Gerald Murnane még soha nem hagyta el Ausztráliát, igazság szerint az elmúlt negyven évben a várost sem, ahol él. Még sosem ült repülőgépen, nincs televíziója, mobiltelefonja, se számítógépe. Folyékonyan beszél viszont magyarul, az angyalok nyelvén – így az interjú is magyar nyelven készült. A 73 éves Murnane egy ujjal gépelte be a válaszokat az írógépén, majd elfaxolta nekünk.
Végre magyarul is olvasható lesz Puszták című műve, amely Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiájához is kötődik, és ami a Libri Kiadó szerint a kedvenc könyve. Mi ragadta meg annyira Illyés művében?
Sajnos úgy látszik, egy tévedés él rólam. A tények a következők: a Puszták című könyvemet 1980-ban írtam, és több évvel ezután olvastam először angolul a Puszták népét. Nem sokkal később kezdtem írni Inland című művemet, de ekkor még egyáltalán nem tudtam magyarul. 1995-ben kezdtem magyarul tanulni, és később magyarul is elolvastam a Puszták népét. Tehát a Puszták című könyvem semmivel sem tartozik Illyésnek, bár azt mondhatom, hogy gyerekkorom óta szerettem a síkságot, a magyar Alföldet is, bár azt csak képeken láttam. [A félreértés abból adódhat, hogy az Invisible Yet Enduring Lilacs című esszékötetében Murnane 1976-ra datálta a Puszták népével való találkozást – A szerk.]
Folyékonyan beszél magyarul, napi másfél órát gyakorolja a nyelvet szókártyák segítségével. Mi visz rá egy Ausztráliában élő írót arra, hogy az állítólag rettenetesen nehéz magyar nyelvet megtanulja?
A The Angel’s Son című esszémben (szintén az Invisible Yet Enduring Lilacs kötetben) már írtam erről: hiszem, hogy az angyalok a mennyországban magyarul beszélnek. Nem viccből írtam ezt. Bár vallásos ember biztos nem vagyok, nem hiszek istenben, mégis úgy képzelem, hogy a következő életemben, egy láthatatlan világban találkozom a hőseimmel, amelyek között nem kevés magyar is van, úgy mint Mikes Kelemen és az a lány, akiről olvastam a Puszták népében, hogy a kútba ugrott Tolna megyében, Rácegrespusztán, több mint száz évvel ezelőtt.
Felülvizsgálta a Puszták magyar fordítását? Készített esetleg belőle korábban magyar nyersfordítást?
Nehéz ezt megmagyaráznom, de a magyar nyelvet eddig nem használtam a saját írásaimban. Régóta reménykedtem, hogy egy-két könyvemet lefordítják majd magyarra, de eszembe nem jutott, hogy megpróbáljam én lefordítani. Éppen ma kaptam meg a Puszták magyar szövegét. Biztosan át fogom olvasni, és nagyon fogom élvezni, de a magyar inkább a lelkem a nyelve, mintsem az írásomé. De minden nap énekelek magyar népdalokat, és elmondok könyv nélkül több mint ötven magyar költeményt, amelyeket megtanultam: a Vén cigányt, a Nemzeti dalt vagy az Óda a magyar nyelvhez címűt.
A Puszták eredetileg 1982-ben jelent meg, és egy hosszabb szövegből lett kimetszve. Sosem tervezte, hogy befejezi ezt a nagyobb keretszöveget?
1979-ben fejeztem be egy elég hosszú művemet, az volt a címe, hogy The Only Adam. Két részből állt, egy konvencionális regényből és a jelenlegi Puszták szövegének kétharmadából. Úgy is lehetne mondani, hogy a regény volt a föld, a Puszták szövege pedig a délibáb, amely fölötte lebegett. A kiadók nem akarták így fogadni, ezért a pusztákos részt kipótoltam, azaz meghosszabbítottam. Ki akarná most befogadni a földet a délibáb nélkül?
Puszták című könyvének főhőse egy filmrendező, aki a puszta megfoghatatlan lényegét szeretné filmen megragadni – emiatt én elsősorban paródiának olvastam a könyvet, és kifejezetten szórakoztatott. Ez a megfelelő olvasói reakció?
Örülök neki! Sok olvasónak és kritikusnak nem sikerült felfedezni a mögöttes humort a könyvemben. De a művem nem egészen paródia. Az mondjuk igaz, hogy filmeket sosem nézek, mert a film csak a világ felszínét mutatja. De a Puszták ennél összetettebb: az ausztrálok szokásait is kicsúfolom. A legtöbb honfitársam a tenger közelében lakik, és a szabad ég alatt szeret lenni, eközben a pusztaiak messze laknak a tengertől, és bent szeretnek lenni a házaikban. Ráadásul a pusztai műveltség gazdag, terebélyes, különc és biztosan érdekesebb, mint az ausztráliai. A legkomolyabb jelentésréteg az, hogy lehetetlen a valóságot felfedezni csak a szemünk által. Elég megnézni a Puszták első és utolsó mondatát: az ember, aki először jól nyitva tartotta a szemét, a végén csak a saját szemébe nézhet.
Barley Patch című könyve egy kérdéssel indul: „Muszáj írnom?” Erre a kérdése van saját válasza?
