harmadik évadban lesznek kicsit vadabb dolgok. De a címet mindenképp meg akartam tartani, hogy adjak egy kis mozgásteret a kritikusoknak is: egy sorozat, aminek az a címe, hogy halálosan unalmas? Hát az biztos, hogy halálra untuk magunkat - mondhatnák.
Nagyon sokféle területen tevékenykedik: ír, producerként dolgozik és a sorozatban még színészként is feltűnik. Melyik terület áll önhöz a legközelebb?
Leginkább írónak tartom magam. Lehet, nem ez az elfoglaltság az, amit a legjobban élvezek, de mégis ezzel foglalkozom a legtöbbet. Az írás nehéz munka, az öröm és a fájdalom keveréke, vagy hogy egy keresztény kifejezéssel éljek, az agónia és az eksztázis keveréke, bár hogy őszinte legyek ebből az eksztázis nem igazán sok.
Mégis miért jobb akkor írni, mint színészkedni?
Nem tartom magam jó színésznek, de szeretek játszani. Szeretek hülyéskedni. Szeretem, hogy nyugodtan lehetek vicces és bohókás. De nem vagyok képzett színész, éppen ezért kényelmetlen is lenne ennél többet szerepelnem.
Jonathan Ames és Jason Schwartzman Brooklynról beszélgetnek
A főszereplőt saját magáról nevezte el. Mennyi van a fiktív Jonathan Amesben az igaziból?
Természetesen az egész történet fikció, de minden elemében jelen vagyok, nem feltétlenül csak Jonathan Ames karakterében. Az eredeti novellában azért neveztem el a főhősömet saját magamról, hogy jól megkavarjam az olvasót, mert a korábbi sztorijaimról mindig azt hitték, hogy önéletrajzi történetek, amikor pedig nem fikciós dolgokat írtam, esszéket például, mindenki azt hitte, hogy kitalálok dolgokat és túlzok. Így aztán gondoltam, ebben a novellában megfordítom a dolgokat, és magamról nevezem el a főszereplőt, így aztán mindenki azon fogja törni a fejét, hogy most tényleg rólam szól-e ez a sztori, tényleg feladtam-e egy hirdetést a Craiglistben és magánnyomozó lettem?
Aztán a sorozatban is maradt a név, és bár idősebb vagyok, mint a karakter, vannak köztünk hasonlóságok. Én is Brooklynban lakom, ő is, a lakása, bár kicsit jobban néz ki, mint az enyém, de azért hasonlít. Mindenhol könyvek vannak, még az ablakok előtt is. Néhány jelenetben Jonathan a gyerekkoráról mesél, azok az én sztorijaim, mint az olyan apróságok, hogy az első évadban említi, hogy görcsölt a háta régen.
A sorozatban Jonathan írói válságban van. Átélt valaha ilyet?
Volt egy hasonló krízisem, még 1989-ben, amikor megjelent az első regényem. Utána 1998-ig nem írtam másik könyvet. Kilenc évig szenvedtem, hogy megírjam a második regényemet, hogy egyáltalán bebizonyítsam magamnak, meg tudom írni. A sorozatbeli Jonathanbe beleépítettem ezeket a szenvedéseket. Miután az ember megírja az első könyvét, túlzottan is öntudatos lesz, ami aztán akadályozni kezdi, és sokkal nehezebbé teszi a második megírását. De a sorozatban sokkal könnyebben átlendül a főhős ezen a válságon, mint ahogy én tettem. Nekem semmi sem segített az írás folytatásában, csak igyekeztem nem elveszteni a könyvek iránti rajongásomat, és ez kitartott addig, amíg aztán tényleg írtam egy másikat is.
Régebben egy meglehetősen alternatív magazinnál voltam kolumnista, gyakorlatilag arról írtam, amiről akartam. Egyszer például az egyik barátom nagyon belemerült a vudu vallás tanulmányozásába, még egy papot is szerzett, mert állatáldozatot akart bemutatni. Én is ott voltam nála a kertben, a csirke kiszabadult és nekem kellett elkapni, hogy fel lehessen áldozni, ettől azért nem voltam olyan boldog. De sok olyan dolog van, amit akarva-akaratlanul megtapasztaltam, és tudok róluk írni. Egyszer még egy orgiára is meghívtak, de nem vettem benne részt, csak írtam róla utána.
