Fotó: Valuska Gábor
Új sorozatunkban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. Elsőként 2013 Aegon-díjasa, Barnás Ferenc látogatott el a Ludwig Goes Pop + East Side Storyra. Választott képe: Lakner László: Metamorfózis.
Egy nem kifejezetten pop-artos kép a „Ludwig Goes Pop” kiállításán. A festő feltehetőleg arra a világra reflektál, melyben a mű létrehozásának idején élt, jelesül a hatvanas évek magyar valóságára.
1964/1967-ben a magyar művészet a nyugati művészethez képest késésben volt? Igen – bár voltak művek, melyek nem.
A Metamorfózis nincs késésben.
Könyves Magazin 2015/5.
Libri-Shopline, 2015, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
A magyar pre-pop e nagy műve születésekor alig pop. Az idő haladtával viszont egyre inkább azzá vált/válik. A jelentős mű nem hagyja, hogy ilyen-olyan irányzatba skatulyázzák. Ha Lakner másolta volna az amerikai, brit, svéd kollégákat, csak formálisan szabadította volna fel magát a komolynak mondott művészeti hagyomány béklyója alól.
A Metamorfózis pre-popos felbélyegzésével akár egyet is érthetnénk. Miért ne? Aki/ami átváltoztat, eleve a változásból jön. A művész a maga folyamatos ön-változásából érkezik, megint művet akar létrehozni; autentikus művet, amely 1964-ben Lakner számára hagyományos (?) módon volt lehetséges. Elfelejtette Rauschenberget, elfelejtette Rembrandtot meg a többieket (persze nem, csak időlegesen kimunkálta őket magából – felfüggesztés, amikor semmi sincs, csak a képet létrehozó akarat).
Ez a Metamorfózis esetében állatlények létrejövetelét eredményezi. Volt, aki lektorokat festett, volt, aki átmeneti (vad, állat, ember-forma) lényeket. De talán nem is a kettős figurák olyan lényegesek ezen a festményen, hanem a kép atmoszférája, a nyomasztás. A hatvanas évek magyar valóságából jövő nyomasztás/nyomasztatás. Hogy társadalmunkban agresszíven, kevésbé agresszíven és hasadt-agresszíven zajlottak a dolgok. Nem biztos, hogy Lakner László egyetértene ezekkel a megállapításokkal, a művek viszont, különösen a jelentős művek, leválnak alkotójukról, és élik a maguk életét.
Kapcsolódó cikkeink:
Barnás: Kalandor voltam, akár a hősöm
1964/1967-ben Magyarországon nem lehetett warholt csinálni, rauschenberget, de peter blake-t sem. Jó lett volna, ha lehetett volna, csakhogy a valóság... A lényegi mű majdnem mindig a valóságból jön. Így lesz a mostani „Ludwig Goes Pop” egyik legkiemelkedőbb műve Lakner Metamorfózisa. El kell menni a Ludwigba, és meg kell nézni, hogy ez a festmény miképp viszonyul az amerikai (angol, svéd) pop-art egyik-másik ikonikus alkotásához. Közben azon is elgondolkodhatunk, hogy 1964/1967-ben milyen körülmények között voltunk kénytelenek élni. Ami óhatatlanul rákényszerít bennünket arra is, hogy elmélázzunk afelett, mégis, ma milyen körülmények között élünk.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.