Ami az irodalmi írást illeti, attól függ, hogy milyenek a belső körülményeim. Ha érzem magamban az erős kényszert, akkor írok, ha nem érzem, akkor nem írok. Időről időre több olyan év is volt, amikor egy szót sem írtam.
Azért is kérdezem, mert a Melbourne-díj elnyerésekor nyilatkozta, hogy nem emlékszik az életében olyan időszakra, amikor ne írt volna. A saját életét is jól rendszerezett formában dokumentálja. Hol végződik a dokumentálás és hol kezdődik az alkotás?
Mindennapi életemben átlagos vagyok. Egy átlagos külvárosban lakom több mint negyven éve, egy feleségem volt, aki három évvel ezelőtt meghalt, van három fiunk. De Marcel Proust egyszer azt mondta, hogy az igazi írónak van egy mély, belső személyisége is. Azt merem mondani, hogy igazi író vagyok, és van mély, belső személyiségem is, csakhogy erről a személyiségről keveset tudok. Sőt, a létezéséről is csak akkor tudok, amikor igazán írok. Talán az olvasók tudnak már róla annyit, mint én. Most, ahogyan írom ezt, tizenegy irattartó áll körülöttem, mindegyiknek van négy fiókja, és majdnem mind tömve van kézirattal és nyomtatvánnyal. Ha benézek ebbe az irattárba, kevés olyat látok, amit szeretnék kiadni az életem során. Az a férfi, aki az életét dokumentálja, ez az átlagos ember, látható, ő írja most ezeket a válaszokat. Csak az az írás érdelmi meg a kiadást az életem során, amelyet a mély, belső személyiségem írt, és ő biztosan nem ír mindennap.
Korábban már többször tervezte, hogy abbahagyja az írást, mert már mindent leírt. Mit tudna csinálna az írás helyett?
Jövő júliusban Sydneyben a Giramondo Publishing adja ki a tizedik könyvemet, a History of Booksot. A fiókomban van még egy 30 ezer szóból álló írás, amely minden valószínűség szerint a tizenegyedik kiadott művem lesz, Border Districts címmel. Most már nem írok semmi olyat, ami kiadható lenne. Nem azt mondom, hogy nem is fogok írni semmit a jövőben, de a mély, belső személyiségem egyelőre nyugszik, vagy legalábbis szótlan. Közben az átlagos, látható Gerald Murnane folytatja az élete dokumentálását, és egy különös, hóbortos játékot élvez. Néha azt nyilatkoztam, hogy a lóversenyzéstől legalább annyit kapok, mint az olvasástól vagy az írástól. Nem tréfáltam. Gyerekkorom óta fiktív lóversenyeket írok. Mostmár az életem végső részében nem félek attól, hogy a titkos szenvedélyemről tudomást szereznek – az egyik írószekrényem tömve van az elképzelt lóversenyvilág történelmével, és ennek az írása ugyanúgy táplál, mint az irodalmi írás.
Egyre kevesebbet olvas – vannak kedvenc, maradandó emléket nyújtó könyvei, amelyekre szívesen emlékszik vissza?
A History of Booksban talán benne lesz a válasz erre a kérdésre is, az elbeszélő ugyanis azon tűnődik, hogy végeredményben mi maradt a kétezer könyvből, amelyeket elolvasott az élete során. De ha azt mondanám, hogy Marcel Proust a kedvenc íróm, ne tessék rögtön azt képzelni, hogy én őt próbáltam utánozni az írásaimban!
A Puszták népe vs. Puszták
Gerald Murnane: Puszták
1. terjedelem: 180 oldal
2. műfaja:: regény (Murnane szerint: rövidpróza)
3. főszereplő: egy filmrendező, aki a puszták megfoghatatlan lényegét szeretné lefilmezni
4. arról szól, hogy: támogatót kell szereznie az ötletéhez, majd húsz éven át felkészül a nagy dologra
5. jellegzetessége: Murnane egyáltalán nem használ párbeszédeket, a földbirtokosokkal találkozós részben minden szereplő összefüggéstelenül egyszerre beszél
6. érdekesség: a főszereplő az egész könyv során folyamatosan jegyzeteket készít a soha el nem készülő filmjéhez (Murnane minden gondolatát leírja, a jegyzeteit pedig színkódok szerint rendszerezi egy csomó irattárolóban)
7. Murnane 1982-es regénye a Könyvfesztiválra jelenik meg magyarul, Rakovszky Zsuzsa fordításábanIllyés Gyula: Puszták népe
1. terjedelem: 287 oldal
2. műfaja: szociográfia
3. nincs főszereplője vagy összefoglalható történte, a magyar puszta életmódját szokásokon, történeteken keresztül mutatja be
4. az író saját családtörténetét, szülei megismerkedését is beleszövi a kötetbe, de néven nem nevezi magát az elbeszélő
5. jellegzetssége: az önéletírás csak illusztráció, az elbeszélő alapvetően “egy népréteg lelkületét szeretné ábrázolni”
6. érdekesség: Illyés számos különleges szokást leír: például, hány nadrágja van egy embernek, hogyan visznek az asszonyok ebédet, hány éves korig lehet felpofozni a cselédet
7. a szöveg online is elolvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának oldalán
Szerző: Libor Anita
(Az interjú a Könyves magazin 3. számában jelent meg, ott látható a fax is, amit válaszként visszaküldött a szerző.)
