Az 5 legellenszenvesebb apafigura

Az 5 legellenszenvesebb apafigura

NatashaK | 2010. október 28. |

"Nem az számít, hogy milyen ember volt az apám,
csak az, hogy én milyenre emlékszem." (Anne Sexton)

Lehet jóképű, udvarias és illatos, ha hazamegy és kijön belőle a rohadék. Vagy egyszerűen csak szarik a gyerekére. Az alábbi, szigorúan szubjektív módon rendezett toplistában a legszemetebb apákkal találkozhattok, az aljasságuk mértékének megfelelően sorrendbe állítva. Kommentben természetesen várjuk a további jelölteket.

(Erős spoilerveszély!)

5. Bunny Munro (Nick Cave: Bunny Munro halála)

Csak a szex, a szex és a szex jár állandóan Bunny fejében. Hogy milyen lehet az utcán sétáló csajok puncija, hogy lehetne őket legkönnyebben megdugni. Az meg kit érdekel, hogy otthon feleség és gyerek várja. Az utazóügynök elméjében ilyen csak akkor realizálódik, ha az asszony felakasztja magát és a rá maradó gyerek jelenléte csak lassítja a szex beteljesülését.

De van, hogy a kis Bunny okosabb, mint a saját apja. Felelősségteljesebb és többet törődik a másikkal, mint az ővele - a szerepek felcserélődnek, a kis Bunny egy ilyen apa mellett pedig többet már nem lehet a Teletubbit néző, gondtalan gyerekkor részese - fel kell nőni, kisember, nincs más választás.

4.  John G. Robison (Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál)

Bár a lista szerint Burroughs apja csak negyedik, a memoár simán elvinné a legnyomasztóbb aparegény díját, ha létezne olyan. Eleinte Robison olyan, mint a ház szelleme: bár a többiek tudják, hogy jelen van és létezik, a család életében nem igazán vesz részt. Ahogy cseperedik a fiú, úgy szeretne közeledni az apjához, úgy szeretne a nyomában járni, beszélgetni és játszani vele, utánozni, mint egy kíváncsi és aktív kisgyerekhez illik. De Robison vagy tudomást sem vett róla, vagy elutasítóan viselkedett vele. Idővel betekintést nyerünk a szellem viselkedésébe, meglátjuk visszataszító külsejét, de sosem értjük meg, miért lökte el magától a csimpaszkodni vágyó fiát, miért simogatta és dícsérte meg a kutyát a kissrác szeme láttára, miért éheztette és hagyta a szarba fulladni fiának egyetlen és hőn imádott tengerimalacát.

3. Edgar Kenzie (Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt - részlet)

Edgar Kenzie volt a Hős, akit imádtak és szerettek. A szerény tűzoltó, a veszélybe került emberek megmentője, a becsületesség mintaképe. Nem csoda ha több újság is a címlapon hozta le azt a fotót, amin két kisgyerekkel a hóna alatt ereszkedik le egy lepedőkből összecsomózott kötélen, miközben a többi tűzoltó tehetetlenül nézi.

Fia, Patrick képtelen szabadulni apja emlékétől, hiszen a megbízója rendre felemlegeti, mekkora arc volt az öreg és mennyire élvezte talpnyalását. Csakhogy a Hős igazából goromba és a családját semmibe vevő, szemét alak volt. Olyan, aki bármilyen eszközt bevetett annak érdekében, hogy világában minden olajozottan működjön és mindenki pontosan tegye a dolgát. "Azt tehette velem, amihez éppen a kibaszott kedve támadt."

Hogy agresszivitása a munkájából, az összeégett tetemek látványából és az állandó stresszből adódott, sosem derült ki és emiatt Partick képtelen megbocsátani. A Hős lángoktól való rettegése odáig fajult, hogy komplett tűzoltó-felszerelést tartott a lakásban. Amikor pedig gyermekei egy baleset folytán majdnem leégették a fél konyhát, forró vasalót nyomott fia hasára, hogy sose felejtse el, milyen érzés.

"Talán ez a szeretet. Addig gyűjtjük a sebeket, míg az egyik fél azt nem mondja, hogy elég."

2. id. Henry Chinaski  (Charles Bukowski: A kezdő)

"Apám nem szerette az embereket. Engem se szeretett. - Akkor jó egy gyerek, ha csak látják, de nem hallják - mondta nekem mindig." A kis Henry apja senkit ki nem állhatott és őt sem bírta senki. Tipikus szarrágó volt, bárkibe és bármibe belekötött csak azért, mert és ha csak tehette, megkeserítette környezete és főleg a családja életét. De mit várjon az ember egy olyan férfitől akinek már a testvérei is, az elmondása szerint, alkoholisták és semmirekellők voltak. Épp ezért kell a gyereket szigorúan nevelni, csukva tartani a száját és rendszabályozni, amikor csak szükség lehet rá. Ha elő kell venni a borotvaszíjat, hát elő kell venni - és addig kell ütni vele a fiút, amíg félájult nem lesz.

Hogy a gyerek semmi szeretetet nem kap, az kit érdekel. Amúgy se törődnek a környéken egyik kölyökkel sem, mégis felnőnek. Törekedjünk arra, hogy minél magasabbra kerüljünk a ranglétrán, furakodjunk be a gazdagok közé és tekintsük magunkat magasabb rendűnek - annak ellenére, hogy ez csak egy vágyálom marad.

1. Joe St. George / Tom Mahout (Stephen King: Dolores / Bilincsben)

Bár különböző személyeket állít a középpontjába a Dolores és a Bilincsben, a két regény szinte kiegészítik egymást, mivel mindkettő egy apa molesztálását írja le. De míg a Doloresben az anya elbeszélésén keresztül tudjuk meg, mire próbálta rávenni az iszákos Joe a tizenöt éves lányát, addig a másik regényben a felnőtt nő visszaemlékezése által nyerünk teljes képet a történtekről. Szinte magunk előtt látjuk az apát, aki kislányának rövidke ruháját stírölve veszi rá, hogy üljön az ölébe és nézze meg a kormozott üvegen keresztül a napfogyatkozást - de nehogy félrenézzen, különben lemarad a buliról. A kislány pedig nem érti, mi lehet az a kemény valami, ami a fenekéhez dörzsölődik, miért fogdossa apja és miért liheg egyfolytában.

Tom Mahout viszont megússza - szemben Joe-val, akinek felesége, miután tudomást szerez a puncivizitekről, elhatározza hogy megszabadítja családját a terrorizálótól. Ehhez pedig jó kiindulási alapot nyújt az eldugott és kiszáradt kút no meg az a négy perc, amikor sötétség van az egész környéken.