A második évadban Irwin szerepét játssza a sorozatban. Milyen karakter ő?
Különböző okokból Irwin a saját apám nevét kapta. Ez nem olyan gyakori név az Egyesült Államokban, gondoltam szórakoztató lesz egy Irwin nevű karakter a történetben. Az az egész epizód, amiben szerepel, hogy is mondjam, a férfiak kiszolgáltatottságáról szól, a szexuális bizonytalanságról, és azt gondoltam, majd én eljátszom. Irwin egyszerű karakter, nem rossz ember, nem akar senkit sem bántani, csak találkozik a szép Leah-val, akiről azt hiszi, hogy szingli, de a sorozatból ugye tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem nagyon lehet többet mondani róla, de mókás volt eljátszani.
Bár azt mondja, hogy Jonathan szerepe nem egyezik meg önnel, mégis meglehetősen furcsa lehetett, mikor ön és az önről elnevezett karakter találkoztak a sorozatban.
Nagyon érdekes, hogy létezik egy olyan fiktív személy, akit Jonathan Amesnek hívnak, mert ma, ha az ember rákeres erre a névre neten, az emberek róla beszélnek, és nem rólam. A képeken nem én, hanem Jason Schwartzman látható - szóval teljesen elvesztettem a kontrollt a saját identitásom felett. De hát ki is rendelkezik ilyennel, őszintén? A nevem csak egy címke, nem kötődöm hozzá. Viszont mikor a második évad végén Jonathan és Irwin találkoznak, na az azért elég bizarr.
Nagyon ideges voltam a forgatáson. Az sem segített a helyzeten, hogy meztelenre kellett vetkőznöm. Voltaképen a saját dolgomat nehezítettem meg. Úgy éreztem magam, mintha egy szikláról kéne leugranom.
A második évad trailere
Milyen különbségek vannak az első és a második évad között?
Azt hiszem többet tanultam mint forgatókönyvíró a második évadra, jobban értem, hogy működik a tévé. Jobban ismerem a karaktereket, több szabadságom van. Az első évadban meg kell ismerni és ismertetni a szereplőket, a másodikban már bele is lehet vinni őket mindenféle kalandokba. Ezért a második évad - mint sok más sorozat esetében is - már sokkal érettebb, jobban kidolgozott és talán szórakoztatóbb is, mint az első.
Melyik a kedvenc jelenete a második évadban?
Lássuk csak, most hogy már a harmadik évadot írom … Olyan ez, mint amikor még könyveket írtam, ahogy kész lettem egyel, már el is felejtettem szinte az egészet. Továbblép az ember, szinte amnéziás állapottal ér fel ez. De van egy kis rész, amire megmaradt bennem: a második évadban a hatodik részben, mikor Jonathan azt mondja Leah-nak, hogy majd megtalálja a kiskutyáját és a lány nem válaszol semmit. De a tekintete tele van aggodalommal, kedvességgel és kéréssel. Aztán csak megrántja a vállát és kimegy a szobából. Nagyon szeretem azt a pillanatot, nagyon szép. Szintén a második évadban, a harmadik részben van még egy kedvenc jelenetem, mikor Jonathant körbefogják a rosszfiúk, és az egyikük kiselőadást tart neki Oscar Wilde-ról és aztán Jonathan birkózik velük. Na, azon mindig nevetnem kell.
Van olyan barátja, aki olyan, mint Ray Hueston (Jonathan legjobb barátja a sorozatban, Zach Galifianakis alakítja)?
Van egy barátom igen, akiről mintáztam a karaktert. Dean Hespiónak hívják és ő csinálja a rajzokat a sorozatnak. Dean tényleg képregényrajzoló, pár éve csináltunk is egy közös képregényt. Ő is Brooklynban lakik és ahogy a karakternek is, neki is volt egy nehéz kapcsolata egy kétgyerekes nővel.
Milyen volt Jason Schwartzmannal, Ted Dansonnal és Zach Galifianakisszal dolgozni? Részt vett a szereplőválogatásban?
Igen, nagyon is. A kezdetektől Jasont és Zacket akartam, nagyon örültem, mikor elvállalták a szerepeket. Ted Dansonra viszont egyáltalán nem gondoltam, talán túl híresnek gondoltam a sorozathoz. Aztán az HBO ajánlotta őt és fantasztikus volt, hogy benne volt a forgatásban. Most már két éve együtt dolgozunk, barátok lettünk. Na ez az egyik legjobb dolog ebben a munkában, hogy barátságokat köt az ember.
Kivel szeretne még dolgozni a jövőben?
Vannak olyan színészek, régi motorosok, akikkel szívesen dolgoznék, a régi Mel Brooks-filmekből például. De amúgy nem akarok előre inni a medve bőrére, tökéletesen elégedett vagyok a három színészemmel, és majd a jövő meghozza, hogy kivel tudunk még együtt dolgozni.
Videó a színfalak mögött - 2. évad
Hogyan került végül az HBO-hoz a sorozat terve, és milyen a csatornának dolgozni?
Nagyon jó, az HBO rengeteg szabadságot ad nekem, persze úgy, hogy hogy mindig elmondják a véleményüket, de nem akarnak diktálni, mint sok más csatorna. A kapcsolatunk egyébként úgy kezdődött, hogy egy producer, aki le volt szerződve az HBO-val, olvasta a novellámat, azt mondta írjak belőle egy olyan változatot, amit megmutathat, tetszett nekik és utána minden ment a maga útján.
Sok ajánlatot kap azóta?
Nem igazán. Valószínűleg, mert tudják, hogy el vagyok foglalva az Író és kamuhőssel. Ez most egy teljes embert kívánó feladat, hónapokig írok, utána hónapokig forgatunk, utána pedig még sokáig megy a vágás is. Aztán jön is a bemutató, amíg lemegy az évad, van három-négy hónap szünet, de annak végén már persze az új évadon jár az eszem.
Teljesen megváltozott az életem a sorozatnak köszönhetően, az írók általában elég magányos típusok, itt viszont rengeteg emberrel kell együttműködni. Korábban hónapról hónapra tengődtem, csak az irodalomból nem lehet megélni, így aztán ahhoz, hogy ki tudjam fizetni a lakbért, elmentem írást tanítani. Mostanra már bár tanítanom nem kell, az életkörülményeim nem nagyon változtak. Ugyanabban a kicsi lakásban élek, talán annyi a különbség, hogy megengedhetem magamnak, hogy ne busszal vagy metróval, hanem taxival járjak, mint a nagymenők.
Mi a kedvenc könyve és filmje?
Hú ez nehéz kérdés, nagyon sok könyvet szeretek. A Don Quijote például nagyon fontos könyv számomra, ha úgy vesszük ez az egyik első modern regény, csodálatos komédia és valahol a modern irodalom alapja. Szóval lehet azt mondani, hogy a Cervantes regénye az egyik kedvenc könyvem. A filmek terén viszont nem tudom megmondani, melyik a kedvencem. Szeretem az akciófilmeket, szeretem ha egy film fantasztikus, azaz nem egy reális világban játszódik. Mint például a Szárnyas fejvadász. A furcsa filmeket szeretem és például szeretem azt is, ha tudok sírni egy filmen. Jó rég láttam, de például a Doktor Zsivágó vagy az Ép testben épp, hogy élek (Heaven Can Wait) ilyen filmek. Szeretem a régi vígjátékokat is, a Three Stooges-filmeket, a Marx testvérek vagy az Abbott-Costello duó filmjeit, és a korai Woody Allen-mozikat.
Van-e rejtett üzenete az Író és kamuhősnek, és ha igen, akkor mi az?
Nem tudom, hogy kéne-e lennie ilyesminek. Talán annyi, hogy a szereplők rendesek egymással. Ez nem tűnhet fontosnak, pedig szerintem az. A filmekben és a sorozatokban általában még a barátok sem viselkednek túl kedvesen egymással. Én mindig is olyan sorozatot akartam csinálni, ahol a karakterek gondoskodóak, odafigyelnek egymásra. Jonathan tényleg segíteni akar az embereken. Az első rész végén ki is mondja: “Jonathan Ames vagyok, és tudom, hogy segíteni tudok önnek.” Olyan, mint Don Quijote, mint egy lovag, amelyik mindig a jóért küzd. Lehet, hogy ez az egész csak egy tévhit, de legalább jó tévhit.
