Per Olov Enquist zsigerien őszinte volt önmagához, mikor megírta életrajzi regényét, a fantasztikum és a valóság határán egyensúlyozott, mikor unokáinak írt mesét, és a leghitelesebb tényekből gyártott fikciót, mikor történelmi regényt írt. - A 2011-es könyvfesztivál díszvendégével Szekeres Dóra beszélgetett.

Fotó: Valuska Gábor

Az Egy másik élet olvasása közben azt vettem észre, hogy nagyon őszinte magával szemben, de mégis vannak részei az életének, amelyekről nem ír, elrejt előlünk. Nem beszél a könyvben a családjáról, a gyerekeiről, a házasságairól. Miért?

Azt nem mondanám, hogy elrejtek dolgokat. Szereplőként tekintettem magamra a könyvben, mert így könnyebben ment az írás. Ez egyfajta memoárkötet, vagyis mondjuk inkább, hogy csak egy könyv, amiben én vagyok a főszereplő. Engem csakis ő érdekelt. Aztán néha azt mondtam magamnak, rendben, lehet, hogy rengeteg mocsokságot leírsz magadról, de ne írj a feleségeidről, mert ők ártatlanok. Háromszor házasodtam, az első két feleségem valamennyire benne van a könyvben. A könyv utolsó harmadában leírtakért, az alkoholért, a nyolcvanas évekért senkit se tudok okolni. Nem okolhatom az anyámat, az apámat, a gyerekeimet a történtekért. Ugyanígy nem okolhatom az első két feleségemet sem. Ők mindent megtettek, hogy segítsenek, de ez nem lényeges a történet szempontjából. Az érdekelt, hogy miért tettem, amit tettem, egyáltalán mit is csináltam, mi történt velem. Szóval nem elrejtem ezeket a dolgokat, hanem inkább arra az emberre koncentráltam a könyvben, akit történetesen Per Olov Enquistnek hívnak.

A teljes interjút olvasd el a Literán>>