Hét éve tanítok, és keresem a megoldást az irodalomtanítás folyton felmerülő problémáira. A kérdés mindig az, hogyan lehet érdekessé, értékessé tenni a magyarórán töltött közös időt. Én megfordítottam ugyanezt, és elkezdtem arra figyelni, én miben vagyok jó, mikor érzem magam biztonságban, mikor és mi miatt tudok őszinte lenni, oldott. Ugyanis ezekben a helyzetekben az osztály tagjai is hasonlóan reagáltak.
A drámapedagógia játékai, a közös nevetés rámutatott, hogy a közös cselekvések, a felszabadult játék biztos fogódzó. Ehhez kapcsolódik a rugalmasság, vagyis annak belátása, hogy mindig az adott pillanatra kell reagálnom tanárként, természetesen szem előtt tartva a tanmenetet, a feladatomat, de bebizonyosodott, hogy egy-egy átbeszélt óra után sokkal hatékonyabban tudtunk haladni, és a személyes kapcsolatokon is sokat alakított a döntésem, a diákok iránti nyitottságom. Biztos alap volt az is, hogy a számomra oly fontos kortárs irodalmat elemi részévé kell tennem a mindennapoknak, mára viszont árnyaltabban fogalmaznék. A kortársiasság lett számomra a vezérelv, a mindenkori jelen-lét.
Kortárs irodalomtanítás a gyakorlatban
Csobánka Zsuzsa nem a kronologikus, hanem a problémacentrikus modell alapján tanítja az irodalmat. Utóbbi nagy hangsúlyt fektet a kortársakra, és nem Örkényt, Weörest vagy Pilinszkyt tekinti mai szerzőnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kortársak teljesen átveszik a klasszikus művek helyét, inkább csak maivá, tapinthatóvá teszik a bennük felvetett kérdéseiket. Remekül megfér egymás mellett Mikszáth és Esterházy, az Ómagyar Mária-siralom és Szőcs Géza, Shakespeare és Tóth Krisztina, az eposz műfaját pedig sokkal érdekesebbé lehet tenni egy Varró Dániel-mesével. Csobánka nem életművekben, hanem projektekben gondolkodik - egyik ilyen nagy projektje Janne Teller Dániában előbb betiltott, majd kötelező olvasmánnyá tett Semmi című regényéhez kapcsolódott. A könyv 14 éves diákokról mesél, akik a számukra legfontosabb tárgyak összegyűjtésével próbálják bebizonyítani nihilista osztálytársuknak, hogy az életnek igenis van értelme, ám a gyűjtögetés súlyos veszteségekhez vezet, és végül tragédiába torkollik. Csobánka a 10. osztályban tanította, a felvilágosodás korához illesztette, és egy másik, az élet értelmét kereső művel, Voltaire Candide-jával állította párhuzamba a regényt. A diákok csapatokba szerveződve dolgoztak, és a projekthez egy Facebook-csoport is készült. Házi feladatul a Pesti Estbe kellett ajánlót írniuk a könyvről, improvizációs játékokkal kerültek közelebb a szereplőkhöz, egy fogalmazás erejéig megidézték tizennégy éves önmagukat, fantáziagyakorlattal járták be a fiktív helyszíneket. A projekt során egy Szabó Lőrinc-vers és egy Örkény-egyperces is megtárgyalódott, a regényen keresztül pedig előtérbe kerültek a diákok saját problémái is, a tanár így néhány óra erejéig nem csak egy olyan ember volt, aki házi feladatokkal traktálja őket, hanem valaki, aki tényleg figyel rájuk. (RE)
Olyan szövegekre van szükség, melyek a diákokhoz közel állnak, és a későbbiekben megteremtik annak esélyét, hogy a diákok emberi, erkölcsi, kultúrtörténeti fejlődését elősegítse. A cél az lenne, a diákok választhassanak, megtanuljanak szembenézni önmagukkal, megéljék a felismerés és a rádöbbenés örömét, élményét, később pedig a társadalom gondolkodó tagjává váljanak. Személyes pedagógusi tapasztalataimra, vagyis diákjaim válaszaira hivatkozva azt állítom, hogy a megértés hiánya miatt távolodnak el a diákok az irodalomtól, mondván, úgysem értik, akkor minek töltsenek vele időt.Az elutasítás mögött csalódottságot és dühöt fedeztem fel, ennek pedig több oka lehet:
-A diák elmondásai szerint jó szándékkal fordult egy-egy szöveghez, de a kudarc és a magára hagyottság miatt úgy döntött, elfordul inkább.
-Szerinte az irodalomtanulás a későbbi életében hasznosítatlan tudást ad, nem származik gyakorlati előnye belőle.
Kapcsolódó cikkeink:
A kérdés az lett, hogyan lehet elérni, hogy a diákok értelmesnek, értékesnek, hasznosnak éljék meg az irodalommal való találkozást. A válaszom egyszerűnek tűnik: úgy, hogy van közük a szöveghez. Sajátjukénak érzik, megszólítja őket, az ő nyelvükön beszél. Témáját, nyelvét tekintve kortárs, nyitott és élő, mint az őket körülvevő világ. Ezért nagyon fontos a kortárs szövegek mellett az ő világukra építeni, használni az internetet, Facebookot, okostelefonokat, megtanítani őket azok másféle érzékes használatára, s így újra beláttatni annak eszköz jellegét, a mindenhatósággal szemben.
MEGJELENT AZ ÚJ Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal, Irvine Welsh-sel, Vlagyimir Szorokinnal
Hittem abban, a kortárs irodalom kedvezően befolyásolja a diákok olvasási szokásait és az irodalomhoz való viszonyát. Ez azt jelenti, hogy többet olvasnak, értőbben olvasnak, emiatt szövegelemző készségeik is fejlődnek, és az irodalmat nem poros, unalmas, értéktelen tárgyként gondolják el, hanem felfedezik benne önmagukat, vállalják annak értékközvetítő szerepét. Gyakorlatban a kötelező szövegek mellé igyekeztem minél több, párhuzamba állítható vagy épp ellenpontozó szöveget vinni, és sokszor a kortárs szöveg felől indultam el.
A tanulság az lett, hogy szélsőségesen jelen kell lennem órán, és a lehetőségekhez mérten folyton törekednem kell arra, hogy az adott pillanat (az abban lévő diák, tanár, napszak, időjárás) és a külső célok - például a szövegértés, verselemzés képességének fejlesztése, a sikeres érettségi - a legszervesebben tudjanak egymáshoz kapcsolódni. A kapcsolódás lehetne egy fontos fogalom, ha a kortárs és klasszikus viszonyáról kezdünk beszélni. A célok mellett a módszereknek is közös üggyé kell válniuk, tanárként feladatomnak érzem, hogy meg-megújuló készletből kínáljak választási lehetőségeket az adott tananyaghoz a diákok számára.
Elfogadni és gondolkodni, kérdezni és meghallgatni, szabadon dönteni és felelősséget vállalni – és elsősorban a diáknak bizalmat szavazni, ezek azok az elvek, melyek nélkül az új diákgenerációt irodalomra, az olvasásra, kortárstól és klasszikustól függetlenül, nem lehet nevelni.
Szerző: Csobánka Zsuzsa Emese
A cikk eredetileg a KönyvesMagazin őszi számában jelent meg.
