Így néz ki Csányi Vilmos dolgozószobája

Így néz ki Csányi Vilmos dolgozószobája

Rostás Eni | 2016. augusztus 11. |

csanyitargyalas.jpgFotó: Valuska Gábor 

Ha technikai felszereltség alapján kellene rangsorolnunk az eddig lefotózott íróasztalokat, Csányi Vilmosé magasan nyerné a versenyt. A tudományhoz technológia is kell, új kötete, a Könyvhétre megjelenő Ő ott bent például egy komputerbe zárt emberi elméről mesél. A könyv olyan bestsellereket követ a sorban, mint a sokadik kiadását megérő A kutyák szőrös gyerekek, A tökéletesség illata, vagy az Íme, az ember. Ha elméjét nem is, teste egy darabkáját már Csányi is a számítógépébe zárta. „Kell, hogy egy ilyen szem legyen az ember környezetében” – mondja, miközben a monitorról a saját szeme figyeli minden mozdulatunkat. Csányinak a költözések előtt mindig az az első kérdése, hogy az új helyen lesz-e elég tér a könyveinek. Az ország legnépszerűbb etológusának dolgozószobájához már több mint két éve Janka kutya mutatja az utat, aki még egy fotóhoz is hajlandó modellt ülni. Janka körülbelül harminc másodperc után dönt úgy, hogy a fotózás nem elég érdekes elfoglaltság, és a körülötte történtekről tudomást sem véve inkább visszatér az igazi izgalmakhoz, mint amilyen a szoba közepén hagyott velős csont is.

Könyves Magazin 2016/1.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Képernyővédő: A jobb komputereknek már lelkük is van. A lélekhez szem is tartozik, mert azon keresztül kommunikálunk. Ha nem csinálom a dolgomat, megrovóan néz, kicsit összehúzódik.Olyankor igyekszem.

Apró ezüstszobor: Ezt a kis görög szobrocskát Péter Vladimir csinálta nekem, illetve az az igazság, hogy elkunyeráltam tőle. Ez egy viaszvesztéssel készülő ezüstöntvény, én még viaszkorában szerettem bele, folyton nézegettem, és Jani rájött, hogy ettől meg kell válnia. Kiöntötte és én megkaptam.

Tapír: Ez is egy Péter Vladimir szobor: egy tapír, papagájjal a hátán. Nekem nagyon tetszik, épp olyan formás, mint Jani szobrai.

Színes mappák: A Libri Kiadónál júniusban, a könyvhétre megjelenő új könyvem, az Ő ott bent kézirata.

Kapcsolódó cikkünk:

Így néz ki Nádas Péter dolgozószobája

Újságok: Az IPM-be írtam egy cikket a szuperintelligenciáról, erről szól a hamarosan megjelenő könyvem is. Az Új Forrásban friss cikkek, interjúk jelenetek meg, a Galaktika 300. számában egy science fiction novellám.

Orrszarvú: Tanzániában vettem egy fekete népi szobrásztól, aki mindenféle állatokat faragott.

Termés: Egy Ausztráliában élő fa, a banksia termése.

Halszobor a lámpán: Kínából származó afrodiziákumtartó, ajándékba kaptam.

Buddha a hallal: Azért került ide, mert az igazi boldogság tükröződik az arcán, meg persze a hal.

Halak: Régen halakkal foglalkoztam, és a vonzalom megmaradt. Tavaly Firenze mellett találtunk egy keramikushölgyet, és ott volt a műhelyében ez a kis doboz a hallal. Nem tudtam otthagyni. A papírkés Erdélyből származik.

Nagymama fotója: Ő Csányi-nagymama, a kedvenc nagymamám. Nagyon erős személyiség és szeretetreméltó asszony volt, gyerekkoromban rengeteget nyaraltam nála Gödöllőn. Sokszor összevesztünk valamilyen tudományos kérdésen, akkor hazajöttem pár napig, aztán mentem is vissza. Erdélyből jöttek át az első világháború után, ő volt a család feje.

Janka: Pumi-husky hibrid, nagyon érzelemkutya. Nekem mindig fiúkutyáim voltak. A lányok egészen mások, érzelmesek, udvarolni kell nekik, időnként hisztisek, de nagyon szeretetreméltóak. Néha úgy érzem, két nővel élek együtt...
 
 A kép és a szöveg eredetileg a Könyves Magazin 2016/1. számában jelent meg.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél