Az idei könyvfesztivál díszvendégének, Claudio Magrisnak nevével ritkán találkozik az olvasó. Nem tartozik az agyonsztárolt, sokat szereplő, hangzatos nyilatkozatairól ismeretes írók közé, noha a trieszti születésű író szakavatott ismerője korunk egyik sorsfordító eseményének, a globalizációnak, ennek európai alfajának, ilyen alapon pedig gyakran vagy gyakrabban is hallathatná a hangját.
fotó: Matúš Zajac
Nem mondható, hogy keveset nyilatkozik, nem is bujdosik el Olaszhon egyik kies zugába, de korrekt mértéktartással viseli és figyeli az eseményeket, miközben a kultúraközti közvetítés programját saját identitásának évtizedek óta tartó vizsgálatával teljesíti be.
Fő műfaja az esszéregény, amely azon túl, hogy valami köztes műfajt jelent szépirodalom és tudományos próza között, óhatatlanul erősen sugároztatja magából az írói én által megélt folyamatokat, rezdüléseket, impressziókat, erős kontúrokkal, de zavaró illesztékek nélkül tartalmaz lélekrajzot, belső élményekről szóló beszámolókat, reflexiókat, kiszólásokat is.
Claudio Magris Könyvfesztiválra megjelenő könyvei a Libri és az Európa Kiadónál
Még a klasszikus regényformára leginkább emlékeztető Vaktában is behódol a történelem megértésére vonatkozó egyetemes igénynek (és így az igénynek eleget tevő magrisi individuum emlék- és adatrendező tevékenységének), hiszen a központi figura, a zárt intézetben kezelt férfi önvallomása a saját sorson keresztül jeleníti meg a történelmet. Az Egy másik tenger is Magris narratív szövegei között említendő, míg a Duna és a Kisvilágok inkább az „esszés” vonulatba tartoznak.
Magris szerint a forma vezérli az írásaktust, a heuréka-effektus elsősorban egy eddigiektől eltérő új keret felvillanásához kapcsolható. (Legújabb, Hangok című kisregényének kanyargós mondatai mintha a korábbi Duna-tematikát szövegszerűsítenék.) A Duna, amely négy év alatt készült el, és 1986-ban jelent meg, máig Magris legismertebb munkájának számít. Az Európa számos országát átszelő folyó „története” egyszerre szólítja meg a Duna-menti népek kulturális hagyományát, a vonatkozó anekdotákat – önálló, de nem zárt térré szűkíti le a vizsgált közeget. Hasonlóan Közép-Európához, Magris kitüntetett territóriumához, amit maga a szerző következetesen Mitteleuropaként emleget.
Claudio Magrisról és könyveiről még többet olvashatsz a Könyves magazin harmadik számában, amit már online is megtalálsz itt (30. oldal), és postán is megrendelhetsz itt.
Magris megrögzött kávéházi „írnok”, elmondása szerint otthon semmi sem lassítaná jobban az írásfolyamot, mint kedvenc regénye, A pármai kolostor (újra)olvasása. Megrögzött utazó, de kevert identitását (a szintén poliglott szülőváros révén) nem is tudná máshogy befogni, csak az általa kubista térnek nevezett, Trieszt és Torino által keretezett térben. Kutatása során a metaforákra összpontosít, amelyek segítségével önmagát fejezheti ki: ilyen metaforája a tenger, amelyben (nem is csak képletesen) szimbiózisban él. A Dunát intellektuális metaforának tekinti, de feltáró munkáiban azon fáradozik, hogy a nagyszabású, retorikus kultúrát némileg „leszállítsa”, közérthetővé tegye. Az írást elsősorban a felejtés elleni szérumnak tekinti, de egyszerre nyilvánítja az önelemzés médiumának, delíriumnak és ítéletnek is, ugyanakkor számára ez az eszköz szolgál ahhoz, hogy eltávolítsa a valóságtól. Miközben természetesen nem törölheti Európához-tartozásának nyomait: honfitársához, Umberto Ecóhoz hasonlóan végveszélyben látja az öreg kontinenst, amely nála a különbözőségben rejlő egység markánsabb felmutatásával csillapíthatná a bajt. Olyan Európáról álmodik, amelyben lelassul az amerikanizálódás bosszantó folyamata, és ahol a legmagasabb összevont tisztségekre mindenféle náció képviselői pályázhatnának.
Magris a konzervatívabb írok közé sorolható, de szövegei nem tekinthetők klasszikusnak. Bár legnagyobb mesterei a 19. században éltek és alkottak, szerzőnk eltávolodik a Nagy Hagyománytól, és történeteit esszéisztikus keretekbe ágyazva próbálja meg univerzálissá tenni, miközben úgy mozgatja meg hatalmas tudásbázisát, hogy az esszék nem válnak öncélúvá. Izgalmas szerző, könyveinek olvasása kaland, megmártózás a kultúra tengerében, elrugaszkodás a fikció által ellaposított mainstream közegtől. Az utóbbi évek fesztiválvendégei közül minden bizonnyal az egyik legtitokzatosabb figura.